Ray of Hope 1. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: JiHope (BTS)
Besorolás: +12, +16, +18
Tartalom: Hoseok lassan harmincas éveiben járó író, ki már elveszítette élete célját, így csak sodródik a napok tömkelegéjével, de egy megszokott estéje során találkozik egy aprócska fiúval, kit meg kell mentenie. Hogy milyen hatással lesz a fiú az életére és mi is történt vele, amiért segítségre szorul? A részekből megtudhatod… 😊

Csendben ülve a laptop előtt, próbálva írni és írni, de már nem megy. Már régóta nem megy. Gyermeki álmom volt az írás, most mégis mi történhetet velem? „Hoseok, hol vagy? Mi lett belőled?” sikít lelkem, de választ sosem kap sem tőlem, sem a nem létező barátaimtól. Régen egyszerű volt: tudtam mit teszek, szerettem, amit teszek, de mára már talán kihunyt a szikra, mi megvilágította a miérteket bennem.

„Szánalmas vagy!” „Felesleges vagy!” sorakoznak hasonló gondolataim és ismét azt teszem, mit mindig, minden nap végén: vesztesen hajtom le a laptop tetejét és a fürdőbe lépve levetkőzőm, majd a zuhany alá állva frissítem fel magam. Hol ronthattam el? Mi történhetett velem? „Elvesztél!”

Elzárva a csapot: törülközőbe csavarom magam, majd lassan, komótosan sétálok szobámba és veszek fel egy fekete boxert és egy combközépig érő fehér pólót. Hasonlóképp megyek a konyhába valami vacsora félét készítve, de mikor leülhetnék a megterített asztalhoz: valami hangos kiálltás üti meg fülem.

Az ablakon kinézve látom, ahogy egy a számomra kis fiút két férfi fog meg, majd kezdi el ütni. Lelkiismeretem nem hagyja a további nézelődést, szinte azonnal egyszál boxerben és pólóban rohanok ki az ajtón, le a lépcsőn és végül a dulakodók felé veszem az irányt.

- Engedjétek el! – futok feléjük és mikor észre vesznek elengedik a fiút, ki már tartás nélkül a földre rogy, majd káromkodva futnak el.

- Jól vagy? Hallasz? – fogom kezeim közé a fiút, de nem reagál semmit csak lehunyt pillákkal fekszik mozdulatlanul – Vajon mi történt, hogy ezt tették veled? – gondolkodom el ájult testét nézve. Teljesen vizes pedig meleg van még így este felé is, zilált szőke tincsei kócosan állva sírnak a sok tépéstől, dús párnácskái közül apró vércsík csörgedezik, míg nyakát nem épp szemet gyönyörködtető harapások borítják – Na gyere, rád fér egy kis pihenés. – emelem fel meglepődve mennyire is könnyű pici teste.

Be sétálva vele a házba egyenesen a szobámba viszem és az ágyra fektetem. Mivel ruhái csurom vizesek, így át öltöztetem egy melegebb, fekete hosszú ujjú pulóverbe és fekete szabadidő nadrágba, majd betakaróm és ruháit kiviszem a szennyes közé dobva.

Vissza sétálva megállok az ajtóban elmélázva megfáradt arcán. Nem lehet idősebb 16-nál, mégis rosszabbul néz ki, mint én bármelyik züllött estém után. Szeme alatt karikák tömkelege sokasodik, míg ajkai cserepesek, sebesek. Nyakán lévő harapásokat még mindig nem tudom hova tenni, ahogy az öltöztetéskor előtűnő harapásokat, sebeket, vágásokat, véres alsóját sem igazán. Miért tenne valaki ilyent egy gyerekkel?

Leülve az ágyhoz tovább nézem elernyedt testét, mi egészen élettelennek hat így nézve. Ahogy megérzi közelségem, szinte azonnal hozzám bújik, finoman átölelve. Megmosolyogva tettét: arrébb tolom picit és én is végre lefekszem, majd mikor szorosabban ölel, én is át ölelem törékeny testét, majd hamar elalszom.

Hajnalban viszont arra kellek, hogy valaki mozgolódik mellettem, így kinyitva szemem megpillantom az ismeretlen fiú riadt íriszeit. Rémülten húzódik el tőlem már-már könnyes szemekkel.

- Hol vagyok? – szólal meg bátortalanul, vissza fojtva könnyeit.

- Ha erre célzol – mutatok körbe a szobán –, akkor biztonságban. – ülök fel értetlen tekintetét fürkészve.

- Ki-ki maga? – húzza össze maga körül jobban a takarót, ahogy közelebb kerülök hozzá.

- Hm... Jung Hoseok vagyok és akkor már te is be mutatkoznál? – nézek továbbra is szemébe – Mert tegnap nem igazán voltál magadnál, hogy ezt megkérdezzem. – válaszolok a még nem feltett kérdésére is.

- Park Jimin. – néz el zavartan az ajtóra, majd félve vissza rám. Miért érzem úgy, hogy nem most bántották először szegényt?!

- Nos Jimin, elmondod miért bántottak tegnap este? – ülök elé, mitől még inkább megijed.

Lehajtja fejét, de nem szólal meg és nem úgy néz ki, mint aki beszélni szeretne, így úgy döntők később faggatóm ki, most viszont egy finom reggeli nem ártana neki, annyira sovány szegény fiú.

- Értem, akkor később. Gyere csinálok reggelit. – kelek fel, de meglepődve konstatálom, hogy meg sem mozdul csak rám veti csillogó szemeit – Mi a baj? – elég furcsán nézhetek, mert mint aki el szégyenli magát, úgy burkolódzik jobban a takaróba.

- Nem vagyok éhes. – jelenti ki szomorkásan, de végszóra még a gyomra is kordul egyet, amin mosolyognom kell. Érzem valamit nagyon szégyell elmondani, így csak mellé ülve megfogom kezét ezzel elérve, hogy rám nézzen.

- Én nem úgy hallom. – simítok beszédes hasára, mitől megremeg, így inkább csak kezét fogom meg újra – Jimin, mi a baj? Miért nem akarsz enni, de őszintén?! Nem foglak bántani, ígérem!

- Fáj, ha mozgok. – suttogja alig hallhatóan. Jó azt elhiszem, hogy nem lehet kellemes verekedés után mozogni, de miért ne tudna… Nagyon remélem, hogy tévedek!

- Megerőszakoltak? – kérdem mi megmagyarázná a sebeit, a véres ruhákat, de legfőképp a viselkedését, ha hozzá érek.

Nem válaszol csak halkan kezd el sírni, mi választ ad kérdésemre is, így megölelem és addig simogatóm hátát, míg nem enyhül picit zokogása. Édesen bújik hozzám láthatóan kevésbé félve tőlem, ami jól is esik meg nem is. Jó mert talán így tudok segíteni neki, viszont fáj, hogy valaki képes volt így bánni vele. És a szülei? Ők észre sem vették ezt?

- Jimin, hol vannak a szüleid? – nézek könnyes szemeibe, miket most talán még szomorúbban rejt el előlem.

- Nem érdeklem őket. Mindig is csak nyűg voltam nekik, így inkább megszabadultak tőlem. – mondja kertelés nélkül, amit nem igazán tudok értelmezni.

- Ezt hogy érted? – nyúlok álla alá, hogy végre rám nézzen.

- Eladtak az egyik közeli drog kereskedőnek, mint-mint ágyas. Ők pedig azért vertek meg tegnap, mert nem tettem meg, amit kértek… - kezd ismét pityeregni, én pedig nem tudom feldolgozni a szavait. Hogy tehet ilyent egy szülő? És miért? Hisz annyira aranyos ez a fiú…

- Te most feküdj le, én pedig csinálok neked reggelit, akkor most ehetsz az ágyban. Jó lesz így? – terelem inkább el a témát, mert nem szeretném, hogy most a lelkét is kisírja nekem, szerintem így is lázas picit.

- Miért vagy ilyen kedves velem? – néz csillogó szemeivel rám, ami rettentően aranyos így.

- Mert megérdemled. Viszont reggeli után le kell zuhanyoznod és veszel be lázcsillapítót is, oké? – teszem kezem homlokára – Kezdesz egyre forróbb lenni. – sóhajtok mélyen – Jimin, mond csak hány éves vagy?

- 16 leszek a jövőhéten. – néz rám mosolyogva – Hoseok – szólít meg bátortalanul – Köszönöm, hogy ilyen kedves vagy! – hajtja le fejét elpirulva.

- Feküdj le, mindjárt hozok finom reggelit, addig pihenj még. – simítok puha tincsei közé, majd elhagyom a szobát.

Van valami megfoghatatlan ebben a fiúban, van valami, ami arra késztett, hogy ismerjem meg. Mitől vagy ilyen különös Jimin?

Ray of Hope - Prológus

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: JiHope (BTS)
Besorolás: +12, +16, +18
Tartalom: Hoseok lassan harmincas éveiben járó író, ki már elveszítette élete célját, így csak sodródik a napok tömkelegéjével, de egy megszokott estéje során találkozik egy aprócska fiúval, kit meg kell mentenie. Hogy milyen hatással lesz a fiú az életére és mi is történt vele, amiért segítségre szorul? A részekből megtudhatod… 😊

Az idő vészesen szalad, ha nem használjuk ki: mit megad nekünk. Észre sem veszük és a fiatalság elröppen felettünk, hamar a harmincadik életévbe léptetve minket. Ezzel Hoseok, az egyik legsikeresebb írónk sem volt másképp. Az évek elrepültek mellette és lassan elvesztette élete értelmét, már nem tudta miért kezdett el írni, már nem volt biztos benne, hogy folytatni akarta, már nem tudta, hogy képes lesz-e még valaha írni.

De egy éjjel minden megváltozik mikor megment egy fiatal fiút zaklatóitól, bele sem gondolva ezzel mibe sodorja magát.

Hogy a fiút megmenthesse mit kell tennie? Milyen hatással lesz ez rá? Van-e remény, hogy valaha még tud-e írni?

Mi történhetett a fiúval, amiért szüksége lesz Hoseokra?

Vajon megtalálják a reménysugarukat még… Ez is hamarosan kiderül…

~ Sziasztok babócák! 😊 Itt lenne egy újabb könyvecske Tiától és remélem tetszeni fog nektek ­😊 ~

Mad in Love 22. Rész

Író: Tia

Párosok: YuMark, 2jae

Történet: Mark és Jaebum kapcsolata nem felhőtlen, ennek legfőbb oka: Jaebum érzelmei. Még mindig, lassan öt év távlatából is a szívét más bitorolja, az exe, akiért bármit megtett volna, de neki el kellett mennie.

Mark akaratlanul is más karjai közé menekül, de vajon ezuttal jó embernek adja szívét?

Sziasztok babócák! :) Itt is lenne az új rész és bár tudom nem lett túl jó :/ azért remélem lesz akinek tetszik.

LOVE

Yugyeom pov.

Ideges, gyors léptekkel veszem az irányt Jackson lakása felé, remélve ott találom. Rettenetesen zavar a tudat, hogy nem tudom hol van, mi van vele, mellesleg az a sok vér sem egy kellemes látvány a mobilja mellett.

Jackson lakása közel van, így hamar oda érek. Kopogtatva reménykedem benne, hogy Jacks nyit ajtót, de helyette olyan személy áll előttem, akit eddig csak képeken láttam.

- Maga ki csoda? – lép elém, de emlékezve Jacks szavaira: dühöm felizzik.

- Hol van Jackson? – kerülöm ki és lépek beljebb, remélve, hogy itt van valahol.

- Elment, de mi köze ehhez?

- Hogy mi közöm? A fia sírva hívott fel egy sikátorból, hogy maga hogyan bánt vele és mire oda értem már sehol sem találtam csak egy vértócsát és a mobilját. Ha bármi baja lesz, azért maga a felelős! – fogom meg felsőjét a falnak lökve, majd telefonomért nyúlok és felhívom azt a személyt, aki segíthet megtalálni.

- Szia Yugyeom, rég beszéltünk. – szólal meg kedvesen.

- Jacks eltűnt, segítened kell! – megyek ki a lakásból vissza a sikátor felé, közben gondosan körbe nézve, hátha megtalálom.

- Ohm Yugyeom, csináltál valamit? – kérdi bátortalanul. Nem hibáztatom hisz nem mondtam még el semmit, de azért fáj a feltételezés.

- Nem, én nem. Az apjával veszett össze és felhívott, hogy menjek érte, de mire a sikátorhoz értem eltűnt. Viszont a mobilja körül rengeteg vér van. – állok meg az említett helyen, de képtelen vagyok oda nézni.

- Küld el a címet és indulok! Te pedig ne menj sehova addig! – mondja határozottan és örülök, hogy rá tényleg mindig lehet számítani.

- Köszönöm! – teszem le és küldöm el neki a címet és amíg ide érnek felhívom Markot.

- Szia. – köszön halkan és nem tudom eldönteni, hogy most szomorú vagy unott.

- Szia. Jackson nem ment oda? – kérdem, bár érzem érzékenyen érinti most Jackson említése. Abba bele sem gondoltam ez hogy fog kihatni kettejükre.

- Nem. Mért nem veled van? – kérdi továbbra is halkan.

- Baj van? – húzom fel szemöldököm. Annyira különös.

- Nincs, de válaszolj! – hazudik, érzem, hogy hazudik.

- Nem volt itt mire ide értem, de – nem hagyja, hogy végig mondjam.

- Hol vagy? Oda megyek!

- Nem! Te most maradj nálam, hátha oda megy! Ne aggódj, oké? – nem akarom, hogy ide jöjjön, otthon nagyobb biztonságban van – Mark, maradj otthon! Rendben? – kérdem újra, mert nem válaszolt.

- Rendben! – szipog picit, így már biztosan tudom, hogy sír – Találd meg!

- Te pedig ne sírj! – suttogóm halkan, hátha megnyugszik, majd leteszem a telefont.

- Szia. – száll ki autójából Bambam, majd elém lép – Na most mesélj el mindent, amit tudsz! – kér meg és míg mesélek: alaposan felméri a területet – Értem… Nézd személyleírás alapján elkezdjük keresni és te pedig ne add fel! Vannak ellenségei a fiúnak?

- Nem, legalábbis nem tudok róla. Igazság szerint csak nem rég költöztünk Szöulba és kétlem, hogy annyira ismerkedett volna. – kezdek el gondolkodni, hátha eszembe jut valami, de ilyenkor jövök rá, hogy mennyire nem beszélgettünk egymással.

Elő kapva telefonom, felhívom Jaebumot, hátha látta valahol, mert talán még ő az akit tudom, hogy ismer.

- Láttad ma Jacksont? – rohanom le kérdésemmel köszönés nbélkül.

- Neked is szia és mellesleg nem. Miért is? – kérdi álmos hangon.

- Eltűnt! – mondom ki egyszerűen, belül felpofozva magam, amiért hagytam ki menni tegnap az ajtón.

- Hol vagy? Oda megyek!

Elmondom a címet majd visszamegyek Bambamhez, ki mostanra már kihívta a csapatát is, akik már munkához láttak.

- Megtaláljuk, ígérem! – ölel magához, mire csak idegesen sóhajtok. És ha nem találják meg?

Megígértem, hogy adok neki időt, hogy nem fogom elárulni… De megtettem!

- Engedjék ide! – lép el tőlem én pedig követve útját: meglátom Jaebumot, ahogy felém tart.

- Picur, jól vagy? – ölel meg én pedig kezdem egyre rosszabbul érezni magam – Szóval nem… Nyugodj meg, megtaláljuk! Sőt, mi most – fogja meg kezem – körbe nézünk a környéken! – húz ki az egyre növekvő közegből – Bambam, hívj, ha van valami! – fordul még vissza barátomhoz, majd elindul húzva maga után.

Már két órája biztos kocsikázunk, de kétlem, hogy egyedül elkeveredhetett erre felé, mert még én sem jártam itt.

- Yugyeom, elég! – állítja le az autót – Ezzel így nem megyünk semmire, haza viszlek! – fordul felém.

- Nem, nem mehetek haza! Meg kell találnunk!

- És ha már haza ment?

- Mark már hívott volna. – nézek rá – Ne haragudj! Tudom zavar, hogy nálam van.

- Nem az zavar, hogy nálad van, csak – akad meg mondatában.

- Csak?

- Láttam, hogy bejössz neki és azt is, hogy ez kölcsönös, sőt… Yugyeom, ő – tudom mit mondana, de szavába vágok.

- Tudod, ő sem egy kis angyal. – gondolok arra, ahogy tegnap elvette az eszem – de igazad van, tetszik és fontos is számomra, viszont már mindent tud.

- Yu-Yugyeom – néz rám ijedten, de csak megmosolygom ezt.

- Ne aggódj miatta. Nem tudnám bántani és nem is akarom!

- Lefeküdtél vele? – hajtja le fejét szégyenlősen.

- Tegnap Jackson haza ment, mert itt vannak a szülei. – fordulok el – Mark pedig édes volt és azt mondta mutassam meg milyen az igazi Yugyeom… Nem akartam, de észre sem vettem mennyire elvette az eszem.

- Na várj! Te megbántad? – nevet ki, de amint érzékeli a helyzet súlyát, abba hagyja és megfogja a kezem – Yugyeom, mi a baj?

- Jackson azóta velem van, amióta te elmentél. Évek óta rajtad kívül ő az egyetlen, aki beszélgetni akar velem, aki meghallgat, aki mellettem áll mindenben. Nagyon fontos nekem viszont tényleg szerelmes belém, de ezt sosem fogom tudni viszonozni. – húzom össze magam.

- Szerintem ő ezt már az elején tudta, de mi történt veled? Azt mondtad sosem érdekelt és nem is fog érdekelni mi van az alárendeltekkel, mert ha egy feladja jön a másik. Na, erre a mondatodra kristály tisztán emlékszem. – néz rám megrovón.

- Megváltoztam és ezt is Jacksonnak köszönheted. – mosolygok, ahogy azokra a hetekre gondolok mikor megpróbált leszoktatni a drogokról, mi mellesleg sikerült is neki – Sosem mertem előtte álmodni, de hála neki most azzal foglalkozhatóm, amit tényleg szeretek. Adott egy életcélt és segített is végig menni rajta. Jaebum, ha baja esett… – de szavamba vág.

- Nem lesz baja és nem a te hibád, hogy eltűnt! – fonja össze ujjainkat – Te megpróbáltál időben ide érni és különben is, gondolj bele: téged hívott, bízik benned és akár hol is van, tudja, hogy megtalálod! – néz rám bíztatóan, mi most igazán jól esik – És most igen is haza viszlek, mert Mark egyedül nem marad el és gondolom nem mondtad el neki mi történt.

- Sírt mikor beszéltünk, de elakarta titkolni előlem.

- Érdekes, ok nélkül nem szokott sírni. Hm… Beszélnetek kellene erről.

- Jaebum, mi van, ha megbánta? Ha nem kér belőlem többet? – nézek rá meglepően komoly tekintettel.

- Akkor lesz egy másik és ott lesz Jackson is.

- És ha én nem akarok mást csak Markot? – mondom ki hangosan érzéseimet, mire Jaebum érdeklődve fordul felém.

- Ezt, hogy érted? – húzza fel szemöldökét.

- Azt hiszem túl közel került a szívemhez. – hajtom le fejem.

- Te szerelmes vagy?

Mad in Love 21. Rész

Író: Tia
Párosok: YuMark, 2jae
Történet: Mark és Jaebum kapcsolata nem felhőtlen, ennek legfőbb oka: Jaebum érzelmei. Még mindig, lassan öt év távlatából is a szívét más bitorolja, az exe, akiért bármit megtett volna, de neki el kellett mennie.
Mark akaratlanul is más karjai közé menekül, de vajon ezuttal jó embernek adja szívét?

~ Sziasztok! Nos nem ér bántani a következő tartalomért... Pár felmerülő kérdésre szerettem volna ekképp választ adni... És remélem tetszeni fog! ~

Yugyeom pov.

Mark édesen alvó arcát nézve játszadozom szőke tincseivel, míg nem lassacskán pislogni kezd.

- Jó reggelt! - néz szemembe édesen pislogva.

- Neked is. - puszilok homlokára - Jól vagy? - simítok végig a takaró alatt puha bőrén, fenekénél megállítva kezem.

- Ühüm. - pirul el szinte azonnal.

- Édes vagy! - mosolygok rá szemtelenül, amiért még inkább elpirul és mellém fekszik inkább.

- Yugyeom - sóhajt mélyen hátat fordítva nekem.

Érzem, hogy kérdezni szeretne csak nem mer, így megölelve nyakába csókolok, majd a füléhez hajolva suttogom szavaim.

- Mit szeretnél tudni? - mosolygok bátortalanságán, hisz eddig mindig bátrabb volt.

- Miért fogtad vissza magad? - pislog maga elé.

- Megígértem, hogy nem bántalak, de akkor most én is kérdezek! Kitől tudod? - kérdek rá arra mi már azért tegnap óta zavar.

Nem válaszol csak jobban hozzám simul, de látom ujjai közt szorosan tartja a takarót.

- Miért nem válaszolsz? - ölelem jobban magamhoz, de most picit megremeg - Mitől félsz?

- Nem félek. - suttogja maga elé, de már túl erős a gyanúm egy személyre.

- Jackson volt. - inkább állítom, sem, mint kérdem és a némasága igazolja is - Szóval igen. - engedem el és visszamászom az ágy másik felébe.

- Ne legyél mérges rá! Én nem hagytam békén. - bújik hozzám - Yugyeom tényleg nem akarta elmondani és - mondja, de szavába vágok.

- Nem kell ennyire védened. - simítok tincsei közé.

- Jaebum és Youngjae tényleg miattad szakított? - kérdezi a semmiből hirtelen.

- Ez most, hogy? Honnan? - nyúlok álla alá, hogy szemembe nézzen.

- Tudnom kell miért csinálta ezt. - sóhajt lehunyt pillákkal. Igaza van, tudnia kell.

- Igen, miattam. Tudod Youngjae régen az én párom volt és bár szakítottunk, tartottuk a kapcsolatot. Nem sokkal később megismerte Jaebumot, de sokáig titkolta előtte, hogy miért is jár át hozzám. Aztán egy nap Jaebum megkérte, hogy legyen a párja és mivel Youngjae is szerette így bele ment. Hiába mondtam neki, hogy mondja el mielőtt baj lesz: nem tette meg. Régóta együtt voltak, de Youngjae nem feküdt le vele, ami kezdte idegesíteni Jaebumot, így egy este követte hozzám. Jaebum konkrétan betört hozzám és Youngjaenak rontott, hogy miért csalta meg, pedig nem kimondottan erről volt szó. Youngjae megszállottan szerette, ha kiszolgáltatott volt, majd idővel mást is meg ismert és mindkét szerepben szeretett lenni. Nem tudott másképp élvezni, de Jaebumot nem akarta bele rángatni. Akkor este sírva könyörgött Jaebumot hogy bocsásson meg neki. Jaebum másnap felkeresett és megkért, hogy segítsek neki, mert nem akarja elveszíteni a szerelmét.

- És te bele mentél...

- Bele, de már az első alkalom után megbántam. Youngjaenak nem volt újdonság, ha többen voltak körülötte, de Jaebum nehezen viselte, hiába csak is Youngjae ért hozzá. Nem bírta és tudtam, hogy minden egyes alkalom után rosszul volt, szinte a fürdőbe zárkózott, de Youngjae nem vette észre ő folyton többet és többet akart.

- De Jaebum miért hagyta ezt? Miért nem szakított?

- Én is sokszor kérdeztem tőle, de mindig csak annyit mondott, hogy jobban szereti annál, hogy emiatt elhagyja. De mikor egy alkalommal Youngjae túlzásba esett és Jaebum szinte elájult, nem bírtam tovább. Másnap reggel is még mindig csak magatehetetlenük feküdt, tele foltokkal testén... Tudtam, hogy ez nem neki való és akkor már ő is elgondolkodott, hogy nem fogja sokáig bírni ezt. Talán akkor beszéltünk először őszintén egymással, de azóta is ő a legjobb barátom. Továbbra sem akart szakítani, de beszélt Youngjaevel, hogy vegyen vissza. De nem tette meg. Inkább szakított, minthogy lemondjon erről, legalábbis Jaebumnak ezt mondta. Jaebum egy hónappal később elköltözött, hogy felejtsen, de láthatóan nem jött össze neki.

- És valójában miért szakított vele?

- Ezt én is csak később tudtam meg. Mindennél jobban szerette Jaebumot, de nem tudott volna megváltozni, így inkább eltaszította, hogy ne bánthassa. Most már kiengedsz? - mosolygok rá.

- Nem. - ül csípőmre, majd fölém hajol - Nem akarlak elengedni! - csókol meg.

Elmélyítem csókunk, míg magam alá fordítom.

- Sajnálom, hogy lényegében miattunk szenvedtél az elmúlt években. - simítok végig arcán.

- Nem a te hibád volt. - puszil arcomra, mi annyira aranyos tőle, hogy muszáj mosolyognom rajta.

Ajkaira puszilok, majd kulcscsontját kezdem csókolgatni végig forró bőrén. Mellbimbóját erősen szívom meg mitől élvezettel teli hangon nyög fel, így ujjaimmal csípőjére simítok várva, míg fellök, majd visszatolva az ágyra: szorosan tartom. Mellkasát kezdem csókokkal beborítani, majd hasához érve óvatosan veszem fogaim közé puhabőrét: aprót harapva rá. Meglepetten, de jól esően nyög fel, mire ravaszul mosolygok fel rá.

Szóval akkor ez még bele fér. Oké...

Alhasához érve kezdem csókolgatni majd picit harapdálni érzékeny bőrét, mitől alig tudom leszorítani az ágyba.

Nyögései mellett meghallom telefonom csengését, így elválva tőle: elveszem az éjjeli szekrényről.

- Tessék. - veszem fel anélkül, hogy megnézném ki az, de jobban tettem volna, ha előbb megnézem.

- Yu-Yugyeom - hallom Jackson sírásba hajló hangját, mi azonnal megrémít.

- Mi történt? Hol vagy? - kérdem frusztráltan, amire Mark meglepetten pislog rám.

- Ne-nem tudom, egy sikátorban. - kezd egyre inkább sírni.

- Mi történt? - kérdem, de már sejtem.

- Apa meglátta a szívás foltot a nyakamon. Szá-számon kért és nem bírtam tovább hazudni nekik. - sóhajt mélyen - Yugyeom, azt-azt mondta, hogy többé nem akar látni... Azt mondta, hogy undorító vagyok és nem vagyok a fia.

- Nincs igaza - kelek fel és kezdek el öltözködni fél kézzel -, Figyelj mond meg hol vagy, érted megyek!

- Két sarokra a lakásomtól a sikátorban. De Yugyeom valamit tudnod kell! - szipog halkan.

- Mit? Mit csináltál? - kérdem félve, hátha kárt tett magában.

- Én-én elmondtam Marknak, hogy - de nem hagyom, hogy végig mondja.

- Ezt már tudom.

- Ne haragudj! Sa-sajnálom tényleg! Me-megpróbáltam titokban tartani, de - kezdene mentegetőzni, de most ez érdekel a legkevésbé.

- Jacks, nem haragszom, ne aggódj emiatt! - próbálom megnyugtatni, de most már Mark is aggodalmasan figyel - Tíz perc és ott vagyok! El ne mozdulj addig!

- Siess kérlek! - mondja halkan és érzem van még valami, amit nem mondott el.

- Jacks összeveszett a szüleivel és - mesélnék neki, de ujjait ajkaimra tapasztja.

- Menj és vigyázz rá! - puszil ajkaimra, nekem pedig több sem kell: már indulok is.

Bár a lehető leggyorsabban vezetek, így is bele telik 15percbe, míg találok egy sikátort Jackson lakása körül.

Hiába csörgetem: nem veszi fel, de hallom csengőhangját így követem az irányít. Már örülnék, hogy megtaláltam, de sajnos tévednem kell.

Bár telefonja itt van, Jacksont sehol sem találom csak egy vértócsát a mobil mellett.

- Jacks, hol vagy?

Mad in Love 20. Rész

Író: Tia
Párosok: YuMark, 2jae
Történet: Mark és Jaebum kapcsolata nem felhőtlen, ennek legfőbb oka: Jaebum érzelmei. Még mindig, lassan öt év távlatából is a szívét más bitorolja, az exe, akiért bármit megtett volna, de neki el kellett mennie.
Mark akaratlanul is más karjai közé menekül, de vajon ezuttal jó embernek adja szívét?

Khm... Vissza fogtam Yugyeomot, úgyhogy ne bántsátok... 😳

Yugyeom pov.

Meglepetten nézek csillogó szemeibe és valami olyant látok tekintetében, amit még sosem.

- Mark - de azonnal szavamba vág.

- Nem akarom, hogy tovább titkolózz előttem.

- Akkor kérdezz és válaszolok. - sóhajtok fel ahogy ujjaival mellkasomra simít.

- Most nem választ akarok Yugyeom. - pirul el saját szavaitól. Istenem, de édes, viszont éppen ezért nem tehetem.

- Nem, nem lehet. - fogok kezére, mivel már hasam simogatja.

- Akkor sem, ha akarom? - néz szemembe bánatosan, de érzem ezzel csak meghatni akar.

Istenem Mark, mi ütött beléd?

- Nem rég még féltél tőlem, most pedig azt akarod, hogy mutassam meg: milyen vagyok? Mark, akár ki árulta is el, nem minden lett elmondva.

- Lássuk csak... Nem szereted a kötöttségeket, nem szereted, ha valaki nemet mond. Felizgulsz, ha a partnered ki van szolgáltatva neked és ezt ki is használod. - simul jobban hozzám - Kihagytam valamit? - néz rám incselkedve.

- Igen... Még pedig azt, hogy ez a partneremnek nem mindig fájdalom mentes. - marok csípöjére, mi vészesen közel van hozzám - Akár meg is sérülhetnél, én pedig megígértem, hogy nem bántalak.

- Yugyeom - hajtja fejét vállamra, míg nagyott sóhajt - csak tedd meg.

- Miért akarod? - simogatom meg hátát, de válasz helyett csak jobban hozzám bújik - Válaszolj és akkor mutatok valamit! - ajánlom fel, közben fejben felpofozom magam.

- Vagy mutatsz valamit és utána válaszolok. - leheli szavait nyakamra, mitől megborzongok.

- Nem alkudozunk Mark. - tolom el magamtól picit, de erre csak egy édes mosollyal reagál.

- Akkor... Büntess meg! - csókol ajkaimra nyakam köré fonva karjait.

Heves csókja meglep, főleg ahogy magához húz. Mást ezért biztos megszidnék, de tőle ez most kimondottan jól esik.

Mivel eddig nem mélyítette el csókunk, így megteszem én, amivel meglephettem, mert azonnal visszább vesz a lendületéből.

Megmosolyognám ezt a tettét, de most inkább csak mélyebben csókolom.

Nem, továbbra sem egyeztem bele, csupán remélem így rá jön, hogy ez nem neki való és nem akarja.

- Yu-Yugyeom - akadozik légvétele mikor elválók puha ajkaitól, de annyira édesen szuszog, hogy muszáj elmosolyodnom.

- Most válaszolsz? - nyúlok álla alá, hogy szemembe nézzen, de inkább lehunyja hosszú pilláit.

- Még nem. - leheli halkan, nekem pedig támad egy igen csak gonosz ötletem.

- Akkor lássuk meddig bírod a hallgatást! - suttogóm fülébe, mit utána megharapok, majd végig csókolok nyakának hófehér bőrén.

Édesen nyög fel karjaimban, így biztosra veszem nem fogja sokáig bírni.

- Mostantól egy hangot sem adhatsz ki vagy leállok! - nézek mélyen szemébe, majd mélyen megcsókolva fordítóm meg és ültetem fel a konyha pultra.

Végig simítok külső combján, mitől már megfeszül kezemben, de csendben marad. Elválva ajkaitól szemébe nézek, míg ujjaim felsője alá vezetve simítok végig puha bőrén és be kell valljam: nagyon élvezem ezt. Mark lehunyja pilláit gyorsabban véve a levegőt, megpróbálva csendben maradni, így ajkaiba harapva szuszog ahogy hasát kezdem simogatni.

- Ennyire nem szeretnél válaszolni? - kérdem, hátha megadja magát, de ügyesen visszafolytja szavait... - Jó fiú! - puszilok homlokára, főképp azért, mert, ha most megcsókolom, biztos sosem engedem el ajkait.

Mélyebben harap ajkába, ahogy mellbimbóját kezdem ingerelni, de még mindig próbálja visszatartani hangjait.

Szemeit ismét behunyja, de most kihasználva ezt: kihúzom kezem felsője alól és nadrágja gombját oldom ki, majd cipzárját is lehúzom.

Szemeit kíváncsian veti munkálkodó ujjaimra, mik lassan simítanak végig már-már merev férfiasságán.

- Csak nem tetszik valami? - mosolygok rá szemtelenül, de nem néz rám, bár így is látom, hogy elpirult.

Merevedésére fogok még a vékony ruhadarabon keresztül és lassan kezdem masszírozni, mitől mélyebben harap ajkaiba, de talán már túlságosan is mélyen, mert megcsillan egy pici vércsepp ajkain.

- Markie, ennyire ne erőltesd! Akkor inkább halkan nyögj. - puszilok ajkaira, lábai közé furakodva - Kapaszkodj! - suttogóm füléhez hajolva, majd combjaira fogva emelem meg, egyenesen a szobám felé indulva ott pedig az ágyra téve. Édesen fonja még mindig nyakam köré karjait, így nem engedem el, csupán ajkaira csókolok.

Felszisszen ahogy elmélyítem csókunk, ezért elválok tőle kipirosodott arcát csodálva.

- Lehetetlenül édes vagy! - suttogóm, bár inkább magamnak jegyzem meg.

Továbbra sem szólal meg csak incselkedően elmosolyodik, bennem pedig valami mintha elszakadna.

Szenvedélyesen marok ajkaira, míg nadrágba bújtatom ujjaim, így markolva fenekére. Mark csókunkba nyög, de már nem érdekel, hogy miben egyeztünk meg. Érezni akarom, érinteni akarom.

Megemeli csípőjét, így letudom húzni a felesleges ruha darabókat róla, majd feltérdelve teljesen megszabadítóm ruháitól. Felültetem, hogy felsőjét is letudjam húzni, így megpillantva hófehér itt-ott kissé lilult bőrét. Tudom, hogy Jaebum nem szándékosan bántotta, de most megtudnám folytani.

Foltjaitól szinte azonnal visszaesik a lelkesedéseim, így sarkaimra ülve teszem félre felsőjét.

- Mi bánt? - fogja meg kezem.

- Nem akarok több foltot a testeden, nem akarom, hogy fájjon. - vallom be, szemébe nézve.

- Ez nem a te hibád volt, nem tehetsz róla.

- Mark - nyúlok álla alá - miért akarod? Félned kellene, elmenekülnöd, elfelejtened engem...

- Azt akarom, hogy önmagad légy mellettem. Ismerni akarlak, de nem az álarcod, hanem az igazi Yugyeomot. - súgja ajkaimra én pedig meghatódva csókolok vissza elfektetve az ágyon.

Ha rajtam múlik sosem ismeri meg az igazi Yugyeomot, de fontosabb ő nekem annál, hogy elengedjem.

Kezeit fogva vezetem nadrágomhoz és értve a célzást: kezdi el lejjebb húzni. Feltérdelve segítek neki ebben, majd lerakva a ruhaanyagot: lábai közé térdelek. Megcsókolva édes ajkait ismét elfektetem, majd nyakát kezdem puszikkal beborítani. Ajkaim egyre lejjebb vándorolnak puha bőrén, majd alhasához érve meg szívom az érzékeny részt és tovább puszilgatom, míg makkjához érve rácsókolok ezzel egy mély sóhajt kiváltva belőle.

Megremeg, ahogy ajkaimmal kényeztetem és édesen sóhajtozik, viszont mikor hajamba kap: elválok tagjától felé magasodva kulcsolom össze ujjainkat és csókolom meg.

- Tudod, most még leállíthatsz, később már nem fogsz tudni... - nézek mélyen a szemébe.

- Nem áll szándékomban! - feleli határozottan, ahhoz képest, hogy kapkodja a levegőt.

- Szavad ne feledd! - suttogóm fülébe, felhúzva egyik lábát, majd ajkaira hajolva mélyülök el forró testében.

- Yu-Yugyeom! - akadozik hangja.

- Lélegezz mélyeket! - puszilok homlokára, magamat is türtőztetve.

Most figyelmesnek kell lennem!

- Mo-mozogj! - sóhajt mélyeket, de látom szemében megcsillanni apró könnyeit.

Eleget téve kérésének: kezdek lassú mozgásba, mély lökésekkel. Fájdalmas sóhajai hamar váltanak jól eső nyögések sokaságává, majd mikor önkénytelenül is felemeli csípőjét egyik lökésemnél: fel sikít.

- Ahh, ott! Mé-még! - nyög fel, ahogy újra és újra elérem gyenge pontját.

- Nézz rám! - szólok rá, mire azonnal teljesíti kérésem - Annyira édes vagy! - nézek mélyen szemébe, gyorsítva a mozgásomon.

Mikor már érzem, hogy mindjárt elélvez: lassítok mozgásomon és szándékosan kerülöm prosztatáját.

- Ahh, ne! - szorítja össze szemeit, de tudom, hogy csak a kielégületlenség mondatja ezt vele.

- Nem mondtam, hogy beszélhetsz! - szorítom feje fölé kezeit, csuklóinál szorosan tartva.

Nyüszögve próbál szabadulni, fogásomból, de hamar feladva inkább csípőjét próbálja meg úgy mozdítani, hogy elérjem gyenge pontját.

- Nem fog menni édes! - suttogom fülébe, majd végig nyalva nyakán: szívni kezdem a puha bőrt, viszont mikor ismét fájdalmasan sóhajt: megesik rajta a szívem, így gyorsabban, de pontosabban kezdek lökni, minden egyes mozdulattal eltalálva érzékeny pontját.

- Yu-Yugyeom! - nyögi nevem, szemembe nézve, ahogy elélvezve kidomborítja mellkasát.

- Gyönyörű vagy! - csókolom meg pihegő ajkait, majd gyorsabban lökve élvezek el én is, majd kiélvezve az orgazmus utolsó hullámait is: ki húzódom forró testéből, elengedve csuklóit.

Mark pihegve bújik hozzám, aprókat remegve karjaimban. Ki mászva öleléséből kelnék fel, de hirtelen felülve kapaszkodik derekamba, mellkasomra hajtva fejét.

- Ne-ne menj el! - suttogja kissé talán megtörve, amit most nem igazán tudok hova tenni.

- Csak vizet akartam hozni, gondolom szomjas vagy. - simítok puha hajába, tincseivel játszva.

- Nem kell! Maradj itt! - bújik szorosabban, így inkább csak elfektetem, majd mellé dőlve magunkra húzom a takarót és hagyom, hogy hozzám bújva szenderüljön álomba.

Mark, fogalmad sincs mit tettél ezzel...