Műfaj: Yaoi
Páros: YugBam (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Mindig is irigyeltem az embereket...úgy élnek ahogy akarnak. Felnőnek, vágyakoznak, célokat tűznek ki és sok egyéb, mi számomra lehetetlen, de amit leginkább irigylek az, hogy szeretnek. Szerelmesek, boldogok, együtt élik le a szánalmas kis életüket...és ő is ezt fogja tenni..."
Sziasztok! Itt lenne az új rész, remélem tetszeni fog! Kellemes olvasást! *-*
Yugyeom pov.
- Nem mondhatsz ilyet! Neked élned kell! Ez a világ legjobb dolga! Mindig is irigyeltelek titeket ezért... - ölelem magamhoz hajába puszilva. Nem mondhatja ezt, nem utasíthatja el az életet csak azért, mert...Nélkülem nem akarja... - Egyszer találsz valakit, akivel leszeretnéd élni az életed, megtalálod azt, akiért élni akarsz majd. – hunyom le szemem...akkor már elfelejtesz engem, nem fog fájni a hiányom, én viszont melletted leszek akkor is, ha már a létemet is elfelejted, ha már te is megszűnsz létezni én akkor is ott leszek!
Bambam ma feketébe öltözött. Szőke hajával játszik a szél, míg ő fut valamerre egy csokor virággal a kezében. Arca szomorú, szemei alatt vastag, sötét karikák terülnek el és pirosságán látom, hogy sírt. Mi történhetett? Nem hallgat zenét, pedig ezt szokta álltalában csinálni, ha utazik, de csak felszáll a buszra és a leghátsó részen üldögél.
- Mi a baj Bamie? – állok meg egy fa mögött a temető kihalt részén – persze, mert aztán itt van élet –, ő pedig csak áll a tömegben, míg zajlik a temetés. Könnyeit letörölve dobja a csokrot a sírra, majd messze szökik a tömegtől. Édesem, talán haragszol rám, amiért elvettem őt tőled? Hiszen bántot, szomorú voltál miatta...mégis hiányolod?
Ahogy egyedül bolyongsz a sírok közt elönt a fájdalom. A fájdalom, hogy itt kell látnom, a fájdalom és félelem, hogy egyszer ide kerülsz, mert az emberek mind ide kerülnek. Nem akarom, hogy elhagyj!
Nem tudom mihez kezdek majd, ha már nem leszel...talán végül én is feladom? Érted bármit feladnék, érted a csillagokat is lehoznám, érted a létemet is oda adnám...mégsem tehetek semmit és ez teljesen kikészít. Látni ahogy mindennap egyre közelebb kerülsz az élet végéhez és még csak nem is élvezed, mert látom, hogy nem élvezed. Ilyenkor az embereknek ki kell használni a lehetőségeket, szórakozni kell, szerelmesnek lenni, családot alapítani és-és boldognak lenni. De te csak eljátszod nappal, hogy az vagy éjjel pedig értem sírsz. Hallom minden éjjel, ahogy szólongatsz, ahogy várod, hogy megjelenjek, de nem tehetem. Egyszer túl kell lépned rajtam és elfelejtened, mert az élet rövid én pedig nem tarthatok veled!
Lassan megállsz egy sírnál, letisztogatva a névtáblát...ki ő? Fontos volt neked?
Sírsz és legszívesebben oda mennék letörölni könnyeid, de nem tehetem!
- Szia anya. Én vagyok, felismersz? – mosolyodsz el keserűen, szóval az édesanyád, biztosan nagyon szeretted – Emlékszel amikor kicsi voltam és elestem a biciklivel? Sírtam, mert fájt, de te azt mondtad nem szabad sírni. Nem szabad, mert ennél csak nagyobb fájdalom érhet. Nem hallgattam rád, de igazad volt! Emlékszel, amikor elmondtam, hogy a fiúk érdekelnek? Azt mondtad nem érdekel ki lesz az, akit választok, ha szeretni fog, te elfogadod. Anya én választottam, de ő nem engem akar. Választottam, de-de sosem mondhatom el neki. Te mindig segítettél, mond meg! Mond meg, mit tegyek most? – folynak le könnyeid pirosas orcádon, ahogy az enyéimek is utat törnek maguknak. Bambam, édesem... - Tudod ő más, de akármit is mondjanak: tudom, hogy igazán jó lélek! Viszont egyre kevésbé hiszek benne, hogy egyszer még találkozom vele. De nem is terhellek ezzel. Pihenj csak és várj rám, talán nem sokára már találkozhatunk! – suttogsz, de hallom...nem, nem most lesz az a találkozás!
De igaz, egyszer ugyan így fekszel egy koporsóban és én már csak itt foglak látni. Ez az élet rendje, de most még képtelen vagyok elfogadni...
- Sosem bocsátanám meg magamnak, ha ki maradnál ebből miattam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése