Mad in Love 25. Rész

Író: Tia

Párosok: YuMark, 2jae

Történet: Mark és Jaebum kapcsolata nem felhőtlen, ennek legfőbb oka: Jaebum érzelmei. Még mindig, lassan öt év távlatából is a szívét más bitorolja, az exe, akiért bármit megtett volna, de neki el kellett mennie.

Mark akaratlanul is más karjai közé menekül, de vajon ezuttal jó embernek adja szívét?

Sziasztok babócák! Nos, tényleg sajnálom a kimaradást (nem szívesen részletezném), de most itt a következő rész és remélem tetszik majd nektek! :D Kellemes estét!

Mark pov.

Jaebum és Yugyeom elölre ül, én pedig hátra, de még így is látom mennyire feszült. Félti Jacksont és ez valamiért szíven üt, ami még inkább kínoz. Aggódom Jacksonért és rosszul érzem magam, amiért elárultam. Tudom, hogy ő tényleg szerelmes Yugyeomba, még ha ő ezt nem is viszonozza. De ha nem így érez iránta, akkor miért rohant fejveszte érte? Emlékszem a szemeire reggel: már akkor aggódott és láttam mennyire fontos neki… Mark, fejezd be! Azt mondta szeret, azt mondta téged szeret! Nem, azt mondta: azt hiszi, hogy szeret és ha rá jön, hogy nem?

Gondolataimba révedve észre sem veszem amikor a kórházhoz érünk. Lassan szállok ki, valamiért elfog a rettegés és a rossz érzés, mégis próbálom nem kimutatni.

- Jinyoung, te mit keresel itt? – kérdem a váratlanul elő kerülő barátomtól. Remélem nincs semmi baja, de akkor miért van a kórházban?

- Behoztam egy sérült fiút, de ti mit kerestek itt? – kérdi aggódó szemekkel, de mielőtt válaszolhatnék, Jaebum megjelenik mögöttem.

- Hello Jinyoung… - vigyorog a tőle megszokott csipkelődő hangjával és már előre látom, hogy ezek ketten megint összevesznek. De várjunk csak…

- Hogy-hogy behoztál valakit? Kit? – talán Jackson az?

- 302-es szoba. Szia Jinyoung. – áll meg mellettem Yugyeom és rám néz magabiztosságot színlelve, de a szeme csillogása elárulja mennyire fél.

- Szia. Igazából pont abban a szobában van, de ti ismeritek? Lemaradtam valamiről? – néz rám Jinyoung összezavarodva, de nem hibáztatom.

- Kicsit, de majd elmondom. Menjünk oda először. – fogom meg Jinyoung kezét és elkezdem húzni, de az ajtó előtt Jinyoung megállít.

- Várj, ha ismeritek valamit tudnotok kell! – néz szomorúan – Sok vért veszített és a műtét után is válságos az állapota.

- Hogy érted ezt? – Yugyeom rideg hangjától még a hideg is kiráz, még egyszer sem hallottam így beszélni.

- Nem biztos, hogy túl éli… Természetesen az orvos többet tud mondani. – mondja és Yugyeom már indul is a nővér pulthoz. Legszívesebben megállítanám, mert ezzel nem segít Jacksonon, de inkább Jinyoung mellé állok és hagyom, hogy azt tegye, amit akar. Talán egy kicsit megrémisztett? – Mark, miről maradtam le? – néz rám Jinyoung határozottan és mikor meggyőződöm róla, hogy Jaebum hallótávolságon kívül van: mesélni kezdek.

Elmondom, hogy Jaebum megcsalt és azt is hogy ideiglenesen Yugyeomnál húzom meg magam. Elmondom, hogy ő és Jackson kapcsolatban állnak, de talán Jackson miatt, vagy mert Yugyeom annyira titkolni akarja ezt: nem mondom el, hogy milyen kapcsolatban.

- És köztetek mi történt? – néz rám mosolyogva én pedig most is – mint minden alkalommal – meglepődőm mennyire jól ismer – Lefeküdtél vele? – kérdi, de nem válaszolok. Nem kell, hisz a reakcióm bőven elég válasz neki.

Mielőtt bármit is mondhatna, Yugyeom idegesen áll meg mellettem és látom rajta, hogy megakar érinteni, még sem mer hozzám érni… azt mondta nem akar bántani, talán most nem tudná megállni? Miért ilyen ideges?

- Mark, én most haza megyek, ha akarsz maradhatsz. – hangja ismét rideg és félelmetes is picit, de szeme csillogása mégis azt súgja, hogy ne hagyjam egyedül.

- Inkább veled megyek. – fogom meg kezét és bár érzem, hogy megfeszül az érintésemre, mégsem húzódik el végül picit talán el is lazul. Tekintetét hiába keresem, most nem látok át a feketeségen… Yugyeom, mi van veled? Bólint, majd elbúcsúzik Jaebumtól és Jinyoungtól, ahogy én is és kiterel a kórházból. Látom, hogy telefonál mögöttem, majd lassan mellém lép és ujjait derekam köré fonva, hajol hajamhoz.

- Szerintem jobb lenne, ha maradnál! – hangja határozott, rideg, de tudom, hogy mi a célja ezzel.

- Nem hagylak egyedül! – suttogom magam elé, kevésbé magabiztosan, mint amikor elhatároztam – Miért nem mentél behozzá? – kérdem, mert furcsának találtam, hogy ennyire kereste most pedig még csak be sem ment hozzá.

- Néha nem ártana, ha csendben maradnál! – szorít csípőmre, ami egyszerre izgat fel és taszít el… de az amit mond… már háborodnék is fel, mégis mikor felé fordulok és szemében egy pillanatra mély szomorúság csillan meg: visszatart. Igaza van, nem rám tartozik.

- Sajnálom! – hajtom le bűnbánóan a fejem. Szomorú, ideges és én még kérdezősködőm is. Persze, hogy egyedül akar lenni.

- Mit sajnálsz? – kérdő hangja arra késztet, hogy rá nézzek.

- Hogy zavarlak. Így is látom, hogy ideges vagy és most is csak kérdezősködőm… - mentegetőznék, de hirtelen ajkaimra hajol, nyelve azonnal enyém után nyúl, míg karjait szorosan fonja körém. Érzem csókjában a megnyugtatást, de azt is mennyire nehezen tartja magát. Aprót harap alsó ajkamra, mitől felszíszenek ő pedig bűnbánóan húzódik el tőlem… nem akarom, hogy abba hagyja…

- Mark, kérlek – hunyja le szemét és mély lélegzetet vesz –, maradj most távol tőlem! – hangja ugyan úgy rideg, mégis vetül hozzá egy kis félelem.

- Nem, nem akarok távol lenni tőled! Melletted akarok lenni, veled akarok lenni! – talán kétségbe esett vagyok, de egy percig sem akarok távol lenni tőle, bele gondolni is fáj. Ennyire nem kívánja a társaságom? Vagy a Jacksonnal történtek miatt mondja ezt? – Ne kérd, hogy nélküled kelljen töltenem akár egy percet is… - hajtom fejem mellkasára szorosan magamhoz húzva – ne kérd, hogy egyedül legyek! – bújok szorosan hozzá, míg ő is újra magához ölel.

- Sosem tenném, csak biztonságban akarlak tudni! – puszil hajamba – Gyere, itt a taxi! – simít végig vállamon, majd az autóhoz terel és mikor beülök, mellém ülve, húz magához, kezem fogva.

Alig húszperc alatt a lakáshoz érünk. Yugyeom fizet a taxisnak, majd a lakásba terel. Élettelenül kezdi el lehámozni a pulóverét, majd kibújik a cipőjéből és a konyhába sétál. Követem a példáját, de teljesen ledöbbent, amikor látom, hogy ki önt egy pohár vörös bort az előtte lévő pohárba, majd egy húzásra el is tűnteti és önti a következőt.

- Most mondhatod, hogy kérsz, vagy azt, hogy nem, de azt nem, hogy álljak le! – villantja rám fekete tekintetét és nem tudom biztosan, hogy ezért, vagy mert részben én is ki vagyok bukva, de fogva egy másik poharat: felé tartom – Köszönöm – suttogja alig halhatóan, talán nem is akarja, hogy halljam. Lassan emelem a poharat ajkaimhoz és kortyolok a borba, mi finomabb, mint vártam, így eleget téve szomjazó szívemnek: én is egy húzásra nyelem le a folyadékot. Talán a harmadik poharamnál tarthatok, mikor Yugyeom hirtelen a semmiből ajkaimra tapadva mélyen, kissé erőszakosan kezd csókolni. Ujjaival kiveszi a törékeny poharat a kezemből, majd csuklóimat a konyha pultnak szegezi, míg egyre növekvő erekcióját hozzám nyomja. Nyelve vadul veszi birtokba enyémet, majd ajkaival nyakamra tapad. Apró harapásai bizsergető érzést hagynak maguk után, majd ahogy végig nyal ütőeremen, kellemes borzongás fut végig gerincemen.

- Yu-Yugyeom – nyöszörgők, ahogy erősebben mélyeszti belém fogait és hirtelen nem tudom eldönteni, hogy fáj, vagy csak furcsa, de elképesztően izgató. Ő mégis elhúzódik tőlem és szemében, mintha megbánást látnék…

- Kérlek, ne gyere most a közelembe! – néz komolyan a szemembe – Menj be a szobába!

- Miért? – értetlenkedem. Most hirtelen miért akarja, hogy ne legyek vele? Az előbb élvezte… és legalább oldanánk a feszültségét is. Na meg, én akarom! – Veled akarok lenni!

- Menj be abba a kicseszett szobába és ne gyere a közelembe! – kiabál rám feszülten, mitől megremegek, de ezt ő is észre veszi – Csak nem akarlak bántani… - mondja már halkabban, homlokát enyémnek döntve, lehunyva szemeit, mély lélegzetet véve. Nem, én sem akarom, hogy bánts Yugyeom, mégis úgy érzem, hogy erre van szükséged… én pedig azt akarom, hogy megnyugodj!

- Ez oldaná a feszültséged? – suttogom halkan, de meglepett fekete tekintete elárulja a választ – Akkor tedd meg! – csókolok ajkaira, de elhúzódik.

- Nem tudod mit beszélsz! – néz rám kétségbe esetten. Most miért csinálja ezt? Érzem, hogy kíván, ő is akarja, akkor miért? – Menj a szobába! – szól ridegen, de szemében megcsillan a vágyakozás.

- Megyek, ha jössz velem! – próbálok határozott lenni. Nem akarom, hogy ennyire féltsen, nem akarom, hogy azt higgye nem bírom el, amit kér tőlem. – Kívánlak és – nézek szemébe – tudom, hogy te is! Megmondtam: nem kell visszafognod magad, nem kell vigyáznod rám, csak őszintének lenned! És akkor most őszintén válaszolj: akarsz engem? – határozottságom rég elhagyott, de remélem a hangomból ezt nem vette ki. Ahogy múlnak a másodpercek és csak néz rám: kezdek félni a válaszától. Félek azt mondja, hogy nem, nem akar. És akkor mihez kezdjek?

Gondolataimból kiragadnak méz édes ajkai, mik erőszakosan marják enyém, de hagyom, hogy elmélyítse csókunk és megnyugodva konstatálom, hogy mégis akar.

- Kapaszkodj! – nyúl combom alá, majd egy egyszerű mozdulattal kap fel és visz a szobába, míg én nyaka köré fonom karjaim tovább csókolva – Liliom. Ha nem bírod tovább, mond ki, hogy liliom és leállok, de csak ez az egy szó fog használni, ezt ne felejtsd el! – néz komolyan a szemembe.

Érted bármit…