Ray Of Hope 3. Rész

Író: Tia

Műfaj: Yaoi

Páros: JiHope (BTS)

Besorolás: +12, +16, +18

Tartalom: Hoseok lassan harmincas éveiben járó író, ki már elveszítette élete célját, így csak sodródik a napok tömkelegéjével, de egy megszokott estéje során találkozik egy aprócska fiúval, kit meg kell mentenie. Hogy milyen hatással lesz a fiú az életére és mi is történt vele, amiért segítségre szorul? A részekből megtudhatod… 😊

Jimin csendesen figyeli minden egyes mozdulatom, míg kicsit rendet rakok a szobában és bár többször is kérdezte, hogy segítsen-e: nem szeretném, hogy felkeljen. Pihenjen csak, amíg tud! Végezve a takarítással visszaülök az ágyra és meglepve konstatálom, hogy milyen kis fáradtan pislog fel rám – Szeretnél aludni? – kérdem, de megrázza fejét továbbra is rám nézve – Akkor mit szeretnél csinálni? Kérsz valamit? – figyelem érdekes vonásait.

- Mikor jön az a barátod? – érdeklődik és tényleg el is felejtettem mondani, Namjoont pedig még nem is közöltem.

- Délre, viszont el kell mondanom valamit. – tekintete kíváncsian, kissé riadtan csillan meg – Namjoon rendőr és örülnék, ha beszélnél vele. Az ő párja Jin, aki megvizsgál. – figyelmesen hallgat, majd bólint, de nem mond semmit, ami picit aggaszt – Mit csináljunk addig? – próbálok találni egy kellemesebb témát, de nem könnyíti meg a dolgom – Szeretsz olvasni?

- Nem igazán szoktam… - hajtja le a fejét szomorkásan én pedig fejben felpofozom magam; persze Hoseok, valószínűleg könyvet vett neki a díler… - Te mivel töltöd az időd? – kérdi bátortalanul.

- Író vagyok, így általában a laptop előtt dolgozom. – gondolkodom el. Sajnos hosszú ideje most először telik másként a reggelem, mint általában.

- Író? Könyveket írsz? – kérdi kíváncsian csillogó íriszekkel. Bólintok mire látom el gondolkodik valamin, de nem mer kérdezni aztán hosszas idő után mégis szóra nyitja ajkait – Megmutatod az egyiket? – pirul el kissé, ami rettentően jól áll neki, főleg ebben a rózsaszín pulcsiban.

- Persze. – állok fel és az éjjeli a nappaliból behozom az egyik kedvenc könyvet és talán az egyetlent, amit még teljes oda adással tudtam írni – Tessék. – nyújtom felé, ő pedig gyermeki mohosággal kap érte.

- Without Conscience? – néz rám nagy szemekkel, ami megmosolyogtat – Angol?

- Csak a cím. „Lelkiismeret nélkül” a jelentése. Nyugodtan olvas bele. – ülök vissza, de tekintete kérdéseket vet fel – Mi a baj?

- Semmi. Ne-nem fekszel vissza? – pirul el és szemeim helyett inkább a kezében lévő könyvet fürkészi – Nem akarlak kifúrni. – biggyeszti le dús ajkait.

- Nem szoktam nappal a szobában lenni. – kezdeném, de riadt arca maradásra késztet – Na jó. – adom be a derekam, majd bemászom mellé ő pedig aranyosan vállamra hajtja fejét, míg bele lapoz a könyvbe – Jimin, mikor kerültél ilyen helyzetbe? – kérdem hallkan, nem szeretném megzavarni a gondolatait.

- Az érdekel mikor mondtak le rólam a szüleim? – bólintok, mire folytatja – Tízévesen. – halkul el, majd tovább olvas inkább. Ilyen fiatalon? Hogy nem tűnt fel senkinek ez? Már éppen kérdeznék, amikor folytatja – Tudod, elvileg hozzám csak Sehun nyúlhat és nem szereti, ha az emberi az ő „tulajdonait” akarják, de néha, mint például tegnap is: nem tartják tiszteletben a főnöküket. Nem azt mondom, hogy ő nem szokott néha kegyetlen lenni, de mindenképpen jobb, ha ő volt ott nem más. – suttogja halkan, majd elgondolkodik. Érdekes… Egyszere botránkoztat meg, amit mond és nyugszom meg, hogy nem ilyen állapotban szokott lenni.

Az idő észrevétlenül suhan el mellettünk, míg ő egyre inkább karjaim közé bújva lelkesen olvas én pedig csodálkozom a lelkesedésén. Elképesztően aranyos, ahogy mohon falja a sorokat és csak néha áll meg egy-egy pillanatra, míg rám néz és folytatja. Felmerül bennem a kérdés, hogy talán szeretne mondani valamit, vagy kellene neki valami, de tudom hiába kérdeznék bármit, nem merne kérni semmit és nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni. Telefonom vadul kezd rezegni a zsebemben, amit Jimin megérezve ijedten húzódik el. Magamban kuncogva veszem fel a telefont, majd mikor Namjoon azt mondja itt vannak, leteszem és a még duzzogó Jiminre nézek – Itt vannak a barátaim, mindjárt jövők. – kelek fel, de mikor visszanézek látom, félő tekintetét és köteleségemnek érzem meg vigasztalni – Ne félj tőlük, segíteni akarnak. – mosolygok rá kedvesen, majd kimegyek a nappalihoz és felengedem Namjoonékat.

- Szia. – ölel meg, majd Jin is mosolygosan köszön és ő is megölel – Na, mesélj csak! Mi történt? Merre van? – néz körbe Namjoon.

- A szobámban, de mielőtt bemegyünk, ígérd meg, hogy nem fogod letámadni! – nézek komolyan a szemébe.

- Rendben… Furcsa vagy! – jegyzi meg, míg a szobám felé tartunk, de nem törődőm vele. Egyenesen Jimin mellé ülök, aki megszeppenve húzódik hátrább egészen mögém és még a kezemet is megfogja. Szegényem, nagyon félhet.

- Jimin, ne félj tőlük! Itt senki sem akar bántani, jó? – nézek szemébe és talán most először látok megcsillanni íriszeiben egy kis bizalmat felém, ami igazán jól esik. Bólint ezért bemutatom őket – Nézd, ő Namjoon. Rendőr és neki kell majd elmondanod, hogy mi történt. – mondom közben érzem, hogy a gondolattól jobban megszorítja a kezem –, ő itt pedig Seokjin. Ő fog megvizsgálni.

- Szia. – lép közelebb Namjoon – Amíg Jin megvizsgál, én beszélgetek Hoseokkal, jó? – néz rá kedvesen. Jimin bólint, majd még rám néz és küldve felé egy biztató mosolyt, ki megyek a szobából Nam kíséretében – Mesélj picit róla, hogy találtál rá? – néz rám a konyhában állva.

- Hát tegnap halottam valamit, amikor vacsoráztam, kimentem és pár srác épp verte, de már nem igazán volt eszméleténél. Mire oda értem elfutottak, de ő elájult és mivel csurom víz volt inkább behoztam. Mit kérsz inni? – fordulok a konyhaszekrényhez.

- Teát és szerintem Jin is csak azt kér. És tudsz róla valamit, hogy miért volt ez, vagy hogy miért volt ilyen fontos, hogy Jin vizsgálja meg? – néz rám komolyan, vérbeli nyomozó…

- Megerőszakolták. – mondom ki, de ha nekem ilyen nehéz erről beszélni, el sem tudom képzelni Jiminnek milyen rossz lehet.

- Tessék? – akad meg a témánál – Ki és hol vannak a szülei? – képed el.

- A szülei eladták egy drogkereskedőnek és az ő emberei voltak. Bár ha jól értelmeztem, akkor elvileg Jimin annak a Sehunnak az ágyasa és nem igazán nyúlhattak volna hozzá azok. – ráncolom a szemöldököm. Ez annyira nekem sem volt egyértelmű.

- Sehun? Várj, ez a fiú Sehunnak az embere? – áll velem szembe komoly arccal, mire bólintok – Hoseok, nem tudod mibe keveredtél! – rázza bosszúsan a fejét.

- Te láthatóan tudod, akkor mond el! – nyújtom felé az elkészült teáját.

- Évek óta próbáljuk elkapni Sehunt, de akár hányszor esélyünk lenne vagy a tanunk tűnik el, vagy a nyomok. Körül tekintő és alapos. Mindenki tudja, hogy ő a legnagyobb drogkereskedés feje, de ezt egyetlen papírral sem tudtuk sosem biztositani és ha igaz, hogy ez a fiú kimondottan az ő ágyasa és megtudja mi történt, akkor hozzád is eljut. Egyáltalán hány éves? – néz rám komolyan. Kissé megrendít, amit mond, de akkor is szeretnék segíteni Jiminen.

- 16 lesz. Tízévesen adták el neki. Felfogtad? Még kis gyerek volt! – akadok ki – Hogy képes erre egy szülő?

- Megértelek Hoseok, de ez nem lesz olyan egyszerű. Természetesen támogatom, hogy Jimin tegyen feljelentést, de mint mondtam – mélyen sóhajt – minden tanú eltűnt, aki vallott volna Sehun ellen. Mellesleg ha tényleg ilyen rossz passzban van, akkor kórházba kell vinni és ott hiába állítok rendőröket az ajtó elé, nem a legbiztonságosabb. – mondja, de ekkor eszembe jut az ígéretem.

- Nam, most haragudni fogsz rám, de nem engedhetem elmenni!

- Ezt hogy érted? – húzza fel az egyik szemöldökét – Hoseok?

- Megígértem neki, hogy nem engedem sem intézetbe vinni, sem nevelőszülökhöz. – nézek rá komolyan és ő csak meglepve pislog rám.

- Még kiskorú. Nem lehet felügyelet nélkül. – gondolkodik el magában, majd felnéz rám – Jó, ez a legkisebb gond… megoldjuk. – mosolyodik el végre ezzel egy mázsássúlytól megszabadítva szívem.

Jin pár perc múlva mosolyogva lép ki a szobából egyenesen párjához lépve. Régebben nem örültem mikor felbukkant Namjoon életében, megváltoztatta, de az évek során rá jöttem, hogy talán Jin az, aki a legtöbbet tett a barátom boldogságáért és lassan mi is összebarátkoztunk. Kellemes a természete, bár nekem kicsit túl rózsaszín a jelleme, de nagyon jó fej és megbízható.

- Szóval Jimin jól van. Kisebb zúzódások és vágások vannak rajta, amit elláttam, na meg az erőszakból adódó sebeit is. Ami aggaszt az inkább a lelki állapota. Rettenetesen fél! – borzad el a gondolattól is. Hát igen, ő ehhez gyenge lelkű, de épp ez az egyik legjobb tulajdonsága. Mellesleg engem is ez aggaszt a leginkább.

- Akkor szerintem nekem nehezen fog válaszolni… - gondolkodik el Namjoon, majd engem is a szobába invitálva megáll az ágy előtt. Én Jimin mellé ülök és ő máris kap az alkalmon: kezem után nyúl és mögém bújik – Jimin lenne pár kérdésem, de ha nagyon kellemetlen, akkor most még nem kell válaszolnod. Rendben? – kérdezi kedvesen, elénk guggolva. Jimin bólint, majd rám néz, míg Namjoon gondolkodik – Mi történt tegnap? – kérdi.

- Sehun elutazott elintézni valamit és pár embere úgy gondolta: azt tehetnek, amit akarnak. Rám törtek a szobámban és-és … - hallom, ahogy visszanyeli a könnyeit, így felé fordulok és magamhoz ölelem nyugtatóan – Hozzám akartak úgy érni, de nekik nem volt szabad és megmondtam, ha nem engednek el: elmondom Sehunnak, hogy mit csináltak, de ezzel csak felbosszantottam őket és lecibáltak a kisházba… - vesz mély levegőt, ahogy jobban bújik hozzám.

- És ott mi történt? – kérdezi óvatosan Namjoon.

- Oda azokat szokták vinni, akik nem fizettek vagy ártottak az üzletükben. Tele van különböző eszközökkel, de engem ki kötöztek. Kai megfenyegetett, hogy ha eljár a szám, akkor megöl, de tudom, hogy Sehun vele előbb végez, így nem törődtem a fenyegetésével. – fúrja fejét mellkasomba – Ellenkeztem és hogy abbahagyjam: Kai lelocsolt hideg vízzel. Elvonta a figyelmem és csak később éreztem, hogy lehúzzák a ruhámat és-és akkor… - kezd el pityeregni, de próbálja tartani magát.

- Akkor erőszakoltak meg? – kérdez rá Namjoon, amiért hálás vagyok, mert nem akartam hallani Jimintől és van egy olyan sejtésem, hogy nem is tudná most kimondani. Jimin bólint, majd jobban bújik hozzám – Értem. És hogy kerültetek ki az utcára? – tereli el a témát és látom rajta, hogy tényleg próbál figyelmes lenni.

- Mikor végeztek, eloldoztak és egyedül hagytak a helységben. Felöltöztem és amíg nem figyeltek megpróbáltam elszökni. Tudtam, hogy később sem hagytak volna békén, nem mertem kimenni hozzájuk… - vesz mély levegőt – Mivel fájt a mozgás, így nem jutottam messze és utánam futottak. Szédültem és émelyegtem, amikor pedig utolértek Kai leakart térdeltetni, de ellöktem magamtól, ezért kezdtek el verni. Én másra már nem emlékszem, reggel itt ébredtem. – néz fel rám.

- Azt már tudom. – mosolyog rá kedvesen Namjoon – Jimin ez terhelő bizonyíték lehet és azokat, akik tegnap bántottak: betudjuk vinni. Azt elmeséled, hogy keveredtél hozzájuk és mikor? – kérdezi biztatóan.

- Tízévesen eladtak a szüleim Sehunnak, mint ágyas. – hajtja le szégyenkezve fejét, mire muszájnak érzem, hogy fekete tincsei közé simítsak.

- Szeretnéd őket feljelenteni? – kérdezi Namjoon és tudom, hogy ez a kötelesége, de mégis olyan bután hangzik ez… Jimin bágyadtan néz fel rám, biztosan fél, de megígértem, hogy nem hagyom elvitetni sehova, így biztatóan mosolygok rá, bólint, majd mellkasomba bújik, mi különösen jól esik. Namjoon is elmosolyodva figyeli, majd rám néz. Tudom, hogy segíteni fog betartani az ígéretem – Rendben! Jimin, mára egy kérdésem maradt. Ugye tudod, hogy amit elmondtál az azokkal szemben elég, akik tegnap bántottak, de Sehunnal szemben nem áll meg a bíróságon?! – igazából fogalmam sincs, hogy kérdi vagy állítja, de ő jobban ért ehhez.

- Tudom. – vált ijedtebbre hangja – De Sehun ellen, aki tanúskodott volna, már halott. – mondja és Namjoon bólint, miszerint pontosan tudja – Ha-ha tanúskodok Hoseok veszélybe kerül! – néz farkasszemet Nammal én pedig meglepve konstatálom, hogy engem félt, nem magát.

- Természetesen mindketten védelmet kaptok és Hoseok a legjobb barátom, a legjobbak védelmeznének titeket! – néz komolyan vissza a fiúra – De Hoseok már úgy is bajban van, ha megtudják, hogy itt vagy! Jimin, nem erőltetem rád és megértem, ha félsz, de ahhoz, hogy végleg lezárjuk az ügyet: Sehunt is le kell kapcsolni, különben sosem hagyna fel a kereséseddel. – beszél abszolút reálisan és most először én is elgondolkodom mibe ugrottam bele – Ehhez viszont bizonyíték kell rá, hogy mivel foglalkozik és mit tett veled!

- Tudom mikor kap szállítmányt és azt is, hogy hova utazott és miért. Tudom, hogy a birtokon hol végzik a piszkos munkát és a legtöbb emberét is ismerem, de én vagyok az egyetlen, aki ezeket mind tudja róla és tudni, fogja, hogy én árultam el. Megfog keresni! – akad el a szava.

- És én ott leszek, ha megkeres! Nem fogom hagyni, hogy bántson titeket! Ha bennem nem is bízol meg, Hoseok is végig melletted lesz! Ő sem fogja hagyni, hogy bántson! – néz komolyan Jiminre és érzem, hogy ez kezdi meghatni – Mára elég lesz ennyi. Itt maradok, amik egy csapat ide ér, ma ők fognak őrködni a háznál és holnapig nyugodtan gondold végig az egészet, rendben? – néz rá, majd mikor a fiú bólint: folytatja – Írd le a szüleid nevét és címét, őket kerestetni fogjuk, és azok nevét is írd le, akik tegnap ott voltak! A vallomásodat ellenük felvettem később pedig aláírod, rendben? – kérdi és vár, amíg Jimin ismét bólint – Ha úgy gondolod tanúskodsz Sehun ellen, akkor amint tudunk áthelyezünk egy védettházba, rendben?

- Hoseok? – ejti ki édesen a nevem.

- Természetesen ott lesz. – mosolyodik el Namjoon, míg rám néz – Vele biztonságban vagy! – hálásan nézek rá és Jimin haját kezdem birizgálni – Pihenjetek és majd holnap visszajövök, addig döntsd el mit szeretnél! – mondja kedvesen, de határozottan, majd feláll és intve nekünk: kimegy a szobából.

- Ügyes voltál! – mosolygok rá – Mindjárt jövők, addig pihenj. – simítok újra hajába. Annyira puhák a tincsei…

Kimegyek Namjoonékhoz, akik a kanapén ülve, összebújva beszélgetnek – Aranyosak vagytok! – ülök le a kanapé melletti fotelbe, míg felém fordulnak.

- De ti is… - ráncolja szemöldökét – A fiú bízik benned és megnyugtatód, ami mondjuk furcsa, ha azt nézzük: min ment keresztül. Hoseok beszélj vele, rád hallgat! – bólintok, majd tovább figyelem őket, ahogy Nam egy apró csókot lehel Jin homlokára, míg védelmezőn magához húzza. Mindig is lenyűgözött az a szeretet, ami összeköti őket és az a bizalom, amivel egymás felé fordulnak. Tudom, hogy Namjoon akár meg is halna Jinért és nem kétlem, hogy ez fordítva is igaz – Min gondolkodsz? – szakít ki gondolataimból Namjoon szórakozott hangja.

- Csak jó titeket így látni, látszik mennyire szeretitek egymást. – gondolkodom el, hogy számomra lesz-e valaha olyan személy, akit így fogok szeretni…

- Hoseok, válaszolj nekem valamire. – néz a szemembe komoly hangnemben beszélve – Tetszik neked ez a fiú?

- Tessék? Hisz még gyerek! Namjoon, hogy kérdezhetsz ilyent? – háborodom fel azonnal, nem válaszolva…

- Az egy dolog, hogy ő így bújik hozzád, de téged még sosem láttalak, hogy bárkit is így öleltél volna, hogy ilyen féltéssel néztél volna másra. Mellesleg nem gyerek, hanem kamasz, egy érett kamasz, aki igazán helyes. Hoseok, ha nem tetszene eleve nem a te szobádba vitted volna, hanem a vendégszobába és ha nem lenne fontos, nem engem hívtál volna, hanem a rendőrséget. De még csak nem is ez volt neked a fontos, hanem az, hogy Jin ellássa a sérüléseit. – fejti ki gondolatait és ahogy végig hasít bennem a felismerés: elsápadok… Tényleg igaza van?!

- Jesszus, de elsápadtál! – ugrik mellém azonnal Jin, a homlokomra téve a kezét – Nem baj, ha tetszik, csak vigyáz mit teszel és mondasz neki. Sérülékeny és sokat volt bántva.

- Ezzel mire célzol? – húzom fel a szemöldököm.

- Semmire, csupán azt mondom: gondold át mit csinálsz! – mosolyog rám kedvesen, míg visszaül párja mellé.

Talán igazuk van… de mit tegyek ellene?