Ray of Hope - 6. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: JiHope (BTS)

Besorolás: +12, +16, +18

Tartalom: Hoseok lassan harmincas éveiben járó író, ki már elveszítette élete célját, így csak sodródik a napok tömkelegéjével, de egy megszokott estéje során találkozik egy aprócska fiúval, kit meg kell mentenie. Hogy milyen hatással lesz a fiú az életére és mi is történt vele, amiért segítségre szorul? A részekből megtudhatod... ?

Namjoon rám mered, míg értelmezem a látottakat és őszintén kicsit azért megijeszt a gondolat, hogy éppen megfenyegettek, de az biztos, hogy Jimint nem fogják többé bántani!

- Mi az Hoseok? – áll mellém Jimin, de amikor meglátja a cetlit hátrál tőlem – Én mondtam, hogy ebből baj lesz. Nem-nem akarom, hogy bántsanak! – kezd el pityeregni, takarva arcát én pedig azonnal Namjoon kezébe nyomom a cetlit és magamhoz ölelem a síró fiút.

- Nem fognak sem engem, sem téged! Csak megijeszteni akarnak, de nem sikerült nekik édesem! – puszilok hajába, majd elpirulok a saját szavaimtól: édesem? Ezt hangosan mondtam ki…

- Tudtuk, hogy próbálkozni fognak, de ne félj! Vigyázok rátok! – szól hozzá Nam kedvesen, mi azért picit megnyugtatja a pityergő fiút.

Dél körül már megérkezünk Namjoonékhoz, de Jimin egész úton a kezem fogta és egy pillanatig sem mert egyedül maradni, amit persze megértek, csak rossz látni, mennyire fél – Nem baj, ha az emeleten lesz a szobátok? Ott van kétszemélyes ágy, ha együtt akartok aludni. – mondja Nam, míg leteszi a bőröndöt a nappalijukban és el megy megkeresni a párját.

- Na, velem akarsz aludni vagy egyedül? – mosolygok a szorosan hozzám bújó fiúra.

- Veled! – néz határozottan a szemembe és egyszerűen elolvadok tőle. Tudom, hogy vissza kéne fognom magam, de képtelen vagyok. Muszáj homlokon puszilnom és magamhoz szorítanom. Tudom, hogy ő inkább csak azért ragaszkodik hozzám, mert menedéket és védelmet tudok nyújtani neki, de én egyre inkább kezdek bele szeretni ebbe a fiúba.

- Gyere együnk valamit, éhes vagyok! – fogom meg kezét és kezdem el a konyha felé húzni. Már sokszor voltam itt és tudom, mi merre van, ráadásul hallottam, ahogy Nam megijesztette Jint a konyhában – Na mi finomat készített a kis szakács? – ülök le a pulthoz a bárszékre, de Jimin csak mellém áll.

- Bulgogit és egy kis levest, meg hoztam müzlit estére. – mosolyog ránk Jin, majd egy utolsó csókot lehel párja ajkaira – Mindjárt tálalok, addig menjetek ki az asztalhoz, Namjoon teríts meg, kérlek! – néz párjára.

- Én inkább téged terítenélek meg… vagy ki… - csókolja meg, én pedig jót mulatva rajtuk nézek Jiminre, aki kicsit kikerekedet szemekkel nézi őket.

- Ne aggódj, nem mindig ilyenek! – mosolygok rá, míg mellé állók.

- Nem zavar, csak meglepett. – mondja és elindul kifelé. Hm…érdekes. Most meg sem várt.

Jimin megeszik mindent, amit Jin elé rak, ami megmelengeti szívem, de kicsit zavar, hogy rám sem néz közben, csak néha-néha válaszol Jin kérdéseire. Ebéd után Namjoon segít felvinni a cuccainkat és Jimin már elég fáradtnak is tűnik, úgyhogy a szobában maradunk. Egy percre sem hagynám most magára.

A fiú szelíden, de most velem szemben is távolságtartóan méregeti a szobát, majd leülve gondolkodik valamin. Bánt ez a viselkedése, talán haragszik rám?

- Jimin, mi a baj? Megbántottalak? – térdelek elé, megfogva kezét, mivel eddig ölében játszott.

- Nem, dehogy bántottál! – néz rám azonnal – Csak…  nem tudom. – pirul el édesen, de ezt most nem tudom hova tenni.

- Jimin, mi az? – kérdem összevont szemöldökkel, mikor hosszabb ideig csendben van. Megrázza fejét és hátra dőlve elfekszik az ágyon, de ezt most nem hagyom annyiban. Tudni akarom, mi jár a fejében – Na, mesélj szépen! – támaszkodom fölé, de amint meglátom édes szemeit, kicsit megbánom ezt.

- Aranyosak voltak Jin hyungék a konyhában, csak bele gondolva nekem talán sosem lesz olyan személy az életemben, aki így szeretne, mint ők egymást. – hunyja le pilláit. Meglep, amit mond és eszembe jut, hogy talán elmondom neki, mennyire fontos számomra, de aztán meggondolom magam. Nem, nem szabad ezt megtudnia.

- Lesz olyan személy, akinek mindennél fontosabb leszel! – puszilok homlokára.

- És ha én egy valakit szeretnék csak? – pirul el – Ha van, akit szeretek, de nem tudom ő mit érez? – pislog rám kíváncsian és mintha a szívem szorongatná. Szerelmes valakibe? De…ugye nem azok közül egyet, akikkel eddig volt?! Miért fáj a gondolat, hogy szerelmes valakibe? Mert valaki másba…

- Hm… És kibe? – mosolyodom el, de most kicsit sem őszinte a mosolyom. Szó szerint fizikai fájdalmat okoz még a gondolata is – Talán csak tudatnod kellene vele mit érzel. – szólalok meg, mikor elkomorodik. Nem Hoseok, azért mert neked tetszik még nem láncolhatod magadhoz. Ha szerelmes azzal kell lennie, akit tényleg szeret.

- Gondolod? – néz rám nagy szemekkel, míg karjait nyakam köré fonja és édesen mosolyog. Boldog, látszik rajta és akárhogy is, de örülök, hogy jobban érzi magát. Bólintok, de arra, amit ez után tesz, sosem gondoltam volna.

Ajkait óvatosan tapasztja enyéimhez és mintha csak attól félne, hogy megérzem, lassan kezdi mozgatni őket, míg szorosabban ölel magához. A meglepettségtől először csak pislogok csukott szemére, de idővel észbe kapok és úgy kezdem csókolni, hogy érezhesse mennyire is fontos nekem. Mélyen és szerelmesen veszem birtokba ajkait, amit kicsit sem ellenez – Szeretlek! – suttogja ajkaimra mosolyogva.

Jimin, teljesen tönkre teszel…