Vampire Heart - 8. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: YugBam (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Mindig is irigyeltem az embereket...úgy élnek ahogy akarnak. Felnőnek, vágyakoznak, célokat tűznek ki és sok egyéb, mi számomra lehetetlen, de amit leginkább irigylek az, hogy szeretnek. Szerelmesek, boldogok, együtt élik le a szánalmas kis életüket...és ő is ezt fogja tenni..."

Sziasztok! Itt lenne az új rész, remélem tetszeni fog! Kellemes olvasást! *-*

Yugyeom pov.

- Nem mondhatsz ilyet! Neked élned kell! Ez a világ legjobb dolga! Mindig is irigyeltelek titeket ezért... - ölelem magamhoz hajába puszilva. Nem mondhatja ezt, nem utasíthatja el az életet csak azért, mert...Nélkülem nem akarja... - Egyszer találsz valakit, akivel leszeretnéd élni az életed, megtalálod azt, akiért élni akarsz majd. – hunyom le szemem...akkor már elfelejtesz engem, nem fog fájni a hiányom, én viszont melletted leszek akkor is, ha már a létemet is elfelejted, ha már te is megszűnsz létezni én akkor is ott leszek!

Bambam ma feketébe öltözött. Szőke hajával játszik a szél, míg ő fut valamerre egy csokor virággal a kezében. Arca szomorú, szemei alatt vastag, sötét karikák terülnek el és pirosságán látom, hogy sírt. Mi történhetett? Nem hallgat zenét, pedig ezt szokta álltalában csinálni, ha utazik, de csak felszáll a buszra és a leghátsó részen üldögél.

- Mi a baj Bamie? – állok meg egy fa mögött a temető kihalt részén – persze, mert aztán itt van élet –, ő pedig csak áll a tömegben, míg zajlik a temetés. Könnyeit letörölve dobja a csokrot a sírra, majd messze szökik a tömegtől. Édesem, talán haragszol rám, amiért elvettem őt tőled? Hiszen bántot, szomorú voltál miatta...mégis hiányolod?

Ahogy egyedül bolyongsz a sírok közt elönt a fájdalom. A fájdalom, hogy itt kell látnom, a fájdalom és félelem, hogy egyszer ide kerülsz, mert az emberek mind ide kerülnek. Nem akarom, hogy elhagyj!

Nem tudom mihez kezdek majd, ha már nem leszel...talán végül én is feladom? Érted bármit feladnék, érted a csillagokat is lehoznám, érted a létemet is oda adnám...mégsem tehetek semmit és ez teljesen kikészít. Látni ahogy mindennap egyre közelebb kerülsz az élet végéhez és még csak nem is élvezed, mert látom, hogy nem élvezed. Ilyenkor az embereknek ki kell használni a lehetőségeket, szórakozni kell, szerelmesnek lenni, családot alapítani és-és boldognak lenni. De te csak eljátszod nappal, hogy az vagy éjjel pedig értem sírsz. Hallom minden éjjel, ahogy szólongatsz, ahogy várod, hogy megjelenjek, de nem tehetem. Egyszer túl kell lépned rajtam és elfelejtened, mert az élet rövid én pedig nem tarthatok veled!

Lassan megállsz egy sírnál, letisztogatva a névtáblát...ki ő? Fontos volt neked?

Sírsz és legszívesebben oda mennék letörölni könnyeid, de nem tehetem!

- Szia anya. Én vagyok, felismersz? – mosolyodsz el keserűen, szóval az édesanyád, biztosan nagyon szeretted – Emlékszel amikor kicsi voltam és elestem a biciklivel? Sírtam, mert fájt, de te azt mondtad nem szabad sírni. Nem szabad, mert ennél csak nagyobb fájdalom érhet. Nem hallgattam rád, de igazad volt! Emlékszel, amikor elmondtam, hogy a fiúk érdekelnek? Azt mondtad nem érdekel ki lesz az, akit választok, ha szeretni fog, te elfogadod. Anya én választottam, de ő nem engem akar. Választottam, de-de sosem mondhatom el neki. Te mindig segítettél, mond meg! Mond meg, mit tegyek most? – folynak le könnyeid pirosas orcádon, ahogy az enyéimek is utat törnek maguknak. Bambam, édesem... - Tudod ő más, de akármit is mondjanak: tudom, hogy igazán jó lélek! Viszont egyre kevésbé hiszek benne, hogy egyszer még találkozom vele. De nem is terhellek ezzel. Pihenj csak és várj rám, talán nem sokára már találkozhatunk! – suttogsz, de hallom...nem, nem most lesz az a találkozás!

De igaz, egyszer ugyan így fekszel egy koporsóban és én már csak itt foglak látni. Ez az élet rendje, de most még képtelen vagyok elfogadni...

- Sosem bocsátanám meg magamnak, ha ki maradnál ebből miattam!

Dependencia - 4. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: 2Jae (Got7)
Korhatár: +16, +18
Tartalom: "Emlék? Nem emlékszem semmire csak homályosan... Mark mellém bújik, Jinyoung az ágyhoz bilincsel és képszakadás. Később csak a saját zihálásom hallom, rettentő fájdalmat érzek..."

Yugyeom pov.

Oké, egy kicsit aggódom, hogy mi lesz ma… Bambam nagyon szégyenlős és érzékeny, nem akarom, hogy akár véletlenül is, de megbántsák – Fiúk, legyetek kedvesek! – fordulok feléjük mielőtt kinyitnám az ajtót.

- Mi mindig azok vagyunk! – mosolyog Jackson, de valahogy nem győzött meg, főleg mert sosem azok.

- De most komolyan! Ha megbántjátok, akár véletlenül is: biztosan kicsinállak! – fordulok az ajtóhoz, majd egy sóhaj kíséretében ajtót nyitok. Szerelmem tanácstalanul álldogál a két fiú közt, mindenhova pislogva csak rám nem. Na remek, még itt sincs igazán, de már most rosszul érzi magát – Szia kicsim! – ölelem magamhoz, hajába puszilva, hátha kicsit jobb kedve lesz.

- Szia. Ő itt Youngjae – mutat a mellette álló, fekete hajú fiúra –, ő pedig Mark. – mutat a szőkére. Érdekes, így külsőleg nem látszik egyiken sem milyen életvitelt folytatnak, maximum, ha jobban megfigyelek egy-két sebet, vagy heget.

- Sziasztok! – mosolygok rájuk – Gyertek csak be! – állok arrébb az ajtóból. Youngjae nagyot sóhajtva megy előre, Mark félénkebben utána, míg Bambam mellettem marad.

- Beszélhetnénk kicsit? – néz rám megszeppenve. Ohh, akkor ezért mentek be ilyen gyorsan.

- Mi a baj? – fogom meg kezét. Nem tetszik ez a félő arckifejezés, mintha a kivégzésére menne.

- Ha – hajtja le fejét, nagy levegőt véve –, ha nem kedvelnek a barátaid, akkor is velem maradsz? – kérdezi halkan, de megmosolyogtat.

- Hogy juthat ilyen az eszedbe kicsim? – ölelem magamhoz, megcsókolva szerelmem – Senki sem választhat el tőlem, senki és semmi!

- Szeretlek! – bújik hozzám édesen, nekem pedig elolvad a lelkem is annyira édes.

- Én is, de menjünk be! – simítok ki egy tincset szeméből.

Bólint, majd bent szorosan hozzám bújik, míg bemutatom a barátaimnak. Édesem, nagyon félhetett tőlük, de örülök, hogy most tudnak viselkedni. Míg én és Bamie leülünk a fotelbe Youngjae és Mark a kanapét foglalja el, az én drága barátaim meg azon vitatkoznak, hogy a Démonok között melyik részét nézzük. Személy szerint egyiket sem preferálom, Bambam nem igazán szereti a horror.

- Oké, hagyjuk! Szerintetek melyiket nézzük? Az egyiket sem: nem játszik! – fordul Jackson Markék felé.

- Igazából egyiket sem láttam még. – szólal meg halkan Mark.

- Akkor le vagy szavazva Jaebum, az elejétől kell látnia! – mosolyog örömittasan Jackson leülve Mark mellé. Hm…csak nem tetszik neki a fiú?

- De ahh… Jól van! – sóhajt csalódottan Jaebum, majd mikor elindul a film Youngjae mellé ül. Nekem ez így nem tetszik!

- Yugyeom, muszáj ezt néznünk? – néz rám félve Bamie az első húsz perc után, amit azért megmosolygok, mert még nem igazán történt semmi ijesztő.

- Hát maximum bemehetünk a szobába, de nem lesz ám olyan ijesztő. – mosolygok rá kedvesen. Igazából nem szívesen hagynám ezeket sem itt együtt, no meg szeretném, ha megismerné tényleg őket.

- Ohh, várjatok! Elfelejtettünk valamit. – rohan ki a konyhába Jackson és sajnos azt hiszem eszébe jutott a pezsgő…remek! – Ezt a mi kis szerelmes párunkra! Igazán örülünk, hogy együtt vagytok és bízunk benne, hogy még sokáig lesz így! – emeli fel poharát Jackson – miután mindenkinek öntött –, majd ránk nézve kortyol bele.

Hát egy részt igazán meghatottak a szavai, másrészt aggódok a két fiú miatt. Nem lenne jó, ha itt részegednének le…de hiába valók voltak a félelmeim. Mark még csak inni sem mer, Youngjae pedig csak egy keveset iszik – inkább csak a köszöntő miatt –, majd visszaülve nézi a filmet – Befenyítetted őket? – suttogóm párom fülébe, de mikor azt mondja nem, meglepődve nézek rájuk vissza.

Az idő vészesen telik és Bamie igen csak elfárad a film alatt – tényleg nagyon nem szeretheti az ilyet –, így beviszem a szobába, míg a fiúk tovább nézik a filmet – Fiúk, megcsináltam a másik két szobát, nyugodtan aludjatok itt. – mondom, majd Bambamet átkarolva a szobába viszem.

- Gyeomie – néz rám édesen mosolyogva –, szeretlek! – suttogja, mint egy kis titkot – talán megártott neki az az egy pohár pezsgő is? -, én pedig mellé fekve, betakarva csókolom meg, majd ölelem magamhoz.

- Én is Bamie!

Nincs átolvasva!

Ray of Hope - 10. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: JiHope (BTS)
Besorolás: +12, +16, +18
Tartalom: Hoseok lassan harmincas éveiben járó író, ki már elveszítette élete célját, így csak sodródik a napok tömkelegéjével, de egy megszokott estéje során találkozik egy aprócska fiúval, kit meg kell mentenie. Hogy milyen hatással lesz a fiú az életére és mi is történt vele, amiért segítségre szorul? A részekből megtudhatod... ?

Sziasztok! Itt lenne az új és egyben az utolsó rész! Sajnálom a kimaradást - sajnos elvoltam/vagyok havazva most nagyon -, de azért remélem tetszeni fog nektek! Kellemes olvasást! ❤

Sehunt és a bandáját végül nem kellett lecsukni, mint kiderült minden banda tagot lelőttek a rendőrök mikor razziát tartottak és akárhogy is, elképesztően örültem a hírnek.

Viszont Jimin erőtlenül feküdt a kórteremben élet halál közt lebegve és először képtelen voltam a szobában maradni, de pár nap múlva nem bírtam tovább: látnom kellett, így most itt ülök mellette kezét fogva és imádkozom, hogy felébred, már csak ennyi maradt – Van változás? – jön be Namjoon a szobába egy csokor virággal és mellém húzva egy széket ő is Jimint kezdi fürkészni.

- Nem. – sóhajtok fel rá nézve – És Jin? – el sem hiszem, de hiányzik a társasága. Itt fekszik a szomszéd szobában, de nem akar beszélni velem, biztosan haragszik rám, amiért miattam kellett ezt átélnie.

- Testileg jól van, de hogy ezt mikor fogja feldolgozni, azt nem tudom. Hoseok – néz rám -, tudnod kell, hogy nem haragszik rád! Csak szégyelli magát, az akkor történtek miatt…

- De hát nincs miért? Ő nem tett semmi rosszat és az annak a szemétnek pont ez volt a célja… - belegondolva, hogy az a mindig életvidám, pozitív ember most egyedül van és olyanért érzi rosszul magát, amiről nem is tehet, borzalmas!

- Tudom, de még előttem is szégyenlős volt eddig is… most azt sem engedi, hogy segítsek neki. Féltem, nagyon! – sóhajt vállamra hajtva fejét.

- Sajnálom Nam! – nyit be Jin vérvörös arccal és kisírt szemekkel – És-és Hoseok…én próbáltam segíteni Jiminen, de-de … Annyira sajnálom! – kezd el megint sírni tenyerébe temetve arcát.

- Ne sírj kicsim! – öleli magához Namjoon és én is melléjük állok.

- Segítettél is! – ölelem meg – És semmiért sem kell bocsánatot kérned, vagy szégyellened magad!

~~~

- Édesem kész vagy? – nyitok be a szobába, de ami ott fogad megmosolyogtat – Ugye tudod, hogy egy óra és itt lesznek Namjoonék?!

- Tudom! – áll elém Jimin pimasz mosollyal arcán – Az még rengeteg idő…és tudom… már nincs, aki valaha megállítson! – csókol ajkaimra én pedig felkapom ölembe és az ágyhoz viszem…

- Szeretlek te kis ördög! – fektetem el életem szerelmét és tudom, hogy soha többé nem fogom elengedni!

Dependencia - 3. Rész

Sziasztok! Itt lenne az új rész, remélem tetszeni fog nektek! Kellemes olvasást! :)

Yugyeom pov.

Rettenetesen örülök, hogy végre sikerült megszerveznem az estét és Bambam is nem sokára itt lesz, bár ha jól értettem hoz még valakit Youngjae köréből. Nem vagyok ítélkező típus, de az eléggé idegesít, hogy Bambam ilyen emberekkel barátkozik. Tudom, hogy ő nem ilyen: mégis néha félek, hogy ha történik valami Youngjaevel, akkor ő is ezt az utat választja majd...vajon én lennék elég erős segíteni rajta? Végig csinálni, amit ő tesz? - Yugyeom, szokott alkoholt inni a barátod? Mert ne haragudj, de hoztam egy kis pezsgőt és remélem koccintotok. - áll meg Jackson két üveg pezsgővel előttem nagy kutya szemekkel nézve rám.

- Tudod ezt most nagyon nem kellett volna! - nézek bosszúsan, de hát előre megmondtam, hogy ne hozzon semmit. Oké értem én a jó szándékát, de nem tanácsos két függőt meghívni, ha alkohol van a háznál...főleg, hogy - bár remélem nem -, lehet Youngjae tart magánál drogot. Fogalmam sincs, de nem akarom, hogy miattam baja essen valakinek, főképp mert Bambam engem csinálna ki - Jackson, szépen megkértelek, hogy ne hozz semmit! Mit nem lehetett ezen érteni? - mordulok rá, de Istenem egyre jobban aggódok.

- Yugyeom, nyugodj már le! Csak kedves akart lenni és most először mutatsz be valakit, és ezt meg akartuk ünnepelni. Na, csak most engedj! - ölel meg Jaebum, az egyik legjobb barátom, de most ő sem nyugtat meg. Rossz előérzetem van... - Lazíts picit, neked is jobb lesz! - talán mégis igaza van kicsit, de akkor is félek, hogy történik valami.

- Sajnálom Jacks! - ölelem meg a megszeppent fiút. Rendben, ennyi végül is még bele fér.

De nem fért...

Bambam pov.

Youngjae és Mark egy fél nap alatt, de összeszedték magukat annyira, hogy ne féljek annyira bemutatni őket számomra is vadidegeneknek, de azért még így sem nyugodtam meg. Youngjae az utóbbi időben teljesen elvesztette önmagát. Minden éjjel mással van, részegen, bedrogozva és hiába próbálok bármit tenni, nem engedi, hogy segítsek. Még az alkoholt és a drogot csak-csak de elfogadom, viszont az, hogy minden éjjel mással fekszik le és rosszabbnál rosszabb állapotban találom meg...nem bírom ezt már sokáig. Nem akarok többet így találni rá. A legrosszabb talán az, hogy nem érzi ezt rossznak és tényleg nem gondolja annak. Most is tele van sebekkel a teste, vágásokkal, látszik az ostor nyoma...csak kapjam a kezeim közé Jinyoungot! Ellenben Mark más. Nem szoktam vele beszélni, igazából ő ritkán szólal meg, ha nem iszik vagy drogozik. Ha be is van állva, akkor maximum Youngjaevel és Jinyounggal... hát akkor sem beszél, inkább mást csinálnak. Ő akkor is más. Többször is észre vettem már és mai is rosszul volt, biztos vagyok benne, hogy a köztük történtek miatt. Nem értem, ha ennyire utálja: miért nem száll ki?

Csendesen telik az út Yugyeom lakásához, bennem viszont egyre hangosabb a kétségbe esés. Félek, rettenetesen félek! Mi van, ha nem tetszek a barátainak, ha nem akarják, hogy velem legyen? Tudom, hogy nagyon fontosak neki és mindig ad a szavukra... Vajon elhagy, ha nem kedvelnek meg? - Bamie, mi a baj? Haragszol még rám? - fogja meg kezem Youngjae, ezzel kiszakítva gondolataimból. Megrázom a fejem, végül is nem haragszom rá, csak elszomorít, de most ez a legkevesebb - Látom, hogy bánt valami, mond el! - állít meg és magához ölel. Mark mellette zavartan nézeget és már csak miatta is magamban kell tartanom a gondolataim. Nem akarom sem terhelni őket ezzel, sem megbántani - Mond el Bamie, kérlek! Tudom, hogy rossz barát vagyok és meg sem érdemellek, de-de mindig számíthatsz rám bármiben! - néz szemembe és most egy pillanatra látom megcsillanni szemében azt az énjét, akit régen megismertem.

- Most először mutat be a barátainak. - hajtom le fejem.

- Te sem mutattad be őt, emiatt szerintem nem kell aggódnod. - mosolyog rám kedvesen. Ebben igaza van, de azért teljesen más a kettő.

- Nem akartam oda vinni, Youngjae én sem akarok ott lenni! Én csak... én csak félek! - szorítom magamhoz - Mi van, ha nem kedvelnek? Ha nem akarják, hogy velem legyen?

- Te egy nagyszerű ember vagy! Nincs olyan, aki nem kedvelne, azt pedig nem ők fogják eldönteni, hogy együtt vagytok vagy sem! Tudom, hogy csak úgy nem jársz valakivel, biztosan nagyon szereted és bízok benne, hogy ő is így érez, különben én most nem lennék itt... Bamie csak az az egyetlen hibád, hogy velem barátkozol! - néz szemembe mivel egyszerre bánt meg és vigasztal.

- Nem! Mindig is te voltál a legjobb barátom és te is maradsz! - ölelem magamhoz és komolyan is gondolom. Bárcsak segíthetnék valahogy rajtad Jae!

Vampire Heart - 10. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: YugBam (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Mindig is irigyeltem az embereket...úgy élnek ahogy akarnak. Felnőnek, vágyakoznak, célokat tűznek ki és sok egyéb, mi számomra lehetetlen, de amit leginkább irigylek az, hogy szeretnek. Szerelmesek, boldogok, együtt élik le a szánalmas kis életüket...és ő is ezt fogja tenni..."

Sziasztok! Itt lenne az új rész, egyben az utolsó! Remélem tetszik majd! Kellemes olvasást! :)

Yugyeom pov.

- Akarlak, de nem tehetem! Bamie, ez rosszabb, mint a halál! – ölelem magamhoz aprónak tűnő testét. Nem lennék képes bántani, ilyen életre kárhoztatni, megölni végképp nem! Ő a mindenem, az egyetlenem! Ő jobbat érdemel ennél! - A méreg fájdalmasan pusztítja el a lelket, minden életet elvesz örök létre kárhoztatva. Nem tehetem ezt veled! – mégis, hányszor vágytam erre...

Gonosz vagyok tán, de minden pillanatban azt kívánom, bár velem lennél. Veled lehetnék. Bambam, annyira hiányzol! Annyira szeretném csak még egyszer látni azt az édes mosolyod, ahogy elpirulsz! Annyira szeretnélek még egyszer magamhoz ölelni, megcsókolni! Örökké veled lenni! Bárcsak megtehetném, bárcsak lenne elég merszem megtenni! De nem tehetem! Nem vehettem el az esélyed egy igazi életre, nem okozhatok fájdalmat, nem engedhetem, hogy erre a létre kárhoz, neked élned kell! Kellene...

Lassan egy éve, hogy akkor este megdobogtattad szívem, mégis minden éjjel hallom, ahogy nevemen szólítasz, könnyeid elnyelve. Leakarom törölni őket, megölelni, megnyugtatni, de nem merem! – Egyszer elmúlik és már nem fog fájni! – suttogom ablakod felé tekintve, ahol ugyanúgy ég a villany, mint minden éjjel. Látom, ahogy a sötétséget fürkészve figyelsz fel minden kis rezdülést. Engem keresel? Megbújva a fal mögött látom, hogy letörlöd könnyeid, de csak egyre több és több szökik meg gyönyörű szemedből – Nem érdemlem meg a könnyeid Bambam! – nem érdemlem meg, hogy értem sírj!

A nap lassan telik, én pedig ott állok minden sarkon nézve, hogy épségben juss haza estére. Ismét megállsz a sikátor előtt, mint mindig és megint csak a falat nézed. Mit látsz ilyenkor? Min gondolkodsz? Talán az akkor történteket? Ahogy a falhoz dőltél, reszkettél. Minden okod meg volt a félelemre és azóta is átkozom magam, amiért megijesztettelek, amiért megakartalak ölni. Mégis, ha akkor nem vagy itt sosem ismerlek meg.

- Érted bármit megtennék! – suttogsz, határozottan nézve szemembe, ölembe ülve, így egész tested láthatom. Szemeid magabiztosságot sugallnak, mégis reszketsz úgy, mint akkor.

- Bamie. – simítok végig pirosas orcádon és úgy bújsz tenyerembe, mint egy kis cica. Egy elveszett kis cica. Miért kéred ezt? Most miért akarod így?

- Ké-kérlek, kérlek! - néz szemembe könnyes szemeivel.

- Mit kérsz? - tartom szemem tekintetén, de lehunyja pilláit, ujjait pedig mellkasomra vezetve szorítja össze fekete felsőm görcsösen tartva.

- Ne-nem akarom, nem akarom! - potyognak könnyei, miket most letörlök orcájáról.

- Nem fog fájni! - suttogom felé, míg szorosabban tartom. Nem futna el, nem is tudna, de ezzel kicsit talán megnyugtathatom. Könnyei nyaldossák szép arcát, ahogy ismét nyakához hajolok - Fogd meg a kezem! - mondom, majd mikor megteszi összekulcsolom ujjainkat, ahogy ajkaim ismét bőrét érintik, de valahogy képtelen vagyok most megtenni - Hogy hívnak? - nézek fel arcára, szemeit szorosan összeszorítja, míg az esőtől nedves szőke haja homlokához tapad. Így meg nézve szép srác, inkább hasonlít egy angyalra ebben a fehér öltözékben, mint emberre.

Akkor még nem tudtam, de mostanra már igen. Tényleg egy igazi angyal, az én angyalom.

- Csak tedd meg! Ölj meg, vagy tégy olyanná, mint te, de nélküled nem akarok eltölteni többé egyetlen percet sem! – hajolsz ajkaimra és bár érzem mennyire kétségbe vagy esve, én már döntöttem! Emlékszel mit mondtam akkor este? Én igen...minden szóra, minden érzésre.

- Azt mondtad nem akarod- fogom két kezem közé arcát, de továbbra sem néz rám csupán felsőmbe markol - és én sem akarlak megölni! - vallom be magamat is meglepve. Valahogy úgy érzem képtelen vagyok megtenni...

Vonz a tekintete és akárhogy is, de képtelen vagyok mást tenni. Csak elmerülök gyönyörű fekete szemeiben és élvezem mennyire megremeg ahogy ujjaimat ismét végig húzom csípőjén fel egészen oldalán. Határozottan nem akarom most már megölni, teljesen máshoz van kedvem...vajon benne lenne?

- Mi-mit akarsz csinálni? - remeg meg hangja, ahogy ujjaim fehér inge alá bújnak lassan felfedezve milyen feszes hasa.

- Szerinted mit akarok? - búgóm fülébe, majd füle tövébe csókolok. Megfeszülve sóhajt, de nem lök el magától, nem mintha merne.

- Fé-félek. - sóhajtja, mikor ismét nyakára lehelek apró csókot, viszont most teljesen mástól vezérelve - Ne!

Hallom ahogy megint szipog picit, így szemébe nézek.

- Nem foglak bántani!

Szemeid lehunyva tartod, talán félsz rám nézni? Félsz, hogy miként döntöttem? Tested megremeg, ahogy végig simítok rajta, ajkaid elnyílnak, ahogy megcsókollak. Talán ez lehet az utolsó csókunk? Azt hiszem...azt hiszem ugyan azt érzem, mint akkor.

Nem tudom meddig feküdhetek mellette, míg édesen bújik hozzám, fejét mellkasomon pihentetve, de igazán élvezem. Még sosem volt mellettem ilyen sokáig senki, bár még senkivel sem szeretkeztem így, mert igen ez nem csupán szex volt, valamit igen is kiváltott belőlem és igen is közel került hozzám.

Ha tudtam volna mit is...

Megpróbálok úgy felkelni mellőle, hogy ne ébredjen fel, de sikertelenül. Amint felülök édesen, laposakat pislogva ül fel mellém, kezemre fogva – Ne menj el! – szólal meg halkan, kissé talán bánatosan – Kérlek! – hajtja le fejét inkább a fehér takarót nézve.

- Muszáj Bambam. – nyúlok álla alá, hogy rám nézzen megcsókolnám, ha nem látnám szemében megcsillanni könnyeit. Kérlek édesem, miattam ne sírj, senki sem érdemli meg a könnyeid. Végig simítok arcélén, majd közelebb hajolok hozzá – Megígértem, hogy nem bántalak, de ahhoz minél előbb el kell mennem, hogy be is tudjam tartani a szavam. – suttogom szavaim ajkaira.

Mert csak az ígéretem akartam betartani...

- Akkor ne tartsd be! – hunyja le pilláit mik alól egy apró gyémánt csepp szökik meg és végig fut szép arcán, egészen ajkáig – Nem akarom, hogy el menj! – kap ajkaim után és érzem mennyire kétségbe esett. Tényleg nem akar egyedül maradni, de muszáj elmennem, nem akarom veszélybe sodorni, mert az biztos, hogy én képtelen lennék bántani, de ettől még számtalan veszély venné körbe, ha mellette maradnék.

Rengeteg fájdalom érhetne édesem, ha velem maradnál. Veszély, amitől nem tudnálak megvédeni – Bambam, megbocsátasz, ha most rosszul döntök? Megtudnál bocsátani, ha megszegem az ígéretem?

- Azt ígérted nem bántasz, de a hiányoddal nagyobb fájdalmat okozol, mintha most megölsz! – hangod határozott, szemed még sem nyitod ki, pedig látni akarom tekinteted. Csak utoljára látni azt a csillogást, mi mindig ott lapul, utoljára látni lelked.

- Bambam – hajolok nyakához megcsókolva hófehér bőrét, mitől még inkább meg remeg karjaim közt, ölemben ülve - Nem fog fájni! – suttogom bőrére közelebb húzva magamhoz – Fogd meg a kezem! – szólok rá és mint akkor éjjel most is megteszi, én pedig összekulcsolom ujjainkat végig csókolva puha bőrét. Képes vagyok rá? Megtudom tenni? Ő kérte, érte bármit – Szeretlek! – lehelem szavaim, majd fogaim bőrébe mélyesztem és ahogy megérzem édeskés vérét, megerednek könnyeim. Sosem tudtam sírni, de amióta őt ismerem, már képtelen vagyok nem ezt tenni. Teste lassan erőtlenül borul rám, így elfektetem az ágyon elválva vérétől, végig simítva gyönyörű bőrén.

- Szeretlek kincsem, kérlek bocsáss meg nekem! – suttogom fülébe – Bocsáss meg! – csókolok ajkaira, de már nem fog vissza csókolni, nem fog magához ölelni. Élet-halál közt lebeg és már csak egy kis szikra tartja életben – Azt mondtad nélkülem nem akarsz élni, én viszont nem tudnék létezni a tudattal, hogy elkárhozik a lelked, vagy miattam halsz meg. Bambam nehezebb dolgot nem is tudtál volna kérni. Szerelmem, miért kellett neked elrabolnod a szívem? – hiába beszélek már hozzád, igaz? Talán így nem is hallasz.

Csuklóm átharapom, hogy megfelelő vérmennyiség jusson a szervezettedbe. Ajkaid közé csepeg vérem, tested pedig elönti a méreg. Látom ahogy átjár a fájdalom, de nem sikítasz, nem sírsz. Sokkal erősebb vagy, mint azt hittem! Szemeid lassacskán rám veted és örömmel nyugtázom, hogy az a kis csillogás nem veszett ki belőlük – Azt hittem megölsz. – halkan szólalsz meg, mégis megmosolyogtat, amit halok.

- Nem szabadulsz ilyen könnyen tőlem! – hajolok ajkaidra, mélyen csókolva, magamhoz ölelve testét ­– Most már nincs visszaút!

Mad in Love II. - 4. Rész

Frissités keddenként!
Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: YuMark (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Idővel próbált kedveskedni, de féltem. Sosem tudtam mikor borul el az agya és mikor támad fel benne újra az az éne, akitől félek..."

Sziasztok! Itt lenne az új rész, remélem tetszeni fog! Kellemes olvasást!

Jaebum pov.

Már egy ideje ücsöröghetek itt, de még mindig nem tudok visszamenni – Az, hogy itt ülsz nem fog segíteni. – ül mellém Yugyeom, de most valahogy nem esik jól a közelsége: féltékeny lennék rá? Hisz mindkét szerelmem őt választotta helyettem, de miért?

-Yugyeom, menj be! – nézek magam elé. Nem akarok beszélgetni.

- Jaebum, kérlek! – sóhajt mélyen – Hallottalak bent…tudod Youngjae és köztem nincs semmi és többet nem is lesz! Amióta elmentél még beszélni is alig beszéltem vele! – fogja meg kezem, maga felé fordít és a szemembe néz, mivel könnyeket csal szemembe – Youngjae szeret téged, csak egyszerűen fél és nem tudja ezt elmondani! – hajtja le fejét – Tudod kicsit talán hasonlítunk…és bármit meg tennék, hogy olyan lehessek, mint te. Hogy elmondhassam mit érzek, hogy elmondhassam mennyire – vesz mély levegőt –, de nem tudom meg tenni.

- Mark szeret téged! – ölelem magamhoz. Tényleg így érezne? Abban igaza van, hogy ők nagyon hasonlítanak, de mi van, ha már nem szeret, vagy megbánta, hogy lemondott erről értem?

- Én is szeretem, de talán jobb lenne, ha ő nem így tenne… - hiába mondja, tudom, hogy nem engedné már el. Nem bírná nélküle, így is csak ő tartja még köztünk.

- Most utálni fogsz, de mit szólnál egy túrához? – vigyorgok rá és félig meddig komolyan gondolva. Igazából nekem lenne kedvem hozzá és talán Youngjae is jobban érezné magát.

- Azt, hogy én inkább haza megyek! – áll fel mellőlem, de nem engedem el. Nem-nem ezt nem ússza meg.

- Yugyeom! – kapok utána, de megcsúszok, így magammal rántom egészen a tóig csúszva, be a vízbe. Remek! Ez a nap lehet rosszabb? Kétlem…

- Jaebum, legközelebb inkább olyan helyre menjünk, ahol nincs víz! – mosolyog rám, ahogy kihúz a vízből, de látom rajta, hogy ideges kicsit. Remélem még nem rontottam el végleg a kedvét ma.

- Jaebum! – rohan hozzám Youngjae megölelve – Én-én tényleg bízom benned és-és – válik el tőlem – Miért vagy vizes? – ráncolja homlokát édesen, de mögötte megpillantom Markot is, aki szintén így néz ránk. Talán tényleg nem volt a legjobb ötlet ide jönnünk.

- Bele estem a tóba. – puszilok homlokára – Mindjárt jövők, aztán elmegyünk picit kirándulni és Yugyeom – fordulok barátomhoz, aki már rég Markot öleli –, nem szöksz meg!

Mark pov.

Jaebum furcsán viselkedik és mindketten hallottuk ahogy veszekedtek. Vagy legalábbis Jaebum veszekedett. Akár szakítottunk akár nem, azért rosszul esik így látni. Nekem tényleg sokat jelentett – Gyere, nekem is át kell akkor öltözni! – fogja meg kezem Yugyeom, maga után húzva. Na de miért kellek én ahhoz?

- Miért is nem tudsz egyedül öltözködni? – húzom fel szemöldököm. Nagyon remélem, hogy nem talált ki valami hülyeséget, mert nagyon nincs hozzá kedvem…

- Tudok, csak szerettem volna, ha a közelemben vagy. – fordul felém egy felsőben a kezében. Hm…valahogy nem tudok most hinni neki – Ha akarsz ki mehetsz, nem tartalak itt. – fordul vissza, én pedig mint akit rabságból engedtek volna ki, úgy igyekszek a konyhába.

- Jól vagy? – fordul felém Jaebum meglepetten, de nem törődők vele, csak leülök az asztalhoz. Nem tudom mi ütött belém! Csak-csak nem akarok egy szobában lenni vele, most nem – Mark, jól vagy? – fog karomra.

- Jól. Mikor megyünk? – mosolygok rá, így talán én is elhiszem, hogy jól vagyok. Eddig egyszer sem éreztem így magam, egyszer sem hittem, hogy képtelen lennék Yugyeommal egy szobában lenni, de most, amikor nem csinált semmit: igen. Nem értem magam, tényleg. Csak attól félek ő sem fog megérteni…

- Felőlem mehetünk most is. – bújik elő Yugyeom a szobából, bennem pedig megáll az ütő a fagyos hangjától. Megbántottam volna?

Mad in Love II. - 3. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: YuMark (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Idővel próbált kedveskedni, de féltem. Sosem tudtam mikor borul el az agya és mikor támad fel benne újra az az éne, akitől félek..."

Sziasztok! Itt lenne az új rész, remélem így is tetszeni fog nektek! Fontosnak tartom, hogy tudjátok mi történik a másik oldalon... Kellemes olvasást! 

Mark pov.

Amint kimondtam, meg is bántam, de már nem tudtam visszavonni – Mark, miért mondod ezt? – fordul felém, én pedig zavaromban azt sem tudom merre nézzek.

- Nem akarok beszélgetni. Ma nem! – kötöm be a biztonsági övem, majd a tájat kezdem fürkészni. Féléve most először van egy majdnem jó napunk, nem akarom elrontani ezzel. Miért nem tudom sosem befogni a szám?

- Mark – szólít meg, de szavába vágok, mielőtt folytathatná.

- Nem! – hunyom le szemem, mert érzem, hogy ha tovább nyitva tartom: megerednek a könnyeim.

- Fontos vagy nekem! – fogja meg kezem, ezzel elérve, hogy nehezebb legyen visszafogni könnyeim és egy-két kosza csepp már meg is indul le felé, miket gondosan letöröl, majd homlokomra csókol.

Yugyeom, miért csinálod ezt?

Jaebum pov.

Reggel már tűkön ülve várom, hogy megérkezzenek Yugyeomék, ellenben Youngjae percről percre idegesebb. Igazából megértem, ha féltékeny, de most sokkal inkább viselkedik örültként... - Youngjae, mi a baj? – húzom magamhoz, amikor már sokadjára pillant körbe a kis szobában a bőröndökön és tényleg nem tudom hova tenni a viselkedését.

- Semmi. Csak – de nem fejezi be mondatát, mert éppen csengetnek és biztos vagyok benne, hogy Yugyeomék azok – Kinyitom. – mondja, majd már el is tűnik mellőlem.

Igazán szeretném, hogy Yugyeom és Mark kapcsolata jó legyen, de ez vajon az enyémbe kerülhet?

A kis ház csak három óra autóútra van, így mondhatni hamar oda érünk. Youngjae egész úton feszült én pedig nem tudom mit tegyek ellene. Hiába ölelem meg, hiába mondom mennyire szeretem: most olyan, mintha falat épített volna kettőnk közé és nem találom az ajtót...

- Mi bánt? – kérdem le ülve az ágyra, mi az elkövetkezendő két hétben csak is a miénk.

- Semmi. Fáradt vagyok. – pakolászik tovább rám sem nézve, ebből tudom, hogy hazudik, így mellé állva magam felé fordítom.

- Szarul hazudsz! – már pedig akkor is kiszedem belőle így vagy úgy...

- Jaebum, engedj el! – hajtja le fejét. Tudom, hogy csak megakar hatni. Mindig is ezt csinálta. Amint beszélgetni kellene eljátssza a bánatos gyereket, aki nem akar beszélgetni. Leültetem az ágyra, álla alá nyúlva, hogy rám figyeljen.

- Nem, amíg nem mondod el!

- Jaebum – hunyja le pilláit és bár már kevésbé vagyok biztos ebben, de most nem engedek.

- Egy igazi kapcsolatban nincsenek titkok. Nem tanultad ezt még meg az első próbálkozásunkból? Hányszor kellene még bizonyítanom, hogy bízhatsz bennem? Hányszor? Miért nem mondod el? Miért olyan nehéz megosztani velem, a pároddal az érzéseidet? Tudod, ha te ezt így akarod csinálni lehet tényleg nem kellene erőltetnünk ezt a kapcsolatot. – állok fel és bár először nem gondoltam komolyan, végig gondolva mégis jogosnak érzem. Én mindig mindent meg tettem érte, bármire képes lettem volna érte, de egyszer már elhagyott...talán csak újra az az élet hiányzik neki. Hát nekem nem...

- M-mi? Ne- ne mond ezt! Jaebum én bízom benned! – fog csuklómra, de el lökőm magamtól. Ha ő nem enged közel magához, én miért tegyem?

- Nem úgy látszik. Talán Yugyeomot jobban szeretnéd? Ez az élet hiányzik? Hát gyerünk, csak egy szoba választ el tőle! – fordulok el tőle. Talán tényleg nem kellene ezt erőltetni – Tudod, ahol az utolsó szikra is ki ég...már nem lehet tüzet gyújtani! – mondom ki az érzéseim és ennyi. Nem bírok tovább itt lenni. Megfogva a széken pihenő fekete kardigánom, ki sétálok a szobából, sőt az egész házból a mögötte található tóhoz és leülök a fűbe. Talán-talán többet ártunk magunknak ezzel az egésszel csak... Én sosem leszek olyan, amire vágyik és ő sosem fog tudni igazán megváltozni...

Vampire heart - 7. Rész

Író: Tia

Műfaj: Yaoi

Páros: YugBam (Got7)

Besorolás: +12; +16; +18

Tartalom: "Mindig is irigyeltem az embereket...úgy élnek ahogy akarnak. Felnőnek, vágyakoznak, célokat tűznek ki és sok egyéb, mi számomra lehetetlen, de amit leginkább irigylek az, hogy szeretnek. Szerelmesek, boldogok, együtt élik le a szánalmas kis életüket...és ő is ezt fogja tenni..."

Sziasztok! Itt lenne az új rész, remélem tetszeni fog! Azért ez nem az a megszokott (tőlem megszokott) +18-as rész, de szerettem volna hogy lássátok Bambam érzéseit. Kellemes olvasást! 

Bambam pov.

Nem bírom tovább nélküle. Közel akarom tudni magamhoz, azt akarom, hogy velem legyen és itt maradjon – Yugyeom – fonom karjaim nyaka köré, míg az ajtónak támaszkodva tart meg. Emlékszem, legutóbb mikor itt álltunk ez valahogy teljesen más volt, mégis ugyan annyira kívánom most is.

- Nem akarom, hogy félj! - suttog magához ölelve, ujjait összefonva hasamon én pedig nem merek megfordulni, nem akarom.

- Akkor már ketten vagyunk. - sóhajtok mélyen….

- Mit tegyek, hogy higgy nekem? - suttog tovább mély hangján, megharapva finoman fülcimpám és bár jól esik az érintése, megrémiszt.

- Ne-ne bánts! – szólalok meg halkan, ő pedig magához húz.

Most ugyan azzal a törődéssel ölel magához mégis távolabb érzem magamtól, mint eddig az egy év alatt bármikor.

- Yugyeom, mi a baj? – nézek szikrázó szemeibe. Tenyerével végig simít arcomon, amivel felpezsdíti testem. Lehunyja pilláit ajkaimra hajolva és bár érzem zavarja valami: tudom nem fogja elmondani, így inkább hagyom hadd csókoljon úgy, ahogy szeretné…hisz most én is ezt szeretném.

- Miért engedtél fel magadhoz, ha így félsz, hogy nem éled túl? – néz szemembe, de nem merek rá nézni.

- Nem tudom. – hunyom le szemeim - Félelmetes vagy, de-de talán – talán túlságosan vonz magához - nem tudom.

- Félelmetes? – lepődik meg, én pedig képtelen vagyok nem mosolyogni ezen.

- Talán még nem mondták? – csillogó tekintetében kezdek elveszni. Miért tetszik ennyire? Hiszen, hiszen meg akart ölni, talán csak most is játszik, én pedig hagyom magam, mint mindig…de ez most más. Ő teljesen más…

- Szex előtt még nem. – mosolyog szemtelenül - Maximum utána. - tol a falhoz és elég ijedt fejet vághatok, mert szabályosan kinevet, mégis kedvesen érint - Itt vagy a - szobában? – csókol ajkaimra olyan szenvedéllyel, ahogy még soha senki.

- Tudod most sem engedek a szobából. – húzom közelebb magamhoz, ő pedig pimaszul mosolyogva kezd el tolni a kis helység felé.

- Én pedig belőled nem engedek! – csókol meg az ágyra fektetve és ahogy végig simít oldalamon: megremegek a régóta nem érzet ingertől. Az a nap óta senkit sem engedtem közel magamhoz – pláne nem ennyire –, így minden érintése felüdülés testemnek. Végig csókol nyakamon bennem pedig akaratlanul is felrémlik amikor legutóbb tette ezt…mennyivel másabb mégis teljesen ugyan ilyen volt.

- Érdekes vagy! – szólal meg mögém lépve majd nyakamat kezdi csókokkal beborítani, míg ujjaival ingem gombolja ki. Megremegek, felsóhajtva karjaiban - Édes vagy – suttogja szavait bőrömre, mikor egyszerre csókol vállam és nyakam közé, ujjaival pedig ingem alatt játszik - és finom az illatod. – suttog tovább nedves bőrömre, kiráz a hideg.

- Ezt pedig én nem hallottam még. – pirulok el.

Félre tolja vállamon az anyagot és lágy puszikat lehel rá, mellkasomtól simítva egészen hasamig. Érzem ahogy minden izmom megfeszül tenyere alatt és egyre inkább vágyom rá, hogy érintsen meg máshogy is, mégis félek mit akar tenni velem.

Izmaim ugyanúgy megfeszülnek tenyere alatt, mégis más, mint akkor. Hiába kívántam minden érintését, őt…féltem tőle. Most nem félek, most tudom mit érzek és tudom mit érez. Ha nem számítanék neki már akkor megölhetett volna és nem vigyázott volna rám. De megtett mindent, hogy biztonságban legyek és ezért hálás vagyok… bár ne bujkált volna a sötétben…

Gondolataimból kiránt ahogy végig csókol testemen, lehúzva nadrágom és csak sóhajtozni tudok – Annyira hiányoztál! – csókol ajkaimra, míg megfosztom ruháitól és a szavai szívemig hatolnak.

- Nekem is hiányoztál! – nézek fekete szemeibe, mik most szinte ugyan úgy ragyognak.

csókol meg, majd szemembe néz – És elképesztően édes! – simít végig ajkamon, míg másik kezével csípőmre fog magamhoz húzva.

Ujjaival lassan húzza le alsóm, amitől az eddiginél is jobban zavarba esek és elpirulok – Miért vagy zavarban? –simít végig már meztelen testemen, fenekembe markolva, én pedig olyan hangon nyüszítek fel, ahogy még sosem.

- Talán mert egy vadidegen épp a fenekem fogdossa? – mosolygok rá, - hiszen mindig is csak erre voltam jó másnak…

- Ezt hogyan érted? – emeli fel fejem, de becsukom szemem. Nem tudnék most rá nézni és így is félő, hogy elsírom magam.

- Valahogy nem tudom elképzelni, hogy valakinek ne te legyél a legfontosabb. – suttogja, míg leül az ágyra ölébe húzva – Semmiképp sem vagy felesleges! – simogat kedvesen, ami bár jól esik, még sem tudom elhinni.

- Azért vicces ezt pont attól hallani, aki nem rég még megakart ölni… - sóhajtok, de inkább vetkőztetni kezdem.

Felesleges…mindig az voltam, ő mégis képes elhitetni velem, hogy érek valamit – Yugyeom – nézek rá, ahogy hasamon csókol végig és ravasz tekintettel mosolyog rám –, ha így nézel elájulok! – hajtom fejem a párnák közé. Annyira szexi így, hogy lassan szívrohamot kapok tőle, ha ezt folytatja – Egyszer fontos leszek neked? – hunyom le szemeim, nagyot sóhajtva. Szeretném elhinni, hogy egyszer tényleg az leszek neki, hogy egyszer szeretni fog, még ha én már nem is élem ezt meg…

- Nekem már nagyon régóta fontos vagy! – csókol ajkaimra, összekulcsolva ujjainkat – Mindig fontos leszel! Te vagy az egyetlen, ami még itt tart! – mélyül el testemben, én pedig úgy érzem most vagyok egész…pont, mint akkor éjjel.

- Ahh – nyögők fel, hátra vetve fejem, lehunyt pillákkal. Ahogy figyelmesen mégis élvezettel mozog teljesen elbódít. Szívem gyorsabban ver, ahogy ő is egyre gyorsabban mozog. Minden lökésénél erősebben szorítóm ujjait, hogy tudjam: ez tényleg a valóság, majd, amikor kényes pontot ér el képtelen vagyok vissza fogni magam – O-ott még, Yugyeom! – sikítok fel, eltalálja prosztatám és teljesítve kérésem erősebben és csak ezt a pontom célozva hatol belém újra és újra, amíg teljesen a vég szélére sodor. Lassabban, de pontosabban kezd lökni, mitől csak nyögni és sóhajtozni vagyok képes. Szorosabban fogom kezét, ahogy végig cikázik rajtam az élvezet és teljesen elvesztem magam felett a kontrolt.

Yugyeom karjai magához vonnak én pedig életemben először igazán nyugodtan merülök álomba…

- Yu- Yugyeom – próbálom szabályozni légzésem, ahogy ölelésébe bújok. Az emlék hatására csak erősödik az az érzés a szívemben, mit már olyan régóta tudok, de nem merek ki mondani. Félek, hogy nem így érez, szemei mégis azt sugallják: viszonozná…tényleg megtenné? Egy valamiben viszont teljesen biztos vagyok – Nem akarom az életet, ha te nem vagy itt velem!