Mad in Love 23. Rész

Író: Tia

Párosok: YuMark, 2jae

Történet: Mark és Jaebum kapcsolata nem felhőtlen, ennek legfőbb oka: Jaebum érzelmei. Még mindig, lassan öt év távlatából is a szívét más bitorolja, az exe, akiért bármit megtett volna, de neki el kellett mennie.

Mark akaratlanul is más karjai közé menekül, de vajon ezuttal jó embernek adja szívét?

Jackson pov.

Miután Yugyeom lerakta a telefont vártam és próbáltam csendben meghúzni magam, mert hallottam pár suhancot a környéken kiabálni és sosem voltam az a fajta, akit békén hagytak az ilyenek. És persze miért ne lenne ez a nap kivétel?

- Na nézzétek… egy igazi kis buzi bujkál a sikátorban. Csak nem a pasid várod? – áll elém az egyik huligán – Kérdeztem valamit! – fog felsőmre és húz fel a földről.

- Takarodj el! – lökőm el magamtól egyszerűen.

- Hogy merészelsz lökdösni? – áll fel és lép még kettő mögé… Na remek…

Míg az egyik magasabb megindul felém, már készülnék ellökni, de egy kar megállít ebben és hátra húz. Hogy került ez ide?

- Na mi van? Most már nem olyan nagy a szád? – markol hajamba, majd elvigyorodik azzal az undorító képével – Tudnék jobb munkát is az ajkaidnak…

- Ne érj hozzám! – köpöm le, majd próbálok ki szabadulni az engem szorító kezek közül sikeresen, de ekkor a másik kettő magasabb srác ugrik elém ezzel elállva a menekülési utam.

- Még egy ilyen és hallott vagy! – ordít rám, majd hátra lök – Most pedig legyél jó fiú – lép elém – és térdelj le!

- Álmaidban sem! – nézek rá dühösen és próbálok keresni valami módot, hogy elszabadulhassak, így mikor közelebb lép mocskosan vigyorogva: teljes erőből ütöm meg ezzel hátra is lökve, amitől elesik. Míg a többi felszedi a földről, sikerül kikerülnöm őket, de amint szabadulhatnék: az egyik hátra ránt.

- Most halott vagy! – áll elém, akit megütöttem és időm sincs reagálni ahogy belém szúrja a kést.

Fájdalmasan sóhajtok, de addig mocorgok, míg a mögöttem lévő fogva tartómat gyomron vágom, így elhúzódik tőlem és mikor a másik újra belém szúrja pengéjét: olyan erővel lökőm el, hogy elesve beveri a fejét.

Nem gondolkodva kezdek el futni a sikátor közeléből és hallom azt is, hogy elkezdtek futni utánam, így a lehető leggyorsabban próbálom lerázni őket. Lassan már kezdem érezni a szúrásokat, így kezemmel próbálom leszorítani több-kevesebb sikerrel, mikor nem figyelve bele futok egy fiúba.

Jinyoung pov.

Kiszállva az autómból siettek haza, hogy végre a saját lakásomban lehessek. Nem hittem, hogy párnap távollét, így ki tud készíteni. Gondolataimból viszont egy nekem csapódó mellkas ránt ki.

- Normális vagy? – kiáltok rá a fiúra, majd meglátom, hogy fehér felsőm, mintha véres lenne, de én biztos nem sérültem meg, na meg ennyitől ő sem.

Rá nézve látom, hogy keze szorosan tapad hasára, miből így is kristály tisztán látszik, hogy szivárog vére.

- Te jó ég, mi történt veled? – váltok azonnal kedvesebbre, majd hallom, hogy valakik egyre gyorsabban futnak és kiabálnak.

A fiú rémülten néz hátra és próbál meg kikerülni, de szerintem már túl sok vért veszíthetett, mert látszik, hogy szédül és úgy kell megfognom, hogy ne essen el.

- Gyere! – ölelem magamhoz, hogy megtudjon támaszkodni, majd a kocsimig bicegek vele és be ültetem az elől lévő ülésre – Elviszlek a kórházba! – mondom határozottan, míg én is beülök a kormányhoz és bekötöm magam.

- Siess kérlek! – nyöszögi halkan, ahogy a kiálltások egyre közelebbinek tűnek és biztosra veszem, hogy ők tették ezt is.

- Hogy hívnak? – kérdem, hogy kicsit szóval tartsam, mert az állapota egyre csak rosszabb és látszik, hogy sokáig nem bírja már.

- Ja-Jackson. – szorítja össze szemeit, gondolom a fájdalomtól.

- Érdekes név, gondolom nem vagy koreai, igaz? – nézek rá, de el is fordulok, mert nem igazán bírom, ha valaki mellettem szenved.

- Kínában születtem. – préseli ki magából a szavak fájdalmasan.

- És mikor költöztél ide? – kérdem kis gondolkodás után, de már válasz nem jön – Jackson? – nézek vissza rá, de már csak alig pislog és gyorsabban veszi a levegőt.

Legalább a kórház már itt van, így nem törődve azzal, hol parkolok le, gyorsan állítom le az autót és kipattanva rohanok a másik oldalra a fiúhoz.

- Gyere, itt vagyunk! Még egy kicsit bírd ki, kérlek! – fogok derekára, míg egyik kezét nyakam köré teszem, hogy megtudjon azért picit támaszkodni.

Elindulva a bejárat felé érzem, hogy egyre kevésbé van velem, de próbálja tartani magát, amit igazán becsülök benne.

- Kérem valaki segítsen! – érünk be és Jackson szinte azonnal elájul, de szerencsére megtudom még fogni.

Két ápoló azonnal mellettünk van és felhelyezik a betegágyra, míg én elmondok mindent, amit tudok az orvosnak. Mivel mélyek a sebek, így mindenképp műteni kell, hátha sérült valamelyik szerve, de nem tágítok mellöle. Megvárom a műtét végét is és mikor beviszik a terembe én is bekéredzkedek. Általában nem engednék, hogy egy idegen legyen bent vele, de mivel az orvos is normális és egyértelmű, hogy nem én bántottam, így beenged.

- Jackson, remélem hamar meggyógyulsz! – ülök ágya mellé, nézve, ahogy most már békésen fekszik, bár még biztosan vannak fájdalmai.

~ Remélem ez a rész is tetszett és nem csalódtatok benne!

Love ~