Mad in Love II. - 5. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: YuMark (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Idővel próbált kedveskedni, de féltem. Sosem tudtam mikor borul el az agya és mikor támad fel benne újra az az éne, akitől félek..."

Mark pov.

Yugyeom egész nap kerül vagy éppen láthatóan próbál nem észre venni, ami nem is kicsit esik rosszul. A túrán szó szerint elfut előlem és fogalmam sincs hogyan beszélhetnék vele, ha rám nézni sem hajlandó. Ennyire megbántottam volna? De hiszen...én csak...én csak... ­ Mark, jól vagy? – fogja meg kezem Youngjae, kiszakítva gondolataimból. Még sosem ért hozzám. Ennyire elkalandoztam volna? Bólintok, de csak tovább néz rám azokkal a nagy szemekkel. Most ő olyan, mint egy elveszett bárány, mintha veszíthetne – Ne aggódj, megfog nyugodni! – mosolyog rám kedvesen és a legfurcsább, hogy megölel. Észre sem vettem mennyire elvesztem, csak Yugyeom körül járnak a gondolataim. Megnyugodni? Tudom mikor fog megnyugodni, de nem biztos, hogy én ezt most vállalnám.

- Nem biztos, hogy én azt akarom. – bújok ki öleléséből előre haladva. Nem vele fogok erről beszélni, nem vele fogom megosztani a gondjaimat és ha jót akar magának békén hagy!

- Mark! – rohan utánam kezemre fogva, de nem állok meg – Nézd, tudom haragszol rám és meg is van rá minden okod, de Yugyeom szeret téged! Ismerem és még sosem nézett így senkire sem, mint ahogy rád. Sosem mondta senkinek, hogy szeretné, csak neked! – áll elém, ezzel megállítva engem is. Tudom, hogy szeretett, de már inkább csak egy stressz labdának érzem magam, sem, mint a párjának...hisz nem is mondtuk ki soha, hogy egy pár lennénk.

- Törődj a saját kapcsolatoddal, engem pedig hagyj békén! – akaratlanul is el lökőm magamtól. Elegem van ebből. Mindig mindenki megakarja mondani mit csináljak, mit érezzek...hát nem! Nem csinálom ezt tovább.

- Menjünk vissza, éhes vagyok! – húz el mellettem Jaebum, Yugyeom pedig csak sejtelmesen mosolyog felénk. El sem tudom képzelni mi jár a fejében, de lehet nem is akarom. Visszamenni sem! Ha visszamegyünk...kettesben maradok vele. Minden egyes lépéssel egyre csak növekszik a gombóc a torkomban és már meg szólalni sem tudok. Youngjae mellettem sétál és annak ellenére, amit mondtam neki: mégis megfogja a kezem – talán bátorítani szeretne – és kedvesen mesél a növényekről, amik mellett elhaladunk. Észre sem veszem, de lassan már nem Yugyeom uralja a gondolataim, csak hallgatom csendben ahogy lelkesen mesél minden féléről és közel a házhoz már levegőt is nyugodtabban tudok venni. Fél éve talán most először nem azon jár az agyam, hogy Yugyeom mit fog tenni, ha kettesben maradunk és ez igazán üdítően hat a kedvemre, legalábbis addig, míg a többiek bemennek a kis házikóba.

Yugyeom visszarántva a ház oldalának lök, szorosan a falhoz préselve testem testével, szikrázó szemekkel nézve rám. Eddig tartott a levegő vételem, ahogy rám néz még pislogni is elfelejtek, ahogy oldalam mellé szorítja karjaimat csuklómra fogva megremeg a szívem is, sajnos már nem ugyan az az érzés miatt, mint akkor...félek, félek tőle!

- Nem érhetsz hozzá senkihez rajtam kívül! – néz rám szigorú szemekkel, bennem pedig megfagy a vér egy pillanatra hangjától – Most pedig egyél rendesen! Kell az engergiád későbbre! – vészjósló tekintette nem igazán csigáz fel, ahogy az egyre jobban fájó szorítása sem.

- Yu- Yugyeom, engedj el! – hiába pásztázom szemét, teljesen elfedi a sötétség azt, akit szeretek.

- Ne feleselj velem, mert fájni fog! – szorít meg erősebben, nekem pedig legördül pár könnycseppem, ahogy lehunyom szemem.

- Így is fáj... - suttogom, inkább csak magamnak megjegyezve, de végre enged a szorításból és hátrál tőlem.

- Mark – szólít sokkalta lágyabb hangon, de nem, nem érdekel. Ha akarnék sem tudnék rá nézni most, nem bírok a közelében lenni –, kicsim sajnálom!

- Hagyj békén! – törlöm le könnyeim elrohanva a közeléből és nem érdekel Jaebum vagy Youngjae kérdezősködése. Egyedül akarok lenni, egyedül, nélküle...

Nem tudom meddig lehetek bezárkozva a szobában, de nem is érdekel! A könnyeim idővel elállnak, de az a félelem érzet ugyan úgy mellettem marad. Mit fog most tenni?

- Nyisd ki azt a kurva ajtót, ha mondom! – dörömböl Yugyeom az ajtón és végül nehezen, de legyőzve kicsit a félelmem, megteszem amit mond. Kinyitom az ajtót, de bár ne tettem volna! – Mégis hogy képzelted ezt? – zárja be maga mögött az ajtót kulccsal, ami számomra semmi jót sem sejtet – Most megtanulod mit szabad és mit nem! – fog karomra az ágyhoz húzva. Könnyes szemekkel nézem, ahogy a táskájából elővesz egy kötelet és felém fordul – Ideje tisztáznunk egy pár szabályt! – kötöz az ágyhoz annyira, hogy már képtelen vagyok megmozdulni.

Nem akarom, nem bírom tovább! Nem akarom ezt! – de képtelen vagyok ki mondani bármit is...még!