Mad in Love 25. Rész

Író: Tia

Párosok: YuMark, 2jae

Történet: Mark és Jaebum kapcsolata nem felhőtlen, ennek legfőbb oka: Jaebum érzelmei. Még mindig, lassan öt év távlatából is a szívét más bitorolja, az exe, akiért bármit megtett volna, de neki el kellett mennie.

Mark akaratlanul is más karjai közé menekül, de vajon ezuttal jó embernek adja szívét?

Sziasztok babócák! Nos, tényleg sajnálom a kimaradást (nem szívesen részletezném), de most itt a következő rész és remélem tetszik majd nektek! :D Kellemes estét!

Mark pov.

Jaebum és Yugyeom elölre ül, én pedig hátra, de még így is látom mennyire feszült. Félti Jacksont és ez valamiért szíven üt, ami még inkább kínoz. Aggódom Jacksonért és rosszul érzem magam, amiért elárultam. Tudom, hogy ő tényleg szerelmes Yugyeomba, még ha ő ezt nem is viszonozza. De ha nem így érez iránta, akkor miért rohant fejveszte érte? Emlékszem a szemeire reggel: már akkor aggódott és láttam mennyire fontos neki… Mark, fejezd be! Azt mondta szeret, azt mondta téged szeret! Nem, azt mondta: azt hiszi, hogy szeret és ha rá jön, hogy nem?

Gondolataimba révedve észre sem veszem amikor a kórházhoz érünk. Lassan szállok ki, valamiért elfog a rettegés és a rossz érzés, mégis próbálom nem kimutatni.

- Jinyoung, te mit keresel itt? – kérdem a váratlanul elő kerülő barátomtól. Remélem nincs semmi baja, de akkor miért van a kórházban?

- Behoztam egy sérült fiút, de ti mit kerestek itt? – kérdi aggódó szemekkel, de mielőtt válaszolhatnék, Jaebum megjelenik mögöttem.

- Hello Jinyoung… - vigyorog a tőle megszokott csipkelődő hangjával és már előre látom, hogy ezek ketten megint összevesznek. De várjunk csak…

- Hogy-hogy behoztál valakit? Kit? – talán Jackson az?

- 302-es szoba. Szia Jinyoung. – áll meg mellettem Yugyeom és rám néz magabiztosságot színlelve, de a szeme csillogása elárulja mennyire fél.

- Szia. Igazából pont abban a szobában van, de ti ismeritek? Lemaradtam valamiről? – néz rám Jinyoung összezavarodva, de nem hibáztatom.

- Kicsit, de majd elmondom. Menjünk oda először. – fogom meg Jinyoung kezét és elkezdem húzni, de az ajtó előtt Jinyoung megállít.

- Várj, ha ismeritek valamit tudnotok kell! – néz szomorúan – Sok vért veszített és a műtét után is válságos az állapota.

- Hogy érted ezt? – Yugyeom rideg hangjától még a hideg is kiráz, még egyszer sem hallottam így beszélni.

- Nem biztos, hogy túl éli… Természetesen az orvos többet tud mondani. – mondja és Yugyeom már indul is a nővér pulthoz. Legszívesebben megállítanám, mert ezzel nem segít Jacksonon, de inkább Jinyoung mellé állok és hagyom, hogy azt tegye, amit akar. Talán egy kicsit megrémisztett? – Mark, miről maradtam le? – néz rám Jinyoung határozottan és mikor meggyőződöm róla, hogy Jaebum hallótávolságon kívül van: mesélni kezdek.

Elmondom, hogy Jaebum megcsalt és azt is hogy ideiglenesen Yugyeomnál húzom meg magam. Elmondom, hogy ő és Jackson kapcsolatban állnak, de talán Jackson miatt, vagy mert Yugyeom annyira titkolni akarja ezt: nem mondom el, hogy milyen kapcsolatban.

- És köztetek mi történt? – néz rám mosolyogva én pedig most is – mint minden alkalommal – meglepődőm mennyire jól ismer – Lefeküdtél vele? – kérdi, de nem válaszolok. Nem kell, hisz a reakcióm bőven elég válasz neki.

Mielőtt bármit is mondhatna, Yugyeom idegesen áll meg mellettem és látom rajta, hogy megakar érinteni, még sem mer hozzám érni… azt mondta nem akar bántani, talán most nem tudná megállni? Miért ilyen ideges?

- Mark, én most haza megyek, ha akarsz maradhatsz. – hangja ismét rideg és félelmetes is picit, de szeme csillogása mégis azt súgja, hogy ne hagyjam egyedül.

- Inkább veled megyek. – fogom meg kezét és bár érzem, hogy megfeszül az érintésemre, mégsem húzódik el végül picit talán el is lazul. Tekintetét hiába keresem, most nem látok át a feketeségen… Yugyeom, mi van veled? Bólint, majd elbúcsúzik Jaebumtól és Jinyoungtól, ahogy én is és kiterel a kórházból. Látom, hogy telefonál mögöttem, majd lassan mellém lép és ujjait derekam köré fonva, hajol hajamhoz.

- Szerintem jobb lenne, ha maradnál! – hangja határozott, rideg, de tudom, hogy mi a célja ezzel.

- Nem hagylak egyedül! – suttogom magam elé, kevésbé magabiztosan, mint amikor elhatároztam – Miért nem mentél behozzá? – kérdem, mert furcsának találtam, hogy ennyire kereste most pedig még csak be sem ment hozzá.

- Néha nem ártana, ha csendben maradnál! – szorít csípőmre, ami egyszerre izgat fel és taszít el… de az amit mond… már háborodnék is fel, mégis mikor felé fordulok és szemében egy pillanatra mély szomorúság csillan meg: visszatart. Igaza van, nem rám tartozik.

- Sajnálom! – hajtom le bűnbánóan a fejem. Szomorú, ideges és én még kérdezősködőm is. Persze, hogy egyedül akar lenni.

- Mit sajnálsz? – kérdő hangja arra késztet, hogy rá nézzek.

- Hogy zavarlak. Így is látom, hogy ideges vagy és most is csak kérdezősködőm… - mentegetőznék, de hirtelen ajkaimra hajol, nyelve azonnal enyém után nyúl, míg karjait szorosan fonja körém. Érzem csókjában a megnyugtatást, de azt is mennyire nehezen tartja magát. Aprót harap alsó ajkamra, mitől felszíszenek ő pedig bűnbánóan húzódik el tőlem… nem akarom, hogy abba hagyja…

- Mark, kérlek – hunyja le szemét és mély lélegzetet vesz –, maradj most távol tőlem! – hangja ugyan úgy rideg, mégis vetül hozzá egy kis félelem.

- Nem, nem akarok távol lenni tőled! Melletted akarok lenni, veled akarok lenni! – talán kétségbe esett vagyok, de egy percig sem akarok távol lenni tőle, bele gondolni is fáj. Ennyire nem kívánja a társaságom? Vagy a Jacksonnal történtek miatt mondja ezt? – Ne kérd, hogy nélküled kelljen töltenem akár egy percet is… - hajtom fejem mellkasára szorosan magamhoz húzva – ne kérd, hogy egyedül legyek! – bújok szorosan hozzá, míg ő is újra magához ölel.

- Sosem tenném, csak biztonságban akarlak tudni! – puszil hajamba – Gyere, itt a taxi! – simít végig vállamon, majd az autóhoz terel és mikor beülök, mellém ülve, húz magához, kezem fogva.

Alig húszperc alatt a lakáshoz érünk. Yugyeom fizet a taxisnak, majd a lakásba terel. Élettelenül kezdi el lehámozni a pulóverét, majd kibújik a cipőjéből és a konyhába sétál. Követem a példáját, de teljesen ledöbbent, amikor látom, hogy ki önt egy pohár vörös bort az előtte lévő pohárba, majd egy húzásra el is tűnteti és önti a következőt.

- Most mondhatod, hogy kérsz, vagy azt, hogy nem, de azt nem, hogy álljak le! – villantja rám fekete tekintetét és nem tudom biztosan, hogy ezért, vagy mert részben én is ki vagyok bukva, de fogva egy másik poharat: felé tartom – Köszönöm – suttogja alig halhatóan, talán nem is akarja, hogy halljam. Lassan emelem a poharat ajkaimhoz és kortyolok a borba, mi finomabb, mint vártam, így eleget téve szomjazó szívemnek: én is egy húzásra nyelem le a folyadékot. Talán a harmadik poharamnál tarthatok, mikor Yugyeom hirtelen a semmiből ajkaimra tapadva mélyen, kissé erőszakosan kezd csókolni. Ujjaival kiveszi a törékeny poharat a kezemből, majd csuklóimat a konyha pultnak szegezi, míg egyre növekvő erekcióját hozzám nyomja. Nyelve vadul veszi birtokba enyémet, majd ajkaival nyakamra tapad. Apró harapásai bizsergető érzést hagynak maguk után, majd ahogy végig nyal ütőeremen, kellemes borzongás fut végig gerincemen.

- Yu-Yugyeom – nyöszörgők, ahogy erősebben mélyeszti belém fogait és hirtelen nem tudom eldönteni, hogy fáj, vagy csak furcsa, de elképesztően izgató. Ő mégis elhúzódik tőlem és szemében, mintha megbánást látnék…

- Kérlek, ne gyere most a közelembe! – néz komolyan a szemembe – Menj be a szobába!

- Miért? – értetlenkedem. Most hirtelen miért akarja, hogy ne legyek vele? Az előbb élvezte… és legalább oldanánk a feszültségét is. Na meg, én akarom! – Veled akarok lenni!

- Menj be abba a kicseszett szobába és ne gyere a közelembe! – kiabál rám feszülten, mitől megremegek, de ezt ő is észre veszi – Csak nem akarlak bántani… - mondja már halkabban, homlokát enyémnek döntve, lehunyva szemeit, mély lélegzetet véve. Nem, én sem akarom, hogy bánts Yugyeom, mégis úgy érzem, hogy erre van szükséged… én pedig azt akarom, hogy megnyugodj!

- Ez oldaná a feszültséged? – suttogom halkan, de meglepett fekete tekintete elárulja a választ – Akkor tedd meg! – csókolok ajkaira, de elhúzódik.

- Nem tudod mit beszélsz! – néz rám kétségbe esetten. Most miért csinálja ezt? Érzem, hogy kíván, ő is akarja, akkor miért? – Menj a szobába! – szól ridegen, de szemében megcsillan a vágyakozás.

- Megyek, ha jössz velem! – próbálok határozott lenni. Nem akarom, hogy ennyire féltsen, nem akarom, hogy azt higgye nem bírom el, amit kér tőlem. – Kívánlak és – nézek szemébe – tudom, hogy te is! Megmondtam: nem kell visszafognod magad, nem kell vigyáznod rám, csak őszintének lenned! És akkor most őszintén válaszolj: akarsz engem? – határozottságom rég elhagyott, de remélem a hangomból ezt nem vette ki. Ahogy múlnak a másodpercek és csak néz rám: kezdek félni a válaszától. Félek azt mondja, hogy nem, nem akar. És akkor mihez kezdjek?

Gondolataimból kiragadnak méz édes ajkai, mik erőszakosan marják enyém, de hagyom, hogy elmélyítse csókunk és megnyugodva konstatálom, hogy mégis akar.

- Kapaszkodj! – nyúl combom alá, majd egy egyszerű mozdulattal kap fel és visz a szobába, míg én nyaka köré fonom karjaim tovább csókolva – Liliom. Ha nem bírod tovább, mond ki, hogy liliom és leállok, de csak ez az egy szó fog használni, ezt ne felejtsd el! – néz komolyan a szemembe.

Érted bármit…

Ray Of Hope 3. Rész

Író: Tia

Műfaj: Yaoi

Páros: JiHope (BTS)

Besorolás: +12, +16, +18

Tartalom: Hoseok lassan harmincas éveiben járó író, ki már elveszítette élete célját, így csak sodródik a napok tömkelegéjével, de egy megszokott estéje során találkozik egy aprócska fiúval, kit meg kell mentenie. Hogy milyen hatással lesz a fiú az életére és mi is történt vele, amiért segítségre szorul? A részekből megtudhatod… 😊

Jimin csendesen figyeli minden egyes mozdulatom, míg kicsit rendet rakok a szobában és bár többször is kérdezte, hogy segítsen-e: nem szeretném, hogy felkeljen. Pihenjen csak, amíg tud! Végezve a takarítással visszaülök az ágyra és meglepve konstatálom, hogy milyen kis fáradtan pislog fel rám – Szeretnél aludni? – kérdem, de megrázza fejét továbbra is rám nézve – Akkor mit szeretnél csinálni? Kérsz valamit? – figyelem érdekes vonásait.

- Mikor jön az a barátod? – érdeklődik és tényleg el is felejtettem mondani, Namjoont pedig még nem is közöltem.

- Délre, viszont el kell mondanom valamit. – tekintete kíváncsian, kissé riadtan csillan meg – Namjoon rendőr és örülnék, ha beszélnél vele. Az ő párja Jin, aki megvizsgál. – figyelmesen hallgat, majd bólint, de nem mond semmit, ami picit aggaszt – Mit csináljunk addig? – próbálok találni egy kellemesebb témát, de nem könnyíti meg a dolgom – Szeretsz olvasni?

- Nem igazán szoktam… - hajtja le a fejét szomorkásan én pedig fejben felpofozom magam; persze Hoseok, valószínűleg könyvet vett neki a díler… - Te mivel töltöd az időd? – kérdi bátortalanul.

- Író vagyok, így általában a laptop előtt dolgozom. – gondolkodom el. Sajnos hosszú ideje most először telik másként a reggelem, mint általában.

- Író? Könyveket írsz? – kérdi kíváncsian csillogó íriszekkel. Bólintok mire látom el gondolkodik valamin, de nem mer kérdezni aztán hosszas idő után mégis szóra nyitja ajkait – Megmutatod az egyiket? – pirul el kissé, ami rettentően jól áll neki, főleg ebben a rózsaszín pulcsiban.

- Persze. – állok fel és az éjjeli a nappaliból behozom az egyik kedvenc könyvet és talán az egyetlent, amit még teljes oda adással tudtam írni – Tessék. – nyújtom felé, ő pedig gyermeki mohosággal kap érte.

- Without Conscience? – néz rám nagy szemekkel, ami megmosolyogtat – Angol?

- Csak a cím. „Lelkiismeret nélkül” a jelentése. Nyugodtan olvas bele. – ülök vissza, de tekintete kérdéseket vet fel – Mi a baj?

- Semmi. Ne-nem fekszel vissza? – pirul el és szemeim helyett inkább a kezében lévő könyvet fürkészi – Nem akarlak kifúrni. – biggyeszti le dús ajkait.

- Nem szoktam nappal a szobában lenni. – kezdeném, de riadt arca maradásra késztet – Na jó. – adom be a derekam, majd bemászom mellé ő pedig aranyosan vállamra hajtja fejét, míg bele lapoz a könyvbe – Jimin, mikor kerültél ilyen helyzetbe? – kérdem hallkan, nem szeretném megzavarni a gondolatait.

- Az érdekel mikor mondtak le rólam a szüleim? – bólintok, mire folytatja – Tízévesen. – halkul el, majd tovább olvas inkább. Ilyen fiatalon? Hogy nem tűnt fel senkinek ez? Már éppen kérdeznék, amikor folytatja – Tudod, elvileg hozzám csak Sehun nyúlhat és nem szereti, ha az emberi az ő „tulajdonait” akarják, de néha, mint például tegnap is: nem tartják tiszteletben a főnöküket. Nem azt mondom, hogy ő nem szokott néha kegyetlen lenni, de mindenképpen jobb, ha ő volt ott nem más. – suttogja halkan, majd elgondolkodik. Érdekes… Egyszere botránkoztat meg, amit mond és nyugszom meg, hogy nem ilyen állapotban szokott lenni.

Az idő észrevétlenül suhan el mellettünk, míg ő egyre inkább karjaim közé bújva lelkesen olvas én pedig csodálkozom a lelkesedésén. Elképesztően aranyos, ahogy mohon falja a sorokat és csak néha áll meg egy-egy pillanatra, míg rám néz és folytatja. Felmerül bennem a kérdés, hogy talán szeretne mondani valamit, vagy kellene neki valami, de tudom hiába kérdeznék bármit, nem merne kérni semmit és nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni. Telefonom vadul kezd rezegni a zsebemben, amit Jimin megérezve ijedten húzódik el. Magamban kuncogva veszem fel a telefont, majd mikor Namjoon azt mondja itt vannak, leteszem és a még duzzogó Jiminre nézek – Itt vannak a barátaim, mindjárt jövők. – kelek fel, de mikor visszanézek látom, félő tekintetét és köteleségemnek érzem meg vigasztalni – Ne félj tőlük, segíteni akarnak. – mosolygok rá kedvesen, majd kimegyek a nappalihoz és felengedem Namjoonékat.

- Szia. – ölel meg, majd Jin is mosolygosan köszön és ő is megölel – Na, mesélj csak! Mi történt? Merre van? – néz körbe Namjoon.

- A szobámban, de mielőtt bemegyünk, ígérd meg, hogy nem fogod letámadni! – nézek komolyan a szemébe.

- Rendben… Furcsa vagy! – jegyzi meg, míg a szobám felé tartunk, de nem törődőm vele. Egyenesen Jimin mellé ülök, aki megszeppenve húzódik hátrább egészen mögém és még a kezemet is megfogja. Szegényem, nagyon félhet.

- Jimin, ne félj tőlük! Itt senki sem akar bántani, jó? – nézek szemébe és talán most először látok megcsillanni íriszeiben egy kis bizalmat felém, ami igazán jól esik. Bólint ezért bemutatom őket – Nézd, ő Namjoon. Rendőr és neki kell majd elmondanod, hogy mi történt. – mondom közben érzem, hogy a gondolattól jobban megszorítja a kezem –, ő itt pedig Seokjin. Ő fog megvizsgálni.

- Szia. – lép közelebb Namjoon – Amíg Jin megvizsgál, én beszélgetek Hoseokkal, jó? – néz rá kedvesen. Jimin bólint, majd még rám néz és küldve felé egy biztató mosolyt, ki megyek a szobából Nam kíséretében – Mesélj picit róla, hogy találtál rá? – néz rám a konyhában állva.

- Hát tegnap halottam valamit, amikor vacsoráztam, kimentem és pár srác épp verte, de már nem igazán volt eszméleténél. Mire oda értem elfutottak, de ő elájult és mivel csurom víz volt inkább behoztam. Mit kérsz inni? – fordulok a konyhaszekrényhez.

- Teát és szerintem Jin is csak azt kér. És tudsz róla valamit, hogy miért volt ez, vagy hogy miért volt ilyen fontos, hogy Jin vizsgálja meg? – néz rám komolyan, vérbeli nyomozó…

- Megerőszakolták. – mondom ki, de ha nekem ilyen nehéz erről beszélni, el sem tudom képzelni Jiminnek milyen rossz lehet.

- Tessék? – akad meg a témánál – Ki és hol vannak a szülei? – képed el.

- A szülei eladták egy drogkereskedőnek és az ő emberei voltak. Bár ha jól értelmeztem, akkor elvileg Jimin annak a Sehunnak az ágyasa és nem igazán nyúlhattak volna hozzá azok. – ráncolom a szemöldököm. Ez annyira nekem sem volt egyértelmű.

- Sehun? Várj, ez a fiú Sehunnak az embere? – áll velem szembe komoly arccal, mire bólintok – Hoseok, nem tudod mibe keveredtél! – rázza bosszúsan a fejét.

- Te láthatóan tudod, akkor mond el! – nyújtom felé az elkészült teáját.

- Évek óta próbáljuk elkapni Sehunt, de akár hányszor esélyünk lenne vagy a tanunk tűnik el, vagy a nyomok. Körül tekintő és alapos. Mindenki tudja, hogy ő a legnagyobb drogkereskedés feje, de ezt egyetlen papírral sem tudtuk sosem biztositani és ha igaz, hogy ez a fiú kimondottan az ő ágyasa és megtudja mi történt, akkor hozzád is eljut. Egyáltalán hány éves? – néz rám komolyan. Kissé megrendít, amit mond, de akkor is szeretnék segíteni Jiminen.

- 16 lesz. Tízévesen adták el neki. Felfogtad? Még kis gyerek volt! – akadok ki – Hogy képes erre egy szülő?

- Megértelek Hoseok, de ez nem lesz olyan egyszerű. Természetesen támogatom, hogy Jimin tegyen feljelentést, de mint mondtam – mélyen sóhajt – minden tanú eltűnt, aki vallott volna Sehun ellen. Mellesleg ha tényleg ilyen rossz passzban van, akkor kórházba kell vinni és ott hiába állítok rendőröket az ajtó elé, nem a legbiztonságosabb. – mondja, de ekkor eszembe jut az ígéretem.

- Nam, most haragudni fogsz rám, de nem engedhetem elmenni!

- Ezt hogy érted? – húzza fel az egyik szemöldökét – Hoseok?

- Megígértem neki, hogy nem engedem sem intézetbe vinni, sem nevelőszülökhöz. – nézek rá komolyan és ő csak meglepve pislog rám.

- Még kiskorú. Nem lehet felügyelet nélkül. – gondolkodik el magában, majd felnéz rám – Jó, ez a legkisebb gond… megoldjuk. – mosolyodik el végre ezzel egy mázsássúlytól megszabadítva szívem.

Jin pár perc múlva mosolyogva lép ki a szobából egyenesen párjához lépve. Régebben nem örültem mikor felbukkant Namjoon életében, megváltoztatta, de az évek során rá jöttem, hogy talán Jin az, aki a legtöbbet tett a barátom boldogságáért és lassan mi is összebarátkoztunk. Kellemes a természete, bár nekem kicsit túl rózsaszín a jelleme, de nagyon jó fej és megbízható.

- Szóval Jimin jól van. Kisebb zúzódások és vágások vannak rajta, amit elláttam, na meg az erőszakból adódó sebeit is. Ami aggaszt az inkább a lelki állapota. Rettenetesen fél! – borzad el a gondolattól is. Hát igen, ő ehhez gyenge lelkű, de épp ez az egyik legjobb tulajdonsága. Mellesleg engem is ez aggaszt a leginkább.

- Akkor szerintem nekem nehezen fog válaszolni… - gondolkodik el Namjoon, majd engem is a szobába invitálva megáll az ágy előtt. Én Jimin mellé ülök és ő máris kap az alkalmon: kezem után nyúl és mögém bújik – Jimin lenne pár kérdésem, de ha nagyon kellemetlen, akkor most még nem kell válaszolnod. Rendben? – kérdezi kedvesen, elénk guggolva. Jimin bólint, majd rám néz, míg Namjoon gondolkodik – Mi történt tegnap? – kérdi.

- Sehun elutazott elintézni valamit és pár embere úgy gondolta: azt tehetnek, amit akarnak. Rám törtek a szobámban és-és … - hallom, ahogy visszanyeli a könnyeit, így felé fordulok és magamhoz ölelem nyugtatóan – Hozzám akartak úgy érni, de nekik nem volt szabad és megmondtam, ha nem engednek el: elmondom Sehunnak, hogy mit csináltak, de ezzel csak felbosszantottam őket és lecibáltak a kisházba… - vesz mély levegőt, ahogy jobban bújik hozzám.

- És ott mi történt? – kérdezi óvatosan Namjoon.

- Oda azokat szokták vinni, akik nem fizettek vagy ártottak az üzletükben. Tele van különböző eszközökkel, de engem ki kötöztek. Kai megfenyegetett, hogy ha eljár a szám, akkor megöl, de tudom, hogy Sehun vele előbb végez, így nem törődtem a fenyegetésével. – fúrja fejét mellkasomba – Ellenkeztem és hogy abbahagyjam: Kai lelocsolt hideg vízzel. Elvonta a figyelmem és csak később éreztem, hogy lehúzzák a ruhámat és-és akkor… - kezd el pityeregni, de próbálja tartani magát.

- Akkor erőszakoltak meg? – kérdez rá Namjoon, amiért hálás vagyok, mert nem akartam hallani Jimintől és van egy olyan sejtésem, hogy nem is tudná most kimondani. Jimin bólint, majd jobban bújik hozzám – Értem. És hogy kerültetek ki az utcára? – tereli el a témát és látom rajta, hogy tényleg próbál figyelmes lenni.

- Mikor végeztek, eloldoztak és egyedül hagytak a helységben. Felöltöztem és amíg nem figyeltek megpróbáltam elszökni. Tudtam, hogy később sem hagytak volna békén, nem mertem kimenni hozzájuk… - vesz mély levegőt – Mivel fájt a mozgás, így nem jutottam messze és utánam futottak. Szédültem és émelyegtem, amikor pedig utolértek Kai leakart térdeltetni, de ellöktem magamtól, ezért kezdtek el verni. Én másra már nem emlékszem, reggel itt ébredtem. – néz fel rám.

- Azt már tudom. – mosolyog rá kedvesen Namjoon – Jimin ez terhelő bizonyíték lehet és azokat, akik tegnap bántottak: betudjuk vinni. Azt elmeséled, hogy keveredtél hozzájuk és mikor? – kérdezi biztatóan.

- Tízévesen eladtak a szüleim Sehunnak, mint ágyas. – hajtja le szégyenkezve fejét, mire muszájnak érzem, hogy fekete tincsei közé simítsak.

- Szeretnéd őket feljelenteni? – kérdezi Namjoon és tudom, hogy ez a kötelesége, de mégis olyan bután hangzik ez… Jimin bágyadtan néz fel rám, biztosan fél, de megígértem, hogy nem hagyom elvitetni sehova, így biztatóan mosolygok rá, bólint, majd mellkasomba bújik, mi különösen jól esik. Namjoon is elmosolyodva figyeli, majd rám néz. Tudom, hogy segíteni fog betartani az ígéretem – Rendben! Jimin, mára egy kérdésem maradt. Ugye tudod, hogy amit elmondtál az azokkal szemben elég, akik tegnap bántottak, de Sehunnal szemben nem áll meg a bíróságon?! – igazából fogalmam sincs, hogy kérdi vagy állítja, de ő jobban ért ehhez.

- Tudom. – vált ijedtebbre hangja – De Sehun ellen, aki tanúskodott volna, már halott. – mondja és Namjoon bólint, miszerint pontosan tudja – Ha-ha tanúskodok Hoseok veszélybe kerül! – néz farkasszemet Nammal én pedig meglepve konstatálom, hogy engem félt, nem magát.

- Természetesen mindketten védelmet kaptok és Hoseok a legjobb barátom, a legjobbak védelmeznének titeket! – néz komolyan vissza a fiúra – De Hoseok már úgy is bajban van, ha megtudják, hogy itt vagy! Jimin, nem erőltetem rád és megértem, ha félsz, de ahhoz, hogy végleg lezárjuk az ügyet: Sehunt is le kell kapcsolni, különben sosem hagyna fel a kereséseddel. – beszél abszolút reálisan és most először én is elgondolkodom mibe ugrottam bele – Ehhez viszont bizonyíték kell rá, hogy mivel foglalkozik és mit tett veled!

- Tudom mikor kap szállítmányt és azt is, hogy hova utazott és miért. Tudom, hogy a birtokon hol végzik a piszkos munkát és a legtöbb emberét is ismerem, de én vagyok az egyetlen, aki ezeket mind tudja róla és tudni, fogja, hogy én árultam el. Megfog keresni! – akad el a szava.

- És én ott leszek, ha megkeres! Nem fogom hagyni, hogy bántson titeket! Ha bennem nem is bízol meg, Hoseok is végig melletted lesz! Ő sem fogja hagyni, hogy bántson! – néz komolyan Jiminre és érzem, hogy ez kezdi meghatni – Mára elég lesz ennyi. Itt maradok, amik egy csapat ide ér, ma ők fognak őrködni a háznál és holnapig nyugodtan gondold végig az egészet, rendben? – néz rá, majd mikor a fiú bólint: folytatja – Írd le a szüleid nevét és címét, őket kerestetni fogjuk, és azok nevét is írd le, akik tegnap ott voltak! A vallomásodat ellenük felvettem később pedig aláírod, rendben? – kérdi és vár, amíg Jimin ismét bólint – Ha úgy gondolod tanúskodsz Sehun ellen, akkor amint tudunk áthelyezünk egy védettházba, rendben?

- Hoseok? – ejti ki édesen a nevem.

- Természetesen ott lesz. – mosolyodik el Namjoon, míg rám néz – Vele biztonságban vagy! – hálásan nézek rá és Jimin haját kezdem birizgálni – Pihenjetek és majd holnap visszajövök, addig döntsd el mit szeretnél! – mondja kedvesen, de határozottan, majd feláll és intve nekünk: kimegy a szobából.

- Ügyes voltál! – mosolygok rá – Mindjárt jövők, addig pihenj. – simítok újra hajába. Annyira puhák a tincsei…

Kimegyek Namjoonékhoz, akik a kanapén ülve, összebújva beszélgetnek – Aranyosak vagytok! – ülök le a kanapé melletti fotelbe, míg felém fordulnak.

- De ti is… - ráncolja szemöldökét – A fiú bízik benned és megnyugtatód, ami mondjuk furcsa, ha azt nézzük: min ment keresztül. Hoseok beszélj vele, rád hallgat! – bólintok, majd tovább figyelem őket, ahogy Nam egy apró csókot lehel Jin homlokára, míg védelmezőn magához húzza. Mindig is lenyűgözött az a szeretet, ami összeköti őket és az a bizalom, amivel egymás felé fordulnak. Tudom, hogy Namjoon akár meg is halna Jinért és nem kétlem, hogy ez fordítva is igaz – Min gondolkodsz? – szakít ki gondolataimból Namjoon szórakozott hangja.

- Csak jó titeket így látni, látszik mennyire szeretitek egymást. – gondolkodom el, hogy számomra lesz-e valaha olyan személy, akit így fogok szeretni…

- Hoseok, válaszolj nekem valamire. – néz a szemembe komoly hangnemben beszélve – Tetszik neked ez a fiú?

- Tessék? Hisz még gyerek! Namjoon, hogy kérdezhetsz ilyent? – háborodom fel azonnal, nem válaszolva…

- Az egy dolog, hogy ő így bújik hozzád, de téged még sosem láttalak, hogy bárkit is így öleltél volna, hogy ilyen féltéssel néztél volna másra. Mellesleg nem gyerek, hanem kamasz, egy érett kamasz, aki igazán helyes. Hoseok, ha nem tetszene eleve nem a te szobádba vitted volna, hanem a vendégszobába és ha nem lenne fontos, nem engem hívtál volna, hanem a rendőrséget. De még csak nem is ez volt neked a fontos, hanem az, hogy Jin ellássa a sérüléseit. – fejti ki gondolatait és ahogy végig hasít bennem a felismerés: elsápadok… Tényleg igaza van?!

- Jesszus, de elsápadtál! – ugrik mellém azonnal Jin, a homlokomra téve a kezét – Nem baj, ha tetszik, csak vigyáz mit teszel és mondasz neki. Sérülékeny és sokat volt bántva.

- Ezzel mire célzol? – húzom fel a szemöldököm.

- Semmire, csupán azt mondom: gondold át mit csinálsz! – mosolyog rám kedvesen, míg visszaül párja mellé.

Talán igazuk van… de mit tegyek ellene?

Ray Of Hope 2. Rész

Író: Tia

Műfaj: Yaoi

Páros: JiHope (BTS)

Besorolás: +12, +16, +18

Tartalom: Hoseok lassan harmincas éveiben járó író, ki már elveszítette élete célját, így csak sodródik a napok tömkelegéjével, de egy megszokott estéje során találkozik egy aprócska fiúval, kit meg kell mentenie. Hogy milyen hatással lesz a fiú az életére és mi is történt vele, amiért segítségre szorul? A részekből megtudhatod… 😊

Sziasztok babócák! Sajnálom a nagy kimaradást, de sajnos nem tudtam eddig írni... :( Remélem tetszik ez a rész is :) Kellemes olvasást!

Reggelire készítek egy nagy adag palacsintát csoki öntettel és mellé teszek egy tálba csokis müzlit tejjel, ha véletlenül nem lenne elegendő. Egy pohárba friss kakaót készítek és ezeket egy – még sosem használt – reggeliző tálcára teszem az evőeszközökkel, majd megpróbálok úgy eljutni a szobáig, hogy véletlenül se törjek össze valamit. Meglepetésem sikerül épségben eljuttatnom az ételt a hálóba, majd a meglepett fiú ölébe teszem a takaróra.

- Jó étvágyat! – mosolygok rá, de mikor hosszas gondolkodás után sem kezd el enni: felhúzom szemöldököm – Baj van? – nézek rá, de megszeppent tekintete megmosolyogtat. Elképesztően aranyos így…

- Ne-nem… - süti le szemeit.

- Csak? – fogom meg óvatosan kezét, hátha rám néz, de a várt hatás elmarad, csupán szégyenlősen összehúzza magát – Jimin, ha nem beszélsz nem értem mit szeretnél! – nyúlok álla alá, ezzel késztetve, hogy mély sötét szemeivel rám nézzen.

- Ez-ez túl sok, túl kedves vagy és-és nem tudom hogyan viszonozzam… - hebegi halkan, ajkai meg-meg rándulnak ahogy a sebei megnehezítik a beszédét.

- Nem kell viszonoznod semmit, csak egyél szépen amennyi jól esik. – engedem el, de bátortalan pillantása nem hagyja, hogy így zárjam le – A kedvemért! – mosolygok rá, mire végre – bátortalanul –, elmosolyodik.

Lassacskán neki áll a palacsinta elfogyasztásának, ami azért megnyugtat, mert féltem már, hogy nem akarja elfogadni. Felállnék mellőle, hogy a nappaliba induljak, de Jimin hirtelen csuklómra fogva néz fel rám – Ne-ne menj el! – szól halkan ezzel elérve, hogy agyam teljesen kiürüljön és a nappali helyett inkább visszafészkelem magam az ágyba mellé, mi láthatóan megnyugtatja. Furcsa fiú. Egész eddig bántalmazták és mégis igényli a társaságom? Vagy csak nem akar egyedül lenni egy idegen lakásban? – suttog a tudatalattim. Talán tényleg csak ezért.

Édesen ügyködi fel a villájára a kis palacsinta darabot, majd próbálja úgy a szájába tenni, hogy ne az ágyneműt etesse meg vele. Ajkait résnyire nyitja ahogy közelit a csokis falat és ahogy sikeresen szájában landol az, lassan kezdi rágcsálni, nagyokat nyelve. Szeme megakad a kakaón és óvatosan nyúl érte, de mikor ajkaihoz ér az édes nedű: mint egy igazi kis gyermek, úgy habzsolja a langyos finomságot. Szemeit szorosan összezárja ahogy leteszi a már félig üres poharat, majd újabb falatot enged meg magának ugyanolyan édesen, ahogy azt az imént tette.

Gondolataimból telefonom ránt ki, ahogy a zsebemben türelmetlenül rezeg a kis szerkentyű. Namjoon az, a legjobb barátom, nem mellesleg rendőr és a párja Jin orvos. Mivel nem szeretném, hogy Jimin hallja, miről szeretnék beszélni vele, így felkelek mellőle – Mindjárt jövök. – mosolygok rá, majd mielőtt szólhatna: a konyhába megyek és felveszem a telefont.

- Szia. – köszönök, majd bele is vágok – Tegnap találkoztam egy fiúval. Bántalmazták és nem igazán tudtam rajtad kívül, kinek szóljak.

- És most hol van? – kérdi, rekedtes, fáradt hangon. Biztosan nem rég kelt csak fel.

- Nálam, éppen reggelizik. Nam – mély levegőt veszek –, szeretném, ha Jin megvizsgálná.

- Hm… Pontosan mi történt? – na igen, gondoltam ez lesz az első kérdése, de nem hiszem, hogy ez telefon téma lenne.

- Gyere ide Jinnel és elmondom. – engedek magamnak egy pohár vizet, mit azonnal számhoz is emelek és hagyom, hogy a hideg folyadék végig nyaldossa a torkom.

- Miért nem hozod be az őrsre? Vagy ha megsérült akkor a kórházba először? – megint túl sokat kérdez feleslegesen, de gondolom ez már szakmai ártalom.

- Így is fél az idegenektől és nem igazán van olyan állapotban, hogy mászkáljon. Namjoon, kérlek! Csak kis gyerek még… - tudom, hogy ez megfogja hatni.

- Jól van, dél felé átmegyünk, ha az úgy jó. – sóhajt én pedig az órámra nézve látom, hogy még csak reggel hét van. Legyen, végül addig talán több mindent megtudhatok róla.

- Köszönöm! – mosolyodom el, majd kinyomva a telefont, zsebre teszem és keresek egy lázcsillapítót, amit egy másik pohár kakaó társaságában beviszek a szobába – Ha végeztél, ezt vedd be! Nem szeretném, hogy rosszul legyél. – adom át neki és visszabújok mellé.

Jimin lassan, de biztosan elfogyasztja a reggelit és most megdicsérem magam, amiért ilyen sokat csináltam, mert láthatóan tényleg jól esett neki és még a müzli is elfogyott a tányérából. Szemezve a tablettával felém fordul és halkan megszólal – Ez mi? – néz rám félénken.

- Lázcsillapító és fájdalomcsillapító. – mosolygok rá biztatóan és hatásosnak tűnik, mert ajkai közé veszi a fehér kis gyöngyöt és a kakaóval le öblíti torkán nagyokat nyelve – Kérsz még valamit? – ülök fel mellé, mivel picit megijeszthettem. Mondjuk én is megijednék, ha valaki hirtelen mellettem teremne… elmosolyodva megrázza fejét, de szemét most nem süti le, ami engem is mosolygásra késztet.

- Köszönöm! – néz hálásan és olyan édesen, mint egy igazi boldog gyermek.

- Szívesen! – teszem le a tálcát az éjjeli szekrényre és visszafordulok hozzá – Jimin, van egy orvos ismerősöm és szeretném, ha megvizsgálna. Megengeded neki? – nézek rá bátorítóan és csak reménykedem benne, hogy igent mond, mert nem szeretném, ezt rá erőszakolni.

- Mi-miért? – néz kissé rémülten és nem értve a dolgot, ami viszont nagyon is meglep – Felesleg lenne, úgyis vissza kell mennem egy vizsgálat ezen nem változtat. – hajtja le fejét és az előbbi gyermeki boldogsága szomorúságba vált át. Visszamenni? Azt már nem!

- Nem mehetsz vissza! – nyúlok álla alá, de mi előtt folytathatnám szomorú szemeit rám szegezi és beszélni kezd.

- Muszáj, különben bajba kerülnél miattam és azt nem akarom. Nem akarom, hogy bántsanak téged! – de ki tündéri, ahogy védeni próbál. Jaj, de nagyon gyerek vagy te még!

- Jimin, többé nem fognak téged sem bántani, nem hogy engem! Majd a rendőrök elintézik ezt, csak fel kell jelentened! – mosolygok rá, de riadt tekintette leolvasztja mosolyom.

- Ne-nem tehetem. Ak-akkor a szüleimet is fel kellene és még kiskorú vagyok, nem akarok intézetbe menni, nevelőszülökhöz végképp nem! Ne-nem akarom! Hoseok, megöl ha megtudja, hogy feljelentettem! – kezdenek el potyogni könnyei, miket gondosan letörlök. Van igazság abban, amit mond, de akkor sem fogom visszaengedni!

- Ne sírj Jimin! – ölelem meg óvatosan – Megoldjuk, nem hagyom soha többé, hogy bántson! – fonom köré karjaimat, míg ő is egyre szorosabban bújik hozzám – Engedd, hogy segítsek!

- Fé-félek! – néz rám könny áztatta arccal, mi lelkembe tapos. Sosem szabadna egy ilyen édes teremtésnek ilyent átélni – Ha-ha nem megyek vissza: kerestetni fog és hamar megtalálnak! Hogy akarsz segíteni? Nekik fegyvereik vannak, vérbeli gyilkosok. Hoseok, nem akarom, hogy bántsanak téged, amiért kedves vagy velem!

- Na először is, nem ismersz! Tudok vigyázni magamra és ha az megnyugtat, akkor a nap huszonnégy órájában rendőrök fognak állni az ajtóban, vagy elköltözök. Csak egy valamit ígérj meg! – nézek farkasszemet vörös szemeivel – Ne hagyd, hogy a félelem eluralkodjon rajtad! – törlöm le újonnan potyogó könnyeit.

Mikor már kezd megnyugodni ölelésemben, finoman végig simítok karján, majd elengedem apró testét – Zuhanyozz le, addig elmosogatok. – mosolygok rá, de megint csak értetlenül tekint vissza rám kisírt szemeivel.

- Te öltöztettél át? – szégyenli el magát, amit nem tudok hova tenni, majdnem el is felejtettem, hogy milyen fiatal.

- Csak a felsőd és a nadrágod cseréltem le. – mosolygok kedvesen, mire bólint. Megmutatom neki, hogy hol talál alsóneműt és hol találja a többi ruhadarabot – Segítsek felkelni? – nézek rá a szekrénynek dőlve továbbra is mosolyogva és csak most eszmélek rá, hogy többet mosolyogtam ma délelőtt, mint eddig az évben összesen, hm… érdekes.

- Kérlek! – süti le szemeit. Mellé álok, majd megvárom míg karjait nyakam köré fonja és óvatosan megemelem. Összeszorítja szemeit, de próbálja tartani magát. Lassan leteszem a földre és halk szisszenéssel erőlteti, hogy egyensúlyt nyerjen. Elengedem és felegyenesedem, így most először tűnik fel, hogy legalább egy fél fejjel alacsonyabb nálam. Lép egyet bátortalanul, de látom rajta, hogy kellemetlen neki és bár azért ügyes és biztos elboldogulna, a lelkiismeretem nem engedi, hogy egyedül hagyjam.

- Kapaszkodj! – szólok rá, majd egyik kezem háta mögé, másik kezem térde alá teszem és felemelem. Riadtan sikkant ahogy meglepődik és nyakam köré fonva kezét, fejét is oda préseli – Ne félj, nem esel le! – mosolygok a reakcióján, mire bátortalanul rám pislog hosszú fekete pillái alól – Na jó, a szobához zuhanyzó van, de a lakás másik végében van egy fürdőkádas fürdő is. Melyiket választod? – látom rajta, hogy komolyan elgondolkodik.

- Zuhany. – nyögi ki hosszas gondolkodás nélkül – A kádból nem biztos, hogy egyedül ki tudnék szállni. – süti le a szemét. Segítettem volna neki a kiszállásban, de bele gondolva: biztos kellemetlen lenne neki no meg nekem is, így bólintva a szobából nyíló fürdőbe viszem és a zuhanyfülke mellett leteszem – Vissza tudsz majd menni? – nyújtok felé egy törölközőt.

- Ühüm, köszönöm! – mosolyodik el szégyenlősen.

Csendben megyek ki, majd a reggeliző tálcát megfogva a konyhába megyek és mosogatni kezdek. Gondolataim végig Jimin körül forognak míg eszembe jut mit mondott arról az emberről. Bár próbáltam nyugodt maradni, azért megrémisztett a gyilkosság gondolata és szinte pánik szerűen nézek ki az ablakon, de megnyugodva konstatálom, hogy nyugalom van kint. Mikor végzek, hallom, hogy elzáródik a csap, majd pár perc után nyílik a fürdő ajtaja. Úgy döntök várok még egy kicsit míg elkészül, addig leülök a TV elé és megnézem mit adnak reggel nyolckor. Mily meglepő: semmi értelmeset. Vagy félóráig kapcsolgatom a csatornákat, mire megunom és kíváncsian a szobába megyek, de mielőtt benyitnék: bekopogok. Mikor meghalom Jimin aranyos hangját bemegyek de megtorpanok az ágy mellett. Az egyetlen – sosem használt – rózsaszín pulcsim van rajta, minek kapucniján kis maci fülecskék vannak. Elakad a szavam: hogy lehet ilyen aranyos?

- Ez a felső igazán jól áll. – mosolygok rá kedvesen, majd gondolkodva picit: leülök az ágy szélére szembe fordulva vele.

- Remélem nem baj. – hajtja le fejét – Egyébként miért kopogsz a saját ajtódon? – majd meggondolva magát, kíváncsian tekint rám, mi mosolygásra késztet.

- Nem tudtam, hogy végeztél-e és nem akartam rád törni. Jobban vagy? – nézek végig rajta. Az már egyszer biztos, hogy nála szebb embert még nem láttam… és most fejben felpofozom magam ezért. Hoseok, hogy mondhatsz ilyent egy gyerekre? Hallod te magad néha?

- Igen, sokkal jobban. – mosolyog boldogabban és tényleg jól esik látni ezt.

- Jimin, emlékszel miről beszéltünk nem rég? – muszáj elérnem, hogy Jin megvizsgálhassa.

- Az emlékezetemmel semmi baj, csak nem tudom mit mondjak. Nem akarom, hogy bajod essen. – néz végig a szemembe.

- Nem erre gondoltam. – mosolyodom el az aggodalmán – Megengeded a baratomnak, hogy megvizsgáljon? – nézek komolyan, biztatóan szemébe. Kis töprengés után bólint, amitől még inkább mosolygok.

- Azt kérted, ne hagyjam eluralkodni magamon a pánikot. – néz komolyan rám, mire bólintok – Megígérem, de csak ha te is meg ígérsz nekem valamit! – hangja és tekintete is eltökélt.

- Mit szeretnél, mit ígérjek? – mosolygok rá. Most úgy érzem bármit megtennék neki.

- Nem akarok intézetbe menni és nevelőszülöket sem! – sóhajt mélyen, nekem pedig eszembe jut valami, amit még lehet megfogok bánni.

- Megígérem, hogy egyik sem fog megtörténni! – mondom ki, majd azonnal megölel, én pedig már most tudom, hogy Namjoon ezért kifog nyírni…

Mad in Love 24. Rész

Író: Tia

Párosok: YuMark, 2jae

Történet: Mark és Jaebum kapcsolata nem felhőtlen, ennek legfőbb oka: Jaebum érzelmei. Még mindig, lassan öt év távlatából is a szívét más bitorolja, az exe, akiért bármit megtett volna, de neki el kellett mennie.

Mark akaratlanul is más karjai közé menekül, de vajon ezuttal jó embernek adja szívét?

Sziasztok! Sajnálom a kis kimaradást, de mostanában kicsit nehézkes volt a gondolataimat összeszedni, nehéz napjaim vannak és valószínűleg ez a két hónap ilyen lesz, de azért igyekszem majd mindenből hozzni a folytatásokat!

Love

Yugyeom pov.

A haza felé vezető úton végig csak Jaebum szavai járnak a fejemben. Szerelmes lennék?

- Még mindig ezen gondolkodsz? – fordul felém, mikor már leparkolt az autóval.

- Szerinted szerelmes vagyok? – nézek végül én is rá.

- Yugyeom, ezt csak te tudhatod. – sóhajt mélyen továbbra is rám nézve – Tudom milyen vagy, ha kedvelsz valakit és azt is tudom, hogy rá már akkor más szemmel néztél, amikor bemutattam neked.

- Jaebum, be kell vallanom valamit. Markkal a cégnél találkoztam először, őt kérték meg, hogy tanítson be. Pletykákból már hallottam, hogy van valakije, akivel nem jó a kapcsolatuk és többször bántja, de nem tudtam, hogy te voltál az, amíg be nem mutattad. – vallom be, mit már jó ideje titkoltam előle akaratlanul is.

- Ohh, de ezt mért nem mondtátok el az nap? – néz rám kíváncsian.

- Féltettem… Előtte reggel sírt, amikor rá kérdeztem, hogy kibántotta és nem mondta konkrétan, hogy te, csak azt sorolta, hogy nem a te hibád…

- Tőlem féltetted… Yugyeom, beszélj vele!

Mark pov.

Gondolataimba mélyedve, alig hallom meg, hogy nyílik a bejárati ajtó. Feleszmélve letörlöm könnyeim és a kis szobából egyenesen a nappaliba megyek.

- Hol van Jackson? – futok ki szinte, de arra nem számítottam, hogy kit találok a nappaliban.

- Neked is szia. – mosolyog rám Jaebum – Sajnos még nem találtuk meg.

- Yugyeom? – nézek rá kérdőn, de Yugyeomot sehol sem látva – Hol van Yugyeom?

- Én itt vagyok. – hallom meg édes hangját mögöttem, de nincs időm megfordulni – Szeretnék mindig melletted lenni! – ölel át, majd ujjainkat hasamnál fonja össze.

Mellettem lenni? Ezt én is szeretném. De mi történt Jacksonnal?

- Mi történt? – nézek Jaebumra, mert Yugyeom most valahogy túl különösen viselkedik.

- Nem tudjuk, de nem kell aggódni már keresik. Na de nekem mennem kellene… - néz rám kissé szomorúan.

- Maradj csak, de te most velem jössz! – fog kezemre Yugyeom és behúz a szobába.

- Mi-mit csinálsz?

- Csak beszélgetni akarok veled. – ül az ágyra kezem fogva, így maga elé húzva – Elmondod miért sírtál? – néz rám nagy szemekkel, míg terpeszbe húzza lábát és közé állít.

- Yugyeom – hajtom le fejem. Nem akarom elmondani, mert tudom, hogy nem ugyanazt jelentette neki, mint nekem…

- Nézz rám! – szólít, de képtelen vagyok a szemébe nézni – Mark, nézz rám! – utasít és most már nem ellenkezem – Most pedig válaszolj! – néz szemembe és édes pillantásától képes lennék most elolvadni.

- Tudom, hogy neked nem ugyanazt jelentette az este, amit nekem, de én… – nem hagyja befejezni, amiért kicsit hálás is vagyok.

- Miért mondod ezt, amíg nem is tudod nekem mit jelentett? – néz rám és most lélekben visszavonom az előbbi állításomat, ráadásul teljesen össze is zavar így.

- Mi-mit? – remek, megint ez a dadogós énem – Neked mit jelentett?

- Segített rá jönni valamire. – ül hátrább és ölébe húz, így néz közelről szemembe, mitől azonnal elpirulok – Mikor először megláttalak, különös érzésem volt veled kapcsolatban és nem segített, hogy minden szavamra annyira édesen reagáltál. – von szorosabb ölelésbe – Aztán egyre közelebb kerültél a szívemhez, de nem szabadott volna ezt megtudnod.

- Yugyeom…

- Mark én komolyan kezdem azt érezni, hogy szeretlek és éppen ezért kell, hogy elengedjelek. – hunyja le szemeit.

- Ezt hogyan logikáztad ki? – mosolygok rá, de úgysem látja, hisz csukva van a szeme.

- Te is tudod, hogy visszafogtam magam, de erre nem leszek mindig képes. Nagy önerő kellett, ahhoz, hogy most ne legyen semmi bajod és ezt nem tudom neked garantálni. Nem akarlak bántani, de mi lesz, ha nem tudom megállni?

- Most sem kértem, hogy fogd vissza magad, nem kértem, hogy vigyáz rám! Nem kell megállnod, csak őszintének lenned. Komolyan gondoltad, hogy-hogy szeretsz? – nézek csillogó szemeibe.

- Komolyan. – mosolyog rám és talán ezért, vagy csak a szavai miatt, de úgy érzem muszáj megcsókolnom. Ajkaira hajolok, de csak lágy puszikat lehelek finom ajkaira – Mark – szólít halkan – Nem lehet!

- De akarom!

- Bántanálak, meg is sebesülhetsz vagy rosszul lehetsz…

- Nem számít! – csókolok újra ajkaira.

- Miért csinálod ezt? – néz rám értetlenül, amit megmosolygok.

- Mert szerelmes vagyok beléd Yugyeom és most az egyszer önként vállalom ezt az árat érted! – nézek szemébe és legbelül valahogy megkönnyebbülve sóhajtok fel. Jól esett be vallani, nem titkolózni.

- Vigyázni fogok rád! – csókol meg végre, olyan szenvedéllyel, mint amikor a kanapén csókolt meg. Nyaka köré fonom karjaimat, míg ő lassan mélyíti el csókunkat. – Mark – váll el ajkaimtól mosolyogva tekintve rám, de Jaebum hirtelen megjelenése elvonja figyelmét.

- Hey, Yugyeom! Nem rég bevittek egy sérült fiút a kórházba, akinek a személyleírása megegyezik Jacksonnal. – áll meg az ajtóban és én azonnal visszatekintek Yugyeomra.

- Menjünk be, hátha ő az. – mondom, majd felállnék, de Yugyeom visszaránt és megcsókol, majd mikor elválik ajkaimtól: rám néz.

- Most már mehetünk!