Műfaj: Yaoi
Páros: JiHope (BTS)
Besorolás: +12, +16, +18
Tartalom: Hoseok lassan harmincas éveiben járó író, ki már elveszítette élete célját, így csak sodródik a napok tömkelegéjével, de egy megszokott estéje során találkozik egy aprócska fiúval, kit meg kell mentenie. Hogy milyen hatással lesz a fiú az életére és mi is történt vele, amiért segítségre szorul? A részekből megtudhatod… 😊
Jimin csendesen figyeli minden
egyes mozdulatom, míg kicsit rendet rakok a szobában és bár többször is
kérdezte, hogy segítsen-e: nem szeretném, hogy felkeljen. Pihenjen csak, amíg
tud! Végezve a takarítással visszaülök az ágyra és meglepve konstatálom, hogy
milyen kis fáradtan pislog fel rám –
Szeretnél aludni? – kérdem, de megrázza fejét továbbra is rám nézve – Akkor mit szeretnél csinálni? Kérsz
valamit? – figyelem érdekes vonásait.
-
Mikor jön az a barátod? – érdeklődik és tényleg el is
felejtettem mondani, Namjoont pedig még nem is közöltem.
-
Délre, viszont el kell mondanom valamit. – tekintete
kíváncsian, kissé riadtan csillan meg –
Namjoon rendőr és örülnék, ha beszélnél vele. Az ő párja Jin, aki megvizsgál. –
figyelmesen hallgat, majd bólint, de nem mond semmit, ami picit aggaszt – Mit csináljunk addig? – próbálok
találni egy kellemesebb témát, de nem könnyíti meg a dolgom – Szeretsz olvasni?
-
Nem igazán szoktam… - hajtja le a fejét szomorkásan én
pedig fejben felpofozom magam; persze
Hoseok, valószínűleg könyvet vett neki a díler… - Te mivel töltöd az időd? – kérdi bátortalanul.
-
Író vagyok, így általában a laptop előtt dolgozom. – gondolkodom
el. Sajnos hosszú ideje most először telik másként a reggelem, mint általában.
-
Író? Könyveket írsz? – kérdi kíváncsian csillogó
íriszekkel. Bólintok mire látom el gondolkodik valamin, de nem mer kérdezni
aztán hosszas idő után mégis szóra nyitja ajkait – Megmutatod az egyiket? – pirul el kissé, ami rettentően jól áll
neki, főleg ebben a rózsaszín pulcsiban.
-
Persze. – állok fel és az éjjeli a nappaliból
behozom az egyik kedvenc könyvet és talán az egyetlent, amit még teljes oda
adással tudtam írni – Tessék. – nyújtom
felé, ő pedig gyermeki mohosággal kap érte.
-
Without Conscience? – néz rám nagy szemekkel, ami
megmosolyogtat – Angol?
-
Csak a cím. „Lelkiismeret nélkül” a jelentése. Nyugodtan olvas bele. – ülök
vissza, de tekintete kérdéseket vet fel –
Mi a baj?
-
Semmi. Ne-nem fekszel vissza? – pirul el és
szemeim helyett inkább a kezében lévő könyvet fürkészi – Nem akarlak kifúrni. – biggyeszti le dús ajkait.
-
Nem szoktam nappal a szobában lenni. – kezdeném, de
riadt arca maradásra késztet – Na jó. – adom
be a derekam, majd bemászom mellé ő pedig aranyosan vállamra hajtja fejét, míg
bele lapoz a könyvbe – Jimin, mikor
kerültél ilyen helyzetbe? – kérdem hallkan, nem szeretném megzavarni a
gondolatait.
-
Az érdekel mikor mondtak le rólam a szüleim? – bólintok,
mire folytatja – Tízévesen. – halkul
el, majd tovább olvas inkább. Ilyen fiatalon? Hogy nem tűnt fel senkinek ez?
Már éppen kérdeznék, amikor folytatja –
Tudod, elvileg hozzám csak Sehun nyúlhat és nem szereti, ha az emberi az ő
„tulajdonait” akarják, de néha, mint például tegnap is: nem tartják
tiszteletben a főnöküket. Nem azt mondom, hogy ő nem szokott néha kegyetlen
lenni, de mindenképpen jobb, ha ő volt ott nem más. – suttogja halkan, majd
elgondolkodik. Érdekes… Egyszere botránkoztat meg, amit mond és nyugszom meg,
hogy nem ilyen állapotban szokott lenni.
Az idő észrevétlenül suhan el
mellettünk, míg ő egyre inkább karjaim közé bújva lelkesen olvas én pedig csodálkozom
a lelkesedésén. Elképesztően aranyos, ahogy mohon falja a sorokat és csak néha
áll meg egy-egy pillanatra, míg rám néz és folytatja. Felmerül bennem a kérdés,
hogy talán szeretne mondani valamit, vagy kellene neki valami, de tudom hiába
kérdeznék bármit, nem merne kérni semmit és nem akarom kényelmetlen helyzetbe
hozni. Telefonom vadul kezd rezegni a zsebemben, amit Jimin megérezve ijedten
húzódik el. Magamban kuncogva veszem fel a telefont, majd mikor Namjoon azt
mondja itt vannak, leteszem és a még duzzogó Jiminre nézek – Itt vannak a barátaim, mindjárt jövők. – kelek fel, de mikor
visszanézek látom, félő tekintetét és köteleségemnek érzem meg vigasztalni – Ne félj tőlük, segíteni akarnak. – mosolygok
rá kedvesen, majd kimegyek a nappalihoz és felengedem Namjoonékat.
-
Szia. – ölel meg, majd Jin is mosolygosan köszön
és ő is megölel – Na, mesélj csak! Mi
történt? Merre van? – néz körbe Namjoon.
-
A szobámban, de mielőtt bemegyünk, ígérd meg, hogy nem fogod letámadni! – nézek
komolyan a szemébe.
-
Rendben… Furcsa vagy! – jegyzi meg, míg a szobám felé
tartunk, de nem törődőm vele. Egyenesen Jimin mellé ülök, aki megszeppenve
húzódik hátrább egészen mögém és még a kezemet is megfogja. Szegényem, nagyon
félhet.
-
Jimin, ne félj tőlük! Itt senki sem akar bántani, jó? – nézek
szemébe és talán most először látok megcsillanni íriszeiben egy kis bizalmat
felém, ami igazán jól esik. Bólint ezért bemutatom őket – Nézd, ő Namjoon. Rendőr és neki kell majd elmondanod, hogy mi
történt. – mondom közben érzem, hogy a gondolattól jobban megszorítja a kezem
–, ő itt pedig Seokjin. Ő fog
megvizsgálni.
-
Szia. – lép közelebb Namjoon – Amíg Jin megvizsgál, én beszélgetek Hoseokkal, jó? – néz rá
kedvesen. Jimin bólint, majd még rám néz és küldve felé egy biztató mosolyt, ki
megyek a szobából Nam kíséretében – Mesélj
picit róla, hogy találtál rá? – néz rám a konyhában állva.
-
Hát tegnap halottam valamit, amikor vacsoráztam, kimentem és pár srác épp
verte, de már nem igazán volt eszméleténél. Mire oda értem elfutottak, de ő
elájult és mivel csurom víz volt inkább behoztam. Mit kérsz inni? – fordulok
a konyhaszekrényhez.
-
Teát és szerintem Jin is csak azt kér. És tudsz róla valamit, hogy miért volt
ez, vagy hogy miért volt ilyen fontos, hogy Jin vizsgálja meg? – néz
rám komolyan, vérbeli nyomozó…
-
Megerőszakolták. – mondom ki, de ha nekem ilyen nehéz
erről beszélni, el sem tudom képzelni Jiminnek milyen rossz lehet.
-
Tessék? – akad meg a témánál – Ki és hol vannak a szülei? – képed el.
-
A szülei eladták egy drogkereskedőnek és az ő emberei voltak. Bár ha jól értelmeztem,
akkor elvileg Jimin annak a Sehunnak az ágyasa és nem igazán nyúlhattak volna
hozzá azok. – ráncolom a szemöldököm. Ez annyira nekem
sem volt egyértelmű.
-
Sehun? Várj, ez a fiú Sehunnak az embere? – áll velem
szembe komoly arccal, mire bólintok –
Hoseok, nem tudod mibe keveredtél! – rázza bosszúsan a fejét.
-
Te láthatóan tudod, akkor mond el! – nyújtom felé az
elkészült teáját.
-
Évek óta próbáljuk elkapni Sehunt, de akár hányszor esélyünk lenne vagy a
tanunk tűnik el, vagy a nyomok. Körül tekintő és alapos. Mindenki tudja, hogy ő
a legnagyobb drogkereskedés feje, de ezt egyetlen papírral sem tudtuk sosem
biztositani és ha igaz, hogy ez a fiú kimondottan az ő ágyasa és megtudja mi
történt, akkor hozzád is eljut. Egyáltalán hány éves? – néz
rám komolyan. Kissé megrendít, amit mond, de akkor is szeretnék segíteni
Jiminen.
-
16 lesz. Tízévesen adták el neki. Felfogtad? Még kis gyerek volt! – akadok
ki – Hogy képes erre egy szülő?
-
Megértelek Hoseok, de ez nem lesz olyan egyszerű. Természetesen támogatom, hogy
Jimin tegyen feljelentést, de mint mondtam – mélyen
sóhajt – minden tanú eltűnt, aki vallott
volna Sehun ellen. Mellesleg ha tényleg ilyen rossz passzban van, akkor
kórházba kell vinni és ott hiába állítok rendőröket az ajtó elé, nem a legbiztonságosabb.
– mondja, de ekkor eszembe jut az ígéretem.
-
Nam, most haragudni fogsz rám, de nem engedhetem elmenni!
-
Ezt hogy érted? – húzza fel az egyik szemöldökét – Hoseok?
-
Megígértem neki, hogy nem engedem sem intézetbe vinni, sem nevelőszülökhöz. – nézek
rá komolyan és ő csak meglepve pislog rám.
-
Még kiskorú. Nem lehet felügyelet nélkül. – gondolkodik
el magában, majd felnéz rám – Jó, ez a
legkisebb gond… megoldjuk. – mosolyodik el végre ezzel egy mázsássúlytól
megszabadítva szívem.
Jin pár perc múlva mosolyogva lép
ki a szobából egyenesen párjához lépve. Régebben nem örültem mikor felbukkant
Namjoon életében, megváltoztatta, de az évek során rá jöttem, hogy talán Jin az,
aki a legtöbbet tett a barátom boldogságáért és lassan mi is összebarátkoztunk.
Kellemes a természete, bár nekem kicsit túl rózsaszín a jelleme, de nagyon jó
fej és megbízható.
-
Szóval Jimin jól van. Kisebb zúzódások és vágások vannak rajta, amit elláttam,
na meg az erőszakból adódó sebeit is. Ami aggaszt az inkább a lelki állapota.
Rettenetesen fél! – borzad el a gondolattól is. Hát
igen, ő ehhez gyenge lelkű, de épp ez az egyik legjobb tulajdonsága. Mellesleg
engem is ez aggaszt a leginkább.
-
Akkor szerintem nekem nehezen fog válaszolni… - gondolkodik
el Namjoon, majd engem is a szobába invitálva megáll az ágy előtt. Én Jimin
mellé ülök és ő máris kap az alkalmon: kezem után nyúl és mögém bújik – Jimin lenne pár kérdésem, de ha nagyon
kellemetlen, akkor most még nem kell válaszolnod. Rendben? – kérdezi
kedvesen, elénk guggolva. Jimin bólint, majd rám néz, míg Namjoon gondolkodik – Mi történt tegnap? – kérdi.
-
Sehun elutazott elintézni valamit és pár embere úgy gondolta: azt tehetnek,
amit akarnak. Rám törtek a szobámban és-és … - hallom,
ahogy visszanyeli a könnyeit, így felé fordulok és magamhoz ölelem nyugtatóan – Hozzám akartak úgy érni, de nekik nem
volt szabad és megmondtam, ha nem engednek el: elmondom Sehunnak, hogy mit
csináltak, de ezzel csak felbosszantottam őket és lecibáltak a kisházba… - vesz
mély levegőt, ahogy jobban bújik hozzám.
-
És ott mi történt? – kérdezi óvatosan Namjoon.
-
Oda azokat szokták vinni, akik nem fizettek vagy ártottak az üzletükben. Tele
van különböző eszközökkel, de engem ki kötöztek. Kai megfenyegetett, hogy ha
eljár a szám, akkor megöl, de tudom, hogy Sehun vele előbb végez, így nem
törődtem a fenyegetésével. – fúrja fejét
mellkasomba – Ellenkeztem és hogy
abbahagyjam: Kai lelocsolt hideg vízzel. Elvonta a figyelmem és csak később éreztem,
hogy lehúzzák a ruhámat és-és akkor… - kezd el pityeregni, de próbálja
tartani magát.
-
Akkor erőszakoltak meg? – kérdez rá Namjoon, amiért hálás
vagyok, mert nem akartam hallani Jimintől és van egy olyan sejtésem, hogy nem
is tudná most kimondani. Jimin bólint, majd jobban bújik hozzám – Értem. És hogy kerültetek ki az utcára? –
tereli el a témát és látom rajta, hogy tényleg próbál figyelmes lenni.
-
Mikor végeztek, eloldoztak és egyedül hagytak a helységben. Felöltöztem és amíg
nem figyeltek megpróbáltam elszökni. Tudtam, hogy később sem hagytak volna
békén, nem mertem kimenni hozzájuk… - vesz mély
levegőt – Mivel fájt a mozgás, így nem
jutottam messze és utánam futottak. Szédültem és émelyegtem, amikor pedig
utolértek Kai leakart térdeltetni, de ellöktem magamtól, ezért kezdtek el
verni. Én másra már nem emlékszem, reggel itt ébredtem. – néz fel rám.
-
Azt már tudom. – mosolyog rá kedvesen Namjoon – Jimin ez terhelő bizonyíték lehet és
azokat, akik tegnap bántottak: betudjuk vinni. Azt elmeséled, hogy keveredtél
hozzájuk és mikor? – kérdezi biztatóan.
-
Tízévesen eladtak a szüleim Sehunnak, mint ágyas. – hajtja
le szégyenkezve fejét, mire muszájnak érzem, hogy fekete tincsei közé simítsak.
-
Szeretnéd őket feljelenteni? – kérdezi Namjoon
és tudom, hogy ez a kötelesége, de mégis olyan bután hangzik ez… Jimin
bágyadtan néz fel rám, biztosan fél, de megígértem, hogy nem hagyom elvitetni
sehova, így biztatóan mosolygok rá, bólint, majd mellkasomba bújik, mi
különösen jól esik. Namjoon is elmosolyodva figyeli, majd rám néz. Tudom, hogy
segíteni fog betartani az ígéretem –
Rendben! Jimin, mára egy kérdésem maradt. Ugye tudod, hogy amit elmondtál az
azokkal szemben elég, akik tegnap bántottak, de Sehunnal szemben nem áll meg a
bíróságon?! – igazából fogalmam sincs, hogy kérdi vagy állítja, de ő jobban
ért ehhez.
-
Tudom. – vált ijedtebbre hangja – De Sehun ellen, aki tanúskodott volna,
már halott. – mondja és Namjoon bólint, miszerint pontosan tudja – Ha-ha tanúskodok Hoseok veszélybe kerül!
– néz farkasszemet Nammal én pedig meglepve konstatálom, hogy engem félt,
nem magát.
-
Természetesen mindketten védelmet kaptok és Hoseok a legjobb barátom, a
legjobbak védelmeznének titeket! – néz komolyan
vissza a fiúra – De Hoseok már úgy is
bajban van, ha megtudják, hogy itt vagy! Jimin, nem erőltetem rád és megértem,
ha félsz, de ahhoz, hogy végleg lezárjuk az ügyet: Sehunt is le kell kapcsolni,
különben sosem hagyna fel a kereséseddel. – beszél abszolút reálisan és
most először én is elgondolkodom mibe ugrottam bele – Ehhez viszont bizonyíték kell rá, hogy mivel foglalkozik és mit tett
veled!
-
Tudom mikor kap szállítmányt és azt is, hogy hova utazott és miért. Tudom, hogy
a birtokon hol végzik a piszkos munkát és a legtöbb emberét is ismerem, de én
vagyok az egyetlen, aki ezeket mind tudja róla és tudni, fogja, hogy én árultam
el. Megfog keresni! – akad el a szava.
-
És én ott leszek, ha megkeres! Nem fogom hagyni, hogy bántson titeket! Ha
bennem nem is bízol meg, Hoseok is végig melletted lesz! Ő sem fogja hagyni,
hogy bántson! – néz komolyan Jiminre és érzem, hogy
ez kezdi meghatni – Mára elég lesz
ennyi. Itt maradok, amik egy csapat ide ér, ma ők fognak őrködni a háznál és
holnapig nyugodtan gondold végig az egészet, rendben? – néz rá, majd mikor
a fiú bólint: folytatja – Írd le a
szüleid nevét és címét, őket kerestetni fogjuk, és azok nevét is írd le, akik
tegnap ott voltak! A vallomásodat ellenük felvettem később pedig aláírod,
rendben? – kérdi és vár, amíg Jimin ismét bólint – Ha úgy gondolod tanúskodsz Sehun ellen, akkor amint tudunk
áthelyezünk egy védettházba, rendben?
-
Hoseok? – ejti ki édesen a nevem.
-
Természetesen ott lesz. – mosolyodik el Namjoon, míg rám néz – Vele biztonságban vagy! – hálásan
nézek rá és Jimin haját kezdem birizgálni –
Pihenjetek és majd holnap visszajövök, addig döntsd el mit szeretnél! – mondja
kedvesen, de határozottan, majd feláll és intve nekünk: kimegy a szobából.
-
Ügyes voltál! – mosolygok rá – Mindjárt jövők, addig pihenj. – simítok újra hajába. Annyira
puhák a tincsei…
Kimegyek Namjoonékhoz, akik a
kanapén ülve, összebújva beszélgetnek –
Aranyosak vagytok! – ülök le a kanapé melletti fotelbe, míg felém
fordulnak.
-
De ti is… - ráncolja szemöldökét – A fiú bízik benned és megnyugtatód, ami mondjuk furcsa, ha azt
nézzük: min ment keresztül. Hoseok beszélj vele, rád hallgat! – bólintok,
majd tovább figyelem őket, ahogy Nam egy apró csókot lehel Jin homlokára, míg
védelmezőn magához húzza. Mindig is lenyűgözött az a szeretet, ami összeköti
őket és az a bizalom, amivel egymás felé fordulnak. Tudom, hogy Namjoon akár
meg is halna Jinért és nem kétlem, hogy ez fordítva is igaz – Min gondolkodsz? – szakít ki
gondolataimból Namjoon szórakozott hangja.
-
Csak jó titeket így látni, látszik mennyire szeretitek egymást. – gondolkodom
el, hogy számomra lesz-e valaha olyan személy, akit így fogok szeretni…
-
Hoseok, válaszolj nekem valamire. – néz a szemembe
komoly hangnemben beszélve – Tetszik
neked ez a fiú?
-
Tessék? Hisz még gyerek! Namjoon, hogy kérdezhetsz ilyent? – háborodom
fel azonnal, nem válaszolva…
-
Az egy dolog, hogy ő így bújik hozzád, de téged még sosem láttalak, hogy bárkit
is így öleltél volna, hogy ilyen féltéssel néztél volna másra. Mellesleg nem
gyerek, hanem kamasz, egy érett kamasz, aki igazán helyes. Hoseok, ha nem
tetszene eleve nem a te szobádba vitted volna, hanem a vendégszobába és ha nem
lenne fontos, nem engem hívtál volna, hanem a rendőrséget. De még csak nem is
ez volt neked a fontos, hanem az, hogy Jin ellássa a sérüléseit. – fejti
ki gondolatait és ahogy végig hasít bennem a felismerés: elsápadok… Tényleg
igaza van?!
-
Jesszus, de elsápadtál! – ugrik mellém azonnal Jin, a
homlokomra téve a kezét – Nem baj, ha
tetszik, csak vigyáz mit teszel és mondasz neki. Sérülékeny és sokat volt
bántva.
-
Ezzel mire célzol? – húzom fel a szemöldököm.
-
Semmire, csupán azt mondom: gondold át mit csinálsz! – mosolyog
rám kedvesen, míg visszaül párja mellé.
Talán
igazuk van… de mit tegyek ellene?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése