Mad in Love II. - 8. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: YuMark (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Idővel próbált kedveskedni, de féltem. Sosem tudtam mikor borul el az agya és mikor támad fel benne újra az az éne, akitől félek..."

Sziasztok! Itt lenne az új rész, kellemes olvasást! *-*

Yugyeom pov.

Jaebum egész délelőtt Markkal volt a szobájában és eleinte igazat adtam neki, de így órák múlva már képtelen vagyok nem bemenni. Tudnom kell mi van vele!

- Jaebum, engedj be! – hajtom fejem az ajtólapra. Pár perc után viszont végre kinyílik az ajtó, de Mark nem néz rám. lesüti tekintetét, magára húzva a takarót, szinte teljesen elbújva Jaebum pulcsijában. Így is látom könnyáztatta arcát, harapást a nyakán – Sajnálom! – ennyit tudok ki nyögni, de most semmit sem jelent ez a kis szó, hisz elárultam, bántottam. Azt mondtam sosem fogom megalázni, így bánni vele…mégis megtettem – Mark, kérlek! – fogom meg remegő kezecskéjét. Fél tőlem, most is fél ­– Nézz rám, kérlek!

- Ne-ne érj hozzám! – szólal meg rekedten és látom, ahogy könnyei utat törnek hosszú pillái alól. Nemet mond, de mégsem húzza el kezét.

- Soha többé nem foglak bántani, ígérem! – térdelek az ágy mellé, de csak egyre jobban sír – Ne sírj, kérlek!

- E-engedj el! – sír, én pedig meg teszem, amit kér. Nem akarja, hogy hozzá érjek, akkor nem fogok! Nem veszíthetem el, muszáj bebizonyítanom, hogy tényleg szeretem és ha ez kell hozzá, ám legyen.

- Nem foglak bántani! – törlöm le könnyeit, de ez sem segít és lassan már egyáltalán nem merek hozzá érni – Rossz látni, hogy így sírsz.

- Te-tegnap nem érdekelt! Yugyeom, befejeztem! Ne-nem csinálom tovább! – suttogja továbbra sem nézve rám, nekem pedig ebben a pillanatban törik darabokra az életem. Nem, nem veszíthetem el!

- Mark, én – nem hagyja végig mondani. Szavamba vág, még sosem tette ezt.

- Én tényleg szerettelek. Megértettem azt is, hogy rossz volt elveszíteni Jacksont, megértettem, hogy nehéz időszakon mész keresztül. Nem szóltam, ha fájt, vagy rossz volt, mert azt hittem neked ettől jobb lesz, de képtelen vagyok ezt tovább csinálni! Nem bírom ezt tovább! – elhúzódik tőlem ezzel még jobban összetörve.

- Ne mond ezt! Kérlek Mark! Szeretlek, nem-nem veszíthetlek el! ­–­­ hajtom fejem a takaróra. Nem hagyhat el! Nem veszíthetem el őt is!

- Nem Yugyeom, nem szeretsz. Ez kisajátítás, nem szeretet! – hangja halk, megtört…én törtem meg – Végeztünk Yugyeom! – mondja ki az ítéletet felettem és én nem tudok tiltakozni sem. Igaza van, mindenben igaza van!

Szörnyeteg vagyok, el kell engednem, mielőtt tönkre tenném! – Remélem egyszer találsz olyant, aki képes úgy megbecsülni ahogy azt valójában megérdemled! – állok fel, de nem nézek rá. Képtelen vagyok látni megtörve, rettegve…elveszítve – De csak, hogy tudd! – fordulok vissza még az ajtóban – Tényleg szeretlek, mindennél jobban szeretlek!

Nem fogok sírni, nem fogok összetörni. Nem akarom, hogy aggódjon értem, nem akarom, hogy bánkódjon! Szeretném, hogy boldog legyen, ha ehhez az kell hogy el tűnjek az életéből…rendben, elmegyek!

A kis szobában hamar összepakolom a cuccaim, kivéve azokat, amiket tegnap használtam. Soha többé nem fogom használni, soha többé nem akarok látni semmit, amivel megbántottam. Talán nem kellene, de mikor meglátom Mark táskájában az egyik közös képünk: elteszem a tárcámba. Emlékszem az nap olyan boldog volt. Elmentünk az állatkertbe és fagylaltoztunk. Minden apróságnak úgy örült, mint egy kis gyermek. Boldog volt…Remélem nélkülem minden jobb lesz szerelmem! Telefonom elő véve tárcsázom a taxit és amint megérkezik a lehető legcsendesebben távozom. Nem akarok búcsúzkodni senkitől, nem akarok nagyobb fájdalmat okozni. Jobb, ha szép csendben távozom mindenki életéből.

- Én mindig szeretni foglak Mark! – suttogom magam elé, majd mikor elindul az autó végig a kisházikót nézem – Így jobb lesz neked! – az taxi kifordul az autópályára, én pedig hagyom legördülni könnyeim… Viszlát!

Vampire Heart - 10. Rész

Sziasztok! Itt lenne az új rész, egyben az utolsó! Remélem tetszik majd és nem okoz csalódást! Kellemes olvasást! :)

Yugyeom pov.

- Akarlak, de nem tehetem! Bamie, ez rosszabb, mint a halál! – ölelem magamhoz aprónak tűnő testét. Nem lennék képes bántani, ilyen életre kárhoztatni, megölni végképp nem! Ő a mindenem, az egyetlenem! Ő jobbat érdemel ennél! - A méreg fájdalmasan pusztítja el a lelket, minden életet elvesz örök létre kárhoztatva. Nem tehetem ezt veled! – mégis, hányszor vágytam erre...

Gonosz vagyok tán, de minden pillanatban azt kívánom, bár velem lennél. Veled lehetnék. Bambam, annyira hiányzol! Annyira szeretném csak még egyszer látni azt az édes mosolyod, ahogy elpirulsz! Annyira szeretnélek még egyszer magamhoz ölelni, megcsókolni! Örökké veled lenni! Bárcsak megtehetném, bárcsak lenne elég merszem megtenni! De nem tehetem! Nem vehettem el az esélyed egy igazi életre, nem okozhatok fájdalmat, nem engedhetem, hogy erre a létre kárhoz, neked élned kell! Kellene...

Lassan egy éve, hogy akkor este megdobogtattad szívem, mégis minden éjjel hallom, ahogy nevemen szólítasz, könnyeid elnyelve. Leakarom törölni őket, megölelni, megnyugtatni, de nem merem! – Egyszer elmúlik és már nem fog fájni! – suttogom ablakod felé tekintve, ahol ugyanúgy ég a villany, mint minden éjjel. Látom, ahogy a sötétséget fürkészve figyelsz fel minden kis rezdülést. Engem keresel? Megbújva a fal mögött látom, hogy letörlöd könnyeid, de csak egyre több és több szökik meg gyönyörű szemedből – Nem érdemlem meg a könnyeid Bambam! – nem érdemlem meg, hogy értem sírj!

A nap lassan telik, én pedig ott állok minden sarkon nézve, hogy épségben juss haza estére. Ismét megállsz a sikátor előtt, mint mindig és megint csak a falat nézed. Mit látsz ilyenkor? Min gondolkodsz? Talán az akkor történteket? Ahogy a falhoz dőltél, reszkettél. Minden okod meg volt a félelemre és azóta is átkozom magam, amiért megijesztettelek, amiért megakartalak ölni. Mégis, ha akkor nem vagy itt sosem ismerlek meg.

- Érted bármit megtennék! – suttogsz, határozottan nézve szemembe, ölembe ülve, így egész tested láthatom. Szemeid magabiztosságot sugallnak, mégis reszketsz úgy, mint akkor.

- Bamie. – simítok végig pirosas orcádon és úgy bújsz tenyerembe, mint egy kis cica. Egy elveszett kis cica. Miért kéred ezt? Most miért akarod így?

- Ké-kérlek, kérlek! - néz szemembe könnyes szemeivel.

- Mit kérsz? - tartom szemem tekintetén, de lehunyja pilláit, ujjait pedig mellkasomra vezetve szorítja össze fekete felsőm görcsösen tartva.

- Ne-nem akarom, nem akarom! - potyognak könnyei, miket most letörlök orcájáról.

- Nem fog fájni! - suttogom felé, míg szorosabban tartom. Nem futna el, nem is tudna, de ezzel kicsit talán megnyugtathatom. Könnyei nyaldossák szép arcát, ahogy ismét nyakához hajolok - Fogd meg a kezem! - mondom, majd mikor megteszi összekulcsolom ujjainkat, ahogy ajkaim ismét bőrét érintik, de valahogy képtelen vagyok most megtenni - Hogy hívnak? - nézek fel arcára, szemeit szorosan összeszorítja, míg az esőtől nedves szőke haja homlokához tapad. Így meg nézve szép srác, inkább hasonlít egy angyalra ebben a fehér öltözékben, mint emberre.

Akkor még nem tudtam, de mostanra már igen. Tényleg egy igazi angyal, az én angyalom.

- Csak tedd meg! Ölj meg, vagy tégy olyanná, mint te, de nélküled nem akarok eltölteni többé egyetlen percet sem! – hajolsz ajkaimra és bár érzem mennyire kétségbe vagy esve, én már döntöttem! Emlékszel mit mondtam akkor este? Én igen...minden szóra, minden érzésre.

- Azt mondtad nem akarod- fogom két kezem közé arcát, de továbbra sem néz rám csupán felsőmbe markol - és én sem akarlak megölni! - vallom be magamat is meglepve. Valahogy úgy érzem képtelen vagyok megtenni...

Vonz a tekintete és akárhogy is, de képtelen vagyok mást tenni. Csak elmerülök gyönyörű fekete szemeiben és élvezem mennyire megremeg ahogy ujjaimat ismét végig húzom csípőjén fel egészen oldalán. Határozottan nem akarom most már megölni, teljesen máshoz van kedvem...vajon benne lenne?

- Mi-mit akarsz csinálni? - remeg meg hangja, ahogy ujjaim fehér inge alá bújnak lassan felfedezve milyen feszes hasa.

- Szerinted mit akarok? - búgóm fülébe, majd füle tövébe csókolok. Megfeszülve sóhajt, de nem lök el magától, nem mintha merne.

- Fé-félek. - sóhajtja, mikor ismét nyakára lehelek apró csókot, viszont most teljesen mástól vezérelve - Ne!

Hallom ahogy megint szipog picit, így szemébe nézek.

- Nem foglak bántani!

Szemeid lehunyva tartod, talán félsz rám nézni? Félsz, hogy miként döntöttem? Tested megremeg, ahogy végig simítok rajta, ajkaid elnyílnak, ahogy megcsókollak. Talán ez lehet az utolsó csókunk? Azt hiszem...azt hiszem ugyan azt érzem, mint akkor.

Nem tudom meddig feküdhetek mellette, míg édesen bújik hozzám, fejét mellkasomon pihentetve, de igazán élvezem. Még sosem volt mellettem ilyen sokáig senki, bár még senkivel sem szeretkeztem így, mert igen ez nem csupán szex volt, valamit igen is kiváltott belőlem és igen is közel került hozzám.

Ha tudtam volna mit is...

Megpróbálok úgy felkelni mellőle, hogy ne ébredjen fel, de sikertelenül. Amint felülök édesen, laposakat pislogva ül fel mellém, kezemre fogva – Ne menj el! – szólal meg halkan, kissé talán bánatosan – Kérlek! – hajtja le fejét inkább a fehér takarót nézve.

- Muszáj Bambam. – nyúlok álla alá, hogy rám nézzen megcsókolnám, ha nem látnám szemében megcsillanni könnyeit. Kérlek édesem, miattam ne sírj, senki sem érdemli meg a könnyeid. Végig simítok arcélén, majd közelebb hajolok hozzá – Megígértem, hogy nem bántalak, de ahhoz minél előbb el kell mennem, hogy be is tudjam tartani a szavam. – suttogom szavaim ajkaira.

Mert csak az ígéretem akartam betartani...

- Akkor ne tartsd be! – hunyja le pilláit mik alól egy apró gyémánt csepp szökik meg és végig fut szép arcán, egészen ajkáig – Nem akarom, hogy el menj! – kap ajkaim után és érzem mennyire kétségbe esett. Tényleg nem akar egyedül maradni, de muszáj elmennem, nem akarom veszélybe sodorni, mert az biztos, hogy én képtelen lennék bántani, de ettől még számtalan veszély venné körbe, ha mellette maradnék.

Rengeteg fájdalom érhetne édesem, ha velem maradnál. Veszély, amitől nem tudnálak megvédeni – Bambam, megbocsátasz, ha most rosszul döntök? Megtudnál bocsátani, ha megszegem az ígéretem?

- Azt ígérted nem bántasz, de a hiányoddal nagyobb fájdalmat okozol, mintha most megölsz! – hangod határozott, szemed még sem nyitod ki, pedig látni akarom tekinteted. Csak utoljára látni azt a csillogást, mi mindig ott lapul, utoljára látni lelked.

- Bambam – hajolok nyakához megcsókolva hófehér bőrét, mitől még inkább meg remeg karjaim közt, ölemben ülve - Nem fog fájni! – suttogom bőrére közelebb húzva magamhoz – Fogd meg a kezem! – szólok rá és mint akkor éjjel most is megteszi, én pedig összekulcsolom ujjainkat végig csókolva puha bőrét. Képes vagyok rá? Megtudom tenni? Ő kérte, érte bármit – Szeretlek! – lehelem szavaim, majd fogaim bőrébe mélyesztem és ahogy megérzem édeskés vérét, megerednek könnyeim. Sosem tudtam sírni, de amióta őt ismerem, már képtelen vagyok nem ezt tenni. Teste lassan erőtlenül borul rám, így elfektetem az ágyon elválva vérétől, végig simítva gyönyörű bőrén.

- Szeretlek kincsem, kérlek bocsáss meg nekem! – suttogom fülébe – Bocsáss meg! – csókolok ajkaira, de már nem fog vissza csókolni, nem fog magához ölelni. Élet-halál közt lebeg és már csak egy kis szikra tartja életben – Azt mondtad nélkülem nem akarsz élni, én viszont nem tudnék létezni a tudattal, hogy elkárhozik a lelked, vagy miattam halsz meg. Bambam nehezebb dolgot nem is tudtál volna kérni. Szerelmem, miért kellett neked elrabolnod a szívem? – hiába beszélek már hozzád, igaz? Talán így nem is hallasz.

Csuklóm átharapom, hogy megfelelő vérmennyiség jusson a szervezettedbe. Ajkaid közé csepeg vérem, tested pedig elönti a méreg. Látom ahogy átjár a fájdalom, de nem sikítasz, nem sírsz. Sokkal erősebb vagy, mint azt hittem! Szemeid lassacskán rám veted és örömmel nyugtázom, hogy az a kis csillogás nem veszett ki belőlük – Azt hittem megölsz. – halkan szólalsz meg, mégis megmosolyogtat, amit halok.

- Nem szabadulsz ilyen könnyen tőlem! – hajolok ajkaidra, mélyen csókolva, magamhoz ölelve testét ­– Most már nincs visszaút!

Vampire Heart - 9. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: YugBam (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Mindig is irigyeltem az embereket...úgy élnek ahogy akarnak. Felnőnek, vágyakoznak, célokat tűznek ki és sok egyéb, mi számomra lehetetlen, de amit leginkább irigylek az, hogy szeretnek. Szerelmesek, boldogok, együtt élik le a szánalmas kis életüket...és ő is ezt fogja tenni..."

Sziasztok! Itt lenne az új rész, remélem tetszeni fog! kellemes olvasást! :)

Bambam pov.

- Tudod – hajtom le fejem, ujjaim végig futtatva mellkasán – ez sosem volt nekem való. Az élet nem mindenkinek olyan jó, mint gondolod.

Jinyoung ma megígérte, hogy velem tölti a napot, de szokás szerint nem tudta lerázni Jaebumot. Jaebumot, akivel képtelen szakítani, hiába mondja újra és újra, hogy megteszi. Sosem teszi. Tudtam mire vállalkozom, de nem gondoltam, hogy ennyire megfog, magával ragad Jinyoung. Tudtam Jaebumról mégsem mondtam nemet. Nem szabadott volna megtennem, mégis itt tartok. Fáj, hogy vele van, fáj, hogy azt mondja neki: szereti. Mégis elhiszem újra és újra, hogy velem lesz, hogy engem szeret igazán, hogy van jövőnk. Mindig hiszek neki, talán már sosem fog valóra válni, hogy mi együtt leszünk igazán és nem csak egy éjszakai kaland leszek majd?

- Szia Bambam. – lépsz csendesen a szobámba, ezzel a frászt hozva rám. Hogy kerülsz ide?

- Hogy kerülsz ide? Jaebum?

- Leráztam, megígértem, hogy veled leszek ma! – bújsz be mellém az ágyba és hiába minden ellentmondó gondolatom: hozzád bújva csókolok ajkaidra. Jinyoung, hát mégis engem választasz ma? – Ne haragudj, előbb kellett volna jönnöm! Ígérem kárpótollak! – csókod hazug, mégis jól esik. Jól esik, mert szükséged van rám, érzem. De miért csak ilyenkor?

Ujjaid végig simítanak bőrömön, ajkaid csókokkal lepnek el, mégsem érzem azt, hogy fontos lennék neked. Rám mosolyogsz, szemedben mégsem a szerelem tüze lángol, csak a vágy mutatja meg magát. Csak a vágy, ami tükröződik. Csak ezt keresed...

Minden érintésed felpezsdíti testem, lelkem mégis nemet kiállt – Akarlak! – suttogsz fülembe, míg testünk összeforr, de semmi érzelem nem hallatszik hangodban. Igaz lenne? Csak ez kellene?

Pihegve adod át magad az álmoknak, észre sem véve mennyi könny gyűlt szemeimbe. Nyugodtan bóbiskolsz és fel sem tűnik, mennyi fájdalmat hagysz magad után minden éjjel.

Reggel telefonom csengése ébreszt csókod helyett, a hideg cikázik testemen ujjaid helyett. Hiába kereslek az ágyban, már rég eltűnt tested, de minden hazug szavad itt hagytad.

„Sajnálom kicsim, nem maradhattam! Szeretlek!" – áll a cetlin, mit magad mögött hagytál. Szeretlek, szeretlek, szeretlek. Mindig ezt mondod, de még sem vagy soha itt. Miért hazudsz? Miért nem engedsz el, ha nem kellek? Mert van, amire kellek... Mindig, mindenkinek csak erre vagyok jó.

- Tessék! – szólok a telefonba, de arra nem voltam felkészülve, amit hallanom kell.

- Sajnálom, de az édesanyja az éjszaka folyamán elhunyt! – csilingel egy női hang, mi darabokra töri megtépázott szívem egy szempillantás alatt.

Könnyeim megállás nélkül folynak le arcomon, elhagynak pont, mint az egyetlen ember, aki tényleg szeretet, akinek az életem köszönhetem.

Hiába hívlak újra és újra, nem veszed fel a telefon. Hiába szólongatlak, nem vagy mellettem. Senki sincs mellettem, ha kellene. Nincs senki, akire számíthatnék. Az egyetlen ember, most távozott el...

- Sokszor hibáztam, sokszor hittem naivan másokban. Sokszor hittem, hogy számíthatok valakinek, de nem számítottam. Nincs már senkim. – nézek Yugyeom fekete szemeibe és már döntöttem, tudom mit akarok – Ha nem akarsz velem lenni, ölj meg, mert nélküled nem akarok élni! Ha akarsz... lehetek olyan, mint te?

Mad in Love II - 6. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: YuMark (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Idővel próbált kedveskedni, de féltem. Sosem tudtam mikor borul el az agya és mikor támad fel benne újra az az éne, akitől félek..."

Sziasztok! Itt lenne az új rész és hát önvédelemből, no meg Yugyeom védelmében...annyira nem részleteztem mindent, de egy lépéssel közelebb kerültünk a fici végéhez. Remélem tetszeni fog és nem okoz csalodást senkinek sem a rész!

Kellemes olvasást! 

Jaebum pov.

Ahogy Mark berohant a szobába, elöntött egy kicsit a bűntudat. Volt, amikor előlem futott el és fáj erre visszagondolni. Sosem akartam bántani, nem érdemelte meg… Most, most ismét én tehetek róla, hogy rosszul érzi magát. Tudtam, hogy nem szabadott volna összejönniük. Tudtam, de már akkor is én üldöztem el, az, hogy pont Yugyeomnál talált menedékre, minden csak nem szerencse ­– Szerinted Yugyeom most mit fog csinálni? – fordulok párom felé, aki elgondolkodva néz a plafonra, hozzám bújva. Őt is bántja valami, de még a vitánk után sem mondta el, hogy mi nyomja a szívét.

- Nem tudom, de nem igazán volt magánál este, amikor visszajött. – fordul felém – Mark rettenetesen félt tőle, talán összevesztek?

- Mark nem az a veszekedős fajta. – simítok ki egy tincset gyönyörű szeméből. Hányszor reméltem, hogy ha felébredek Youngjae lesz ott. Most mégis távolabb érzem magam, mint akkor.

Percek telnek és egyre inkább át hallatszik a vékony falon Mark sírása. Megszakad a szívem és legszívesebben véget vetnék ennek, de amíg nem mondja ki a pánik szót, nem tehetek semmit – Miért nem szól? Miért hagyja? ­– ránt ki gondolataimból Youngjae hangja. Hogy miért? Amiért én sem tettem soha.

- Mert szerelmes. – fordulok a plafon felé, elmerengve. Tudom, hogy Yugyeom is szereti, mégis ugyanúgy bánik vele, mint mással hacsak nem rosszabbul, hiszen teljesen magához láncolta. Eleinte tényleg azt hittem megváltozott, de Jackson halála óta rosszabb, mint eddig valaha. Mit tehetett Jackson, hogy ennyire képtelen elengedni a fiút? Mi történhetett, hogy így elveszítette önmagát? Még mindig magát hibáztatná a haláláért? Még csak köze sem volt hozzá… Yugyeom, annyian szeretnek, aggódnak érted. Mikor jössz rá végre, hogy nekünk fontos vagy? Hogy Markkal őszinte lehetnél, segítene…

- Li-liliom! – hallom meg Mark kétségbe esett hangját, ahogy sír és egyre többször mondja ki a pánikszót. Yugyeom mégis mit művelsz?

Ő segített volna…de talán már késő?

Mark pov.

Hiába kérem, hiába nem akarom, nem engedd el. Mellkasom szúr a levegőhiánytól, míg Yugyeom fejemet a párnába szorítja, így alig tudom akár a pánikszót is kinyögni és ahogy próbálkozok már abban sem vagyok biztos, hogy egyálalán jött-e ki hang a torkomon.

- Yugyeom, azonnal nyisd ki az ajtót! – hallom meg Jaebum hangját. Mérges, ő is mérges. Körülöttem mindenki mérges… Yugyeom öve a hátamon csattan újra és újra, testembe nyomul én pedig már nem látok a könnyeimtől – Mit művelsz? Engedd el! - hallom, ahogy betörik az ajtó, de már képtelen vagyok reagálni, szédülök, alig kapok levegőt és már csak azt veszem észre, ahogy Jaebum magához vonva betakar – Ne sírj! Nem lesz baj! Nyugodj meg! – puszil homlokomra, én pedig teljesen elvesztem a fényt. Csak a sötétséget látom már…

Ha szeretsz valakit, azt nem bántod…Yugyeom miért hazudtál?

Dependencia - 5. Rész

Péntekenként frissül :D
Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: 2Jae (Got7)
Korhatár: +16, +18
Tartalom: "Emlék? Nem emlékszem semmire csak homályosan... Mark mellém bújik, Jinyoung az ágyhoz bilincsel és képszakadás. Később csak a saját zihálásom hallom, rettentő fájdalmat érzek..."

Jackson pov.

Mark igazán aranyos, ahogy egy-egy résznél megszorítja a kezem, majd szégyenlősen elfordul – Nem szereted az ilyen filmeket igaz? ­– nézek rá, amikor vége az első résznek és Jaebum kinyafogja a másodikat.

- Nem igazán. – néz maga elé mindenféle arckifejezés nélkül, amit furcsán nézhetek.

- Ha szeretnél elmehetünk mondjuk beszélgetni. – mosolygok rá, de csak Youngjaera néz mögöttem.

Bólint, majd felállva nem igazán tudja merre menjen, így megfogom kezét és az egyik szobához kisérem ­– Mark, kérdezhetek valamit? – nézek rá kíváncsian, mert igazán érdekel, hogy mi is van köztük ­– Youngjae és te együtt vagytok? – ülök mellé az ágy szélére.

- Nem, legalábbis nem vagyunk egy pár. Jackson, aranyos vagy, de nem akarok erről beszélni! – dől hátra, így elfekve az ágyon, ennek köszönhetően felcsúszik felsője és megvillan a fehér bőre. Viszont az már kevésbé tetszik, hogy sebek vannak rajta. Mi történhetet? De biztos nem akarna erről beszélni.

- Rendben, akkor miről beszélgessünk? – dőlök hátra megfogva kis kezecskéjét.

- Mesélj magadról! – mosolyog rám, én pedig elkezdek mesélni. Figyelmesen hallgat, itt-ott felnevetve édes hangján és kezdem azt hinni, hogy teljesen magába bolondított az elmúlt kis időben.

Jaebum pov.

Youngjae igazán jól bírja a filmet, aminek örülök, mert nem nagyon akartam egyedül kint maradni – Na szerinted melyik a jobb? Szerintem a második rész. – nézek rá, miután ki kapcsoltam a TV-t.

- Szerintem is. Érdekesebb, főleg a vége! – mosolyog rám, ami nagyon is tetszik.

- Ohh, várj egy kicsit! – rohanok ki a konyhába, a felbontatlan pezsgőért. Még jó, hogy eszembe jutott – Tessék, add a poharad! – öntök neki is és magamnak is, majd koccintva iszogatni kezdünk. Youngjae igazán érdekes teremtés, nem nagyon beszél magáról, mégis képes levegővétel nélkül végig beszélni húsz percet. Mikor már jócskán elfogyasztottuk a pezsgő felét és kissé már szédülök, más irányba terelődik a téma, de nem tudok mit tenni ellene. Igazán kívánatos fiú, nagyon tetszik és részeg is vagyok – vele együtt.

- Menjünk be valahova. – válik el egy levegővételnyire ajkaimtól, majd már csókol is tovább. Karjait nyakam köré fonja, míg lábait körém, én pedig így egyensúlyozva próbálok betalálni az egyik üres szobába – szerencsére sikeresen. Youngjae édesen nyöszörög minden érintésemre, minden csókra és ezzel egyszerűen nem tudok betelni.

Az éjszaka mintha csak álom lenne, úgy telik el és már csak azt veszem észre, ahogy a fekete hajú fiú szelíden, finoman bújik hozzám álmában, így én is könnyebben alszom el.

Mad in Love II. - 7. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: YuMark (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Idővel próbált kedveskedni, de féltem. Sosem tudtam mikor borul el az agya és mikor támad fel benne újra az az éne, akitől félek..."

Sziasztok! Itt lenne az új rész, remélem tetszeni fog! Kellemes olvasást!

Yugyeom pov.

Ahogy Jaebum lelökött az ágyról, kitisztult minden előttem. Megláttam Markot, ahogy ájultan fekszik Jaebum karjai közt, a lepedő véres, ahogy apró teste is… Mit műveltem?

- Sajnálom! – ennyit tudok kinyögni, mielőtt elterülök a szürke szőnyegen és azt hiszem most érzem igazán mennyi tablettát vettem be, amikor Mark ott hagyott egyedül a ház előtt.

Szörnyű fejfájással ébredek és hirtelen azt sem tudom hol vagyok, amíg meg nem pillantom az ágy mellett Jaebum összefont karokkal ülni egy széken. Na remek, fejmosás jön. Vajon most mit tettem?

- Ne érts félre, de remélem rohadt szarul vagy! – néz rám komoran és hirtelen nem tudom hova tenni ezt a bunkó modort. Ő nem szokott ilyen lenni.

- Kösz! Hol van Mark? – nézek körbe, de sehol sem látom. Hol lehet? Mi történt?

- Ott, ahol biztos nem mész a közelébe most!

- Mi van? – mi az, hogy nem mehetek a közelébe? Az én párom, akkor megyek a közelébe amikor akarok! – Nem mondod meg nekem, hogy mikor mehetek a közelébe és mikor nem! – állnék fel, de Jaebum egyszerűen lök vissza az ágyra.

- Soha többé nem érhetsz hozzá, mert esküszöm, hogy a léted is megbánod! – vág pofon és már el is tűnik az ajtó mögött. Még sosem emelt rám kezet, mi történt, hogy így felbosszantottam?

Arcom fogva kelek fel, előkeresve egy elfogadható szettet, majd mikor a földön lévő véres lepedőt megpillantom: minden felrémlik bennem.

Mark sírása, félelem a szemében, kimondta a pánikszót. Most először mondta ki…nem álltam le…

- Mark, hol van Mark? – rontok ki a szobából, de csak Youngjae alakját pillantom meg a konyhában. Mark sehol…nincs itt…hol van? Hogy van?

- Yugyeom, gyere ülj le! – fogja meg kezem Youngjae, de nem hallgatok rá. Hogy ülhetnék le, ha még azt sem tudom jól van-e? – Amíg nem nyugodsz meg, Jaebum nem fogja megengedni, hogy beszélj vele! – néz rám komoly arccal és sajnos igaza van.

- Ugye jól van? Ugye nincs baja? – kérdem, de hiába. Nem válaszol – Youngjae, kérlek!

- Miért csináltad? – fordul felém, figyelmen kívül hagyva a kérdéseim – Egész nap félt tőled, azt hittem csak összevesztetek és majd megnyugszol, de te – vesz mély levegőt. Ne mond ki, kérlek ne mond ki! – Te megerőszakoltad, megverted és majdnem megfujtottad. Hogy teheted ezt? Régen nem tetted volna meg. Én-én azt hittem szereted, hogy őt most tényleg szereted, de igaza volt Jaebumnak… - ahogy kiejti a szavait, szemem elöntik könnyeim. Nem, ez nem igaz, nem lehet igaz!

- Én szeretem! – hajtom le fejem és hagyom, hogy könnyeim végig csorogjanak arcomon. Szeretlek Mark, tényleg szeretlek!

- Ha szeretsz valakit, nem teszed ezt vele! Most túl mentél minden határon! – feláll, de mielőtt elmenne még felém fordul – Emlékszel mit mondtál, amikor Jaebum nem bírta tovább? Vagy meg változom, vagy elengedem…neked nem sikerült megváltoznod. Képes leszel elengedni?

- Nem akarom elveszíteni. – nézek ki a kicsiny ablakon. Esik az eső. Ugyanúgy folynak le az eső cseppek az üveglapon, mint Mark könnyei az éjjel. Istenem, bár én haltam volna meg…most mindenkinek jobb lenne!

- Miért vetted be? – szólal meg mögöttem Jaebum, de hirtelen nem tudom hova tenni a kérdését, amit észre is vesz ­– Ha tiszta vagy abba hagyod a pánikszó után, de most meg sem hallottad. Miért vetted be?

- Mérges voltam, csak-csak egy kicsit elakartam tűnni. – hajtom le fejem. Tudom, hogy mindig ellenezte a drogokat és igaza volt, de Jackson volt az egyetlen, ami távoltartott tőlük. Ő már nincs. Nincs és ez az én hibám.

- Tudod vele beszélhettél volna, ő segíthetett volna, de te teljesen kizártad az életedből. Tárgyként kezeled, pedig ő tényleg szeret téged. – ül le mellém és most érzem, hogy igaza van. Talán, talán tényleg beszélhettem volna vele, de hogyan?

- Sosem akartam tárgyként kezelni, ő ennél sokkal többet jelent nekem! – törlöm le könnyeim. Bocsáss meg Mark!

- Én is azt hittem…

Vampire Heart - Különkiadás

Sziasztok! Itt lenne az ígért kis különkiadás. Így talán jobban megértitek Yugyeom miért döntött így akkor este...

Yugyeom pov.

Egyedül vagyok, teljesen egyedül a világban, barátok, szerettek nélkül. Nincs miért, vagy kiért harcolni, nem is tehetem. Rejtőzködés, gyilkolás, vér a sorsom…örökké.

megaláz, a lányok pedig még szoba sem állhattak senkivel engedély nélkül – nem mintha akartak volna. Azt hittem ennél rosszabb nem lehet, hogy a fájdalom, mi szét repesztette mellkasom, a visszafolytot könnyeim, a magány…azt hittem ennél a pokol is jobb. Tévedtem? De még mekkorát!

Megakartam halni, végett akartam vetni ennek. Csak békét akartam, csendet…

- Mért halnál meg, ha élhetnél örökké? – fordult felém izzó, vörös szemeivel. Szívem sosem vert még ilyen ütemben, de tudtam miért vagyok itt, tudtam mit akarok…meghalni!

- Nem akarok örökké élni, nem akarok egy perccel sem tovább maradni!

- Legyen hát! – mondta, majd közelebb lépet. Egyszerre rettegtem és boldog voltam. Azt hittem vége, tényleg vége…ismét tévedtem!

Évszázadok állnak mögöttem és immár tudom, hogy amit akkor pokolnak éreztem, megsem közelíti a fájdalmat, a magányt, mi örök létre kárhoztat. Halottként létezni fájdalmasabb, mint bármi bántó szó, mit akkor kaptam. A kétségbe esés, mi nem ereszt, a létsúlya, mit örökké kell cipelnem…akkor nem tudtam értékelni az életet, most pedig már csak külső szemlélőként vágyakozhatok rá.

Addig a percig csak sodrottam, próbáltam elfogadni a világ változását sikertelenül. A sötétben rejtőzve, a lehető legkevesebb gyilkolással próbáltam valamilyen szinten könnyíteni fájdalmaimon. Addig, míg nem jött ő…

Bambam ártatlansága, őszintesége, tisztasága megdobogtatta nem létező szívem. Szeme csillogása maradásra késztetett. Ő képviseli mind azt az erényt, mi még szép és értékelhető a világban! Ő az az ember, aki tényleg jobbá teheti a világot! Ő az, akit igen is megfogok védeni magamtól…a gonosztól!

Ha itt lehetnél velem, ha magamhoz ölelhetnélek, ha csak egy kicsit is, de boldog lehetnék veled…mindent feláldoznék érte.

Képtelen vagyok bármire is gondolni, csak is rád, csakis arra, mennyi fájdalmat élsz át miattam. Minden éjjel sírsz, minden éjjel engem szólítasz…de nem tehetem, nem mondhatom el neked mit érzek.

A francba is…vámpír vagyok, nem érezhetek! Tönkre teszel, megváltoztatsz! Bambam, kérlek engedj el!

De én sosem foglak tudni elengedni!

Akkor éjjel olyant éreztem, amit még sosem…fontos lettél nekem. Kívánlak, akarlak, örökké magamhoz láncolnálak…

De nem lehetek önző!

Az én lelkem már elkárhozott, veled nem tehetem ezt! A pokol csak rám vár, hívogat, az ördög magához szólít…téged nem engedhetlek erre a sorsra jutni!

Minden kioltott élet után, én is meg halok kicsit, minden könnyed után én is sírok egy kicsit. Minden percben rád várok, talán egyszer még újra találkozunk…de ezt csak álom, egy édes álom!

Kétségbe estem Bambam. Mit tegyek most nélküled?

Megrémültem édesem. Hogy engedhetnélek el?

Félek, félek, hogy egy reggel nem jössz ki azon az ajtón. Félek, hogy egyszer már nem hallom édes hangod. Félek, hogy téged is elnyel a sötétség, majd többé már nem lélegzel…

Tudom, hogy szenvedsz, tudom mennyire fáj. Tudom, hogy, hogy elakarsz tűnni. El vágyódsz innen, csak békét akarsz. Azt hiszed mindenki csak kihasznál, mindenki csak tárgyként kezel, de ez nem igaz. Nekem igen is sokat jelentettél, nekem igen is te vagy a világon a legfontosabb!

Azt mondtad ne tartsam be a szavam…miért? Nem ölhetlek meg és főképp nem válhatsz olyanná, mint én…egy szörny vagyok.

Szörny vagyok, te pedig az angyalom…Kérlek segíts! Mond meg mit tegyek?

Tudom, hogy szenvedsz, de ez semmi ahhoz képest én mit érzek!

Bárcsak ember lehetnék, akkor gond nélkül mondhatnám, hogy maradj velem. Talán még közös családunk is lehetne…ez is egy álom, egy gyönyörű álom!

Szeretlek szerelmem!

Mad in Love II. - 5. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: YuMark (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Idővel próbált kedveskedni, de féltem. Sosem tudtam mikor borul el az agya és mikor támad fel benne újra az az éne, akitől félek..."

Mark pov.

Yugyeom egész nap kerül vagy éppen láthatóan próbál nem észre venni, ami nem is kicsit esik rosszul. A túrán szó szerint elfut előlem és fogalmam sincs hogyan beszélhetnék vele, ha rám nézni sem hajlandó. Ennyire megbántottam volna? De hiszen...én csak...én csak... ­ Mark, jól vagy? – fogja meg kezem Youngjae, kiszakítva gondolataimból. Még sosem ért hozzám. Ennyire elkalandoztam volna? Bólintok, de csak tovább néz rám azokkal a nagy szemekkel. Most ő olyan, mint egy elveszett bárány, mintha veszíthetne – Ne aggódj, megfog nyugodni! – mosolyog rám kedvesen és a legfurcsább, hogy megölel. Észre sem vettem mennyire elvesztem, csak Yugyeom körül járnak a gondolataim. Megnyugodni? Tudom mikor fog megnyugodni, de nem biztos, hogy én ezt most vállalnám.

- Nem biztos, hogy én azt akarom. – bújok ki öleléséből előre haladva. Nem vele fogok erről beszélni, nem vele fogom megosztani a gondjaimat és ha jót akar magának békén hagy!

- Mark! – rohan utánam kezemre fogva, de nem állok meg – Nézd, tudom haragszol rám és meg is van rá minden okod, de Yugyeom szeret téged! Ismerem és még sosem nézett így senkire sem, mint ahogy rád. Sosem mondta senkinek, hogy szeretné, csak neked! – áll elém, ezzel megállítva engem is. Tudom, hogy szeretett, de már inkább csak egy stressz labdának érzem magam, sem, mint a párjának...hisz nem is mondtuk ki soha, hogy egy pár lennénk.

- Törődj a saját kapcsolatoddal, engem pedig hagyj békén! – akaratlanul is el lökőm magamtól. Elegem van ebből. Mindig mindenki megakarja mondani mit csináljak, mit érezzek...hát nem! Nem csinálom ezt tovább.

- Menjünk vissza, éhes vagyok! – húz el mellettem Jaebum, Yugyeom pedig csak sejtelmesen mosolyog felénk. El sem tudom képzelni mi jár a fejében, de lehet nem is akarom. Visszamenni sem! Ha visszamegyünk...kettesben maradok vele. Minden egyes lépéssel egyre csak növekszik a gombóc a torkomban és már meg szólalni sem tudok. Youngjae mellettem sétál és annak ellenére, amit mondtam neki: mégis megfogja a kezem – talán bátorítani szeretne – és kedvesen mesél a növényekről, amik mellett elhaladunk. Észre sem veszem, de lassan már nem Yugyeom uralja a gondolataim, csak hallgatom csendben ahogy lelkesen mesél minden féléről és közel a házhoz már levegőt is nyugodtabban tudok venni. Fél éve talán most először nem azon jár az agyam, hogy Yugyeom mit fog tenni, ha kettesben maradunk és ez igazán üdítően hat a kedvemre, legalábbis addig, míg a többiek bemennek a kis házikóba.

Yugyeom visszarántva a ház oldalának lök, szorosan a falhoz préselve testem testével, szikrázó szemekkel nézve rám. Eddig tartott a levegő vételem, ahogy rám néz még pislogni is elfelejtek, ahogy oldalam mellé szorítja karjaimat csuklómra fogva megremeg a szívem is, sajnos már nem ugyan az az érzés miatt, mint akkor...félek, félek tőle!

- Nem érhetsz hozzá senkihez rajtam kívül! – néz rám szigorú szemekkel, bennem pedig megfagy a vér egy pillanatra hangjától – Most pedig egyél rendesen! Kell az engergiád későbbre! – vészjósló tekintette nem igazán csigáz fel, ahogy az egyre jobban fájó szorítása sem.

- Yu- Yugyeom, engedj el! – hiába pásztázom szemét, teljesen elfedi a sötétség azt, akit szeretek.

- Ne feleselj velem, mert fájni fog! – szorít meg erősebben, nekem pedig legördül pár könnycseppem, ahogy lehunyom szemem.

- Így is fáj... - suttogom, inkább csak magamnak megjegyezve, de végre enged a szorításból és hátrál tőlem.

- Mark – szólít sokkalta lágyabb hangon, de nem, nem érdekel. Ha akarnék sem tudnék rá nézni most, nem bírok a közelében lenni –, kicsim sajnálom!

- Hagyj békén! – törlöm le könnyeim elrohanva a közeléből és nem érdekel Jaebum vagy Youngjae kérdezősködése. Egyedül akarok lenni, egyedül, nélküle...

Nem tudom meddig lehetek bezárkozva a szobában, de nem is érdekel! A könnyeim idővel elállnak, de az a félelem érzet ugyan úgy mellettem marad. Mit fog most tenni?

- Nyisd ki azt a kurva ajtót, ha mondom! – dörömböl Yugyeom az ajtón és végül nehezen, de legyőzve kicsit a félelmem, megteszem amit mond. Kinyitom az ajtót, de bár ne tettem volna! – Mégis hogy képzelted ezt? – zárja be maga mögött az ajtót kulccsal, ami számomra semmi jót sem sejtet – Most megtanulod mit szabad és mit nem! – fog karomra az ágyhoz húzva. Könnyes szemekkel nézem, ahogy a táskájából elővesz egy kötelet és felém fordul – Ideje tisztáznunk egy pár szabályt! – kötöz az ágyhoz annyira, hogy már képtelen vagyok megmozdulni.

Nem akarom, nem bírom tovább! Nem akarom ezt! – de képtelen vagyok ki mondani bármit is...még!