Vampire Heart - 6. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: YugBam (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Mindig is irigyeltem az embereket...úgy élnek ahogy akarnak. Felnőnek, vágyakoznak, célokat tűznek ki és sok egyéb, mi számomra lehetetlen, de amit leginkább irigylek az, hogy szeretnek. Szerelmesek, boldogok, együtt élik le a szánalmas kis életüket...és ő is ezt fogja tenni..."

Sziasztok! Itt lenne az új rész, remélem tetszeni fog! Kellemes olvasást!  Nincs át nézve még...

Yugyeom pov.

Bambam érdeklődve, kíváncsian tekint rám. Azok a szép szemei, látszik bennük minden érzelme, látszik, hogy egy igazán jó ember, csak nem becsülik meg...

Miért mondod ezt? – túr hajamba, tincseim simogatva. Meglepő mennyire jól tud esni egy ilyen kis gesztus is tőle.

Miért? Mert ez az igazság. Az emberek élnek, majd meghalnak. Nincs számukra örökké valóság, míg nekem itt van a végzet nélküli létem, ami a legkevésbé sem számít életnek. Mellettem nem lehetne boldog, nem lehetne családja, nem lehetne olyan élete, amit megérdemel, de legfőképp: nem lehet örökké velem.

Bambamnek hosszú a napja és bár legszívesebben oda mennék hozzá és segítenék: nem tehetem. Nehéz táskákkal próbál kivergődni a tömegből, biztosan vásárolt. Az embereknek szüksége van ilyesmikre, hogy életben maradhassanak. Mindenkinek vannak szükségleteik, nekem viszont csak rá van szükségem... Szükségem van rád Bambam!

Gondolataimból az autófék csikorgása ránt ki, de Bamie nem figyel a felé rohamtempóban igyekvő kocsira. Kezében az egyik szatyor leszakadt és éppen próbálja valahogy megfogni, amikor elé ér az autó – Bambam vigyázz! – kiálltok fel rémülten, bele sem gondolva mit teszek és már elindulok felé, amikor felém fordul és egy idegen fiú elhúzza onnan.

Az emlék hatására akaratlanul is szorosabban ölelem magamhoz – Emlékszel amikor majdnem elütött egy autó? Nem tudom mit tennék, ha egyszer bajod esne. – puszilok homlokára.

Egy fal mögé bújva figyelem, ahogy a fiú felsimít karján és rá mosolyog. Ne mosolyogjon rá! Ne érjen így hozzá! – Jól vagy? – öleli meg én pedig elég közel vagyok, hogy halljam Bambam szégyenlős válaszát. Zavarba hozta, miért? A fiú felveszi a nehéz szatyrokat és egészen hazáig segít neki, de a legrosszabb, hogy nevet. Megnevetetti... Én akarom megnevettetni! De tőlem csak fél...

- Jihoon, feljössz? – néz rá szégyenlősen, bennem pedig megáll az ütő. Fel akarja hívni magához? Miért? Ugye nem tetszik neki, kérlek ugye nem? Bambam az enyém, csak az enyém!

- Sajnos nem lehet, dolgozom. De ha szükséged van valakire – fordul szembe vele –, tudod a számom! – öleli meg, én pedig megint kezdek dühös lenni.

A fiú elindul és már mennék utána, ha nem hallanám Bambam sóhajtását – Yugyeom, tudom, hogy ott vagy valahol. Nem tudom miért tetted, ha te tetted, de őt ne bántsd! – hangja szomorú és érzem benne a könyörgését. Tudja, hogy itt vagyok, vagy csak reménykedik benne? Fogalmam sincs, de megállít. Felé fordulok, viszont már eltűnt a ház csendjében.

- Nem fogom! – suttogom magam elé, lecsúszva a sikátor hideg fala mellett, majd felhúzva lábaim térdemre hajtom fejem, így nézve fel a kis ablakra, mi Bambam lakását rejti – Bárcsak veled lehetnék, de az idő úgyis elvesz tőlem! – hunyom le szemeim.

- És ha megígérem, hogy vigyázok magamra? – néz rám gyermeki ártatlanságával. Bár ilyen egyszerű lenne minden.

- Ember vagy és az emberek – veszek mély levegőt, fáj ki mondani –, az emberek egyszer meghalnak, az idő pedig elmúlik. – nem akarom, hogy a múltam légy... Nem akarom érezni a hiányod évek múltán. Nem akarom a fájdalmat, ami az irántad való érzéseimmel jár! Mégis ahogy lélegzel, létezel...

- Gyere fel hozzám! – csókol ajkaimra visszautasítást nem tűrve, én pedig már most megbántam, amit tenni fogok.

Dependencia - 1. Rész

Péntekenként frissül :D
Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: 2Jae (Got7)
Korhatár: +16, +18
Tartalom: "Emlék? Nem emlékszem semmire csak homályosan... Mark mellém bújik, Jinyoung az ágyhoz bilincsel és képszakadás. Később csak a saját zihálásom hallom, rettentő fájdalmat érzek..."

Sziasztok! Itt is lenne az első rész, remélem tetszeni fog nektek! Kellemes olvasást! ❤

Youngjae pov.

Mint minden este: most is itt vagyok a bárban Bambammel, mondhatni a legjobb barátommal. Akárhogy is, de rengeteget köszönhetek neki. Mindig ott volt nekem a legrosszabb pillanatokban is és nem állított meg akkor sem, amikor a számára már "durva" eszközökhöz folyamodva próbáltam ellazulni, miben a nem rég meg ismert új barátom igen csak segítségemre volt - Hol van Mark? - ránt ki gondolataimból az éppen most érkező Jinyoung. Tulajdonképpen Markot is nem rég, talán egy két éve ismertem meg Jinyoungnak köszönhetően.

- Még van félórája ide érni. Elhoztad a cuccot? - nyúlok kabátja zsebébe, mire édesen felemeli kezét mosolyogva, de Bambam csak szokásosan rám szól.

- Haver, ne rontsd el a kedvét! - szól vissza Jinyoung én pedig örömmel veszem tudomásul, hogy igen itt van, amire egész nap vágytam - Mellesleg tartogatok valami újdonságot estére! - csókol ajkaimra vadul, mibe bele remegek. Istenem, csak érjünk már odáig!

- Nem akarom elrontani a kedvét, de nem neked kell összeszedni reggel miután kiütitek magatokat! Kezd elegem lenni belőle, hogy - folytatná, de szavába vágok, nem akarom ezt hallani.

- Senki sem kért meg rá Bambam! Senki! - fordulok felé dühösen és tudom hálásnak kéne lennem, de egyre többször vágja ezt hozzám és most már sok volt belőle!

- Hát bocs, hogy aggódok érted! Bocs, hogy nekem fáj látni, amikor ezekkel és vadidegenekkel dugsz úgy, hogy lábra sem tudsz állni egyedül, hogy kórházban végzed heti egyszer! Bocs, hogy nem akarom egyszer majd a rendőröktől hallani, hogy túl adagoltad magad! Igazad van, nem kérte senki! Talán itt sem kéne lennem, hisz már nincs Senki, akinek fontos lenne a barátságom! - fordul el tőlem, majd kisétál az ajtón és talán az életemből is.

- Bamie - állnék fel, hogy utána menjek, nem hagyhatom, hogy elmenjen, de Jinyoung a karomra fog és visszahúz magához.

- Hagyd megnyugodni! Visszajön! - puszil homlokomra és én tényleg nem tudom mit tegyek. Csak-csak elakarok feledni mindent, kielégülni és csendet, békét magam körül. Olyan nagy kérés ez? Annyira lehetetlen? - Gyere fel hozzám, Markot is oda hívom!

- Inkább hozzám menjünk...most nem igazán lenne, aki haza vinne. - hajtom le a fejem.

- Ahogy akarod! - csókol meg, majd fizetve kézen ragad maga után húzva - majd mikor beérünk házam ajtaján piszkos mosollyal fordul felém - Ne aggódj, felvidítalak! - csókol meg mélyen a bejárati ajtónak tolva, nyelve nyelvemet éri, míg ujjai felsőm alá tolakodnak és egek ura: már most várom mit tartogat mára - Milyen kis vágyakozó valaki. - simít férfiasságomra nadrágomon keresztül én pedig felnyüszítek az érzésre - Legszívesebben helyben magamévá tennélek! - nyal végig nyakamon, fenekemre markolva, ölébe húzva.

- Tedd meg! - markolok hajába lehunyva pilláim - Kérlek!

- Nem, még nem! - csókol meg - Még Mark sincs itt és ki is akarok próbálni veled, veletek valamit... - mosolyodik el gonoszul és érzem fájni fog, de valahogy így mindig elérem azt a kielégülést, amit akarok...amire most a legjobban vágyom.

Félóra múlva már egy szál fekete boxerben nyitok ajtót Marknak sörrel a kezemben, majd felé is nyújtok egyet. Mark mindig is inkább az volt, aki csendben meghúzza magát, amíg mi hülyék vagyunk, de pár pohár után és egy löket után már megered a nyelve. Igazából nem bánom, mert vele lehet beszélgetni, érdekes mennyire okos, talpra esett és mégis itt van köztünk. Neki csak egy támaszra lenne szüksége és ettől mindig bűntudatot ébreszt benem. Nekem meg van a támaszom, a megmentőm Bambam személyében, de mindig csak semmibe vettem a kérését, a segítségért.

Mark és köztem nincs sok különbség, egy mégis szakadékot von közénk: ő szabadulna, ha tudna. Én tudnék, de nem akarok... Sajnálom Bamie!

- Mi tartott eddig édes? - húzza közénk a még megszeppent fiút és megcsókolja, míg én előkészítem az adagokat. Az injekcióval pontosan lehet mérni az adagot és erősebb is, talán ezért a kedvencem a sok közül, mit Jinyoung hozni szokott - Akkor kezdődjék a játék! - szúrja belém az adagom - magamnak sosem merném belőni -, majd Marknak és magának is ugyanezt teszi én pedig percről perce jobban élvezem az estét. Mark az ölembe mászik, Jinyoung előveszi a játékait - megjegyzem az a kis új bilincs a kedvencem - és felvon minket a szobámba.

Bár sose érne véget ez az éjszaka!

Mad in Love II. - 2. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: YuMark (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Idővel próbált kedveskedni, de féltem. Sosem tudtam mikor borul el az agya és mikor támad fel benne újra az az éne, akitől félek..."

Sziasztok! Itt lenne az új rész, remélem tetszeni fog! Kellemes olvasást! :) 

Mark pov.

Yugyeom édesen ölel magához tánc után és úgy látom ma jobb kedve van. Talán a tegnap este az oka, vagy a mai kellemes reggel, de nagyon örülök neki – Hiányzol! – nyögőm ki, mi már régóta nyomja a szívem és szorosabban bújok hozzá. Tényleg hiányzik, szeretnék vele valami normális programot, mint azt egy kapcsolatban szokás, szeretnék vele egy romantikus vacsorát vagy bármit csak... csak egy kicsit szeretném, ha együtt lennénk szex nélkül is...

- Mark én – tol el picit magától, de mielőtt folytathatná Jinyoung ront be a terembe.

- Mark, JYP hívat. – mondja, majd már el is tűnik. De-de mért? Sosem szokott kifejezetten az irodába hívni, talán valami baj van? Yugyeomra nézek, ő viszont csak hamiskásan elmosolyodik.

- Menj csak, kint meg várlak! – mondja, majd elenged és elindul kifelé. Az ajtóra meredve – ahol nem rég eltűnt – elönt a kétség. Mit akarhatott mondani? Ő mi? Miért nem fejezte be? Eltolt magától, a szemembe akarta mondani, talán szakítani akar? Szakítani, hisz azt sem tudom együtt vagyunk-e még... Néha tényleg úgy érzem csak szexre kellek neki – Jackson is megmondta, hogy nem kapcsolatot akar –, de azt mondta szeret, azt mondta engem akar. Azt mondta igazi kapcsolatot akar velem... De még sem teszünk semmi mást.

- Nem akarlak elveszíteni Yugyeom! – hunyom le szemem, majd egy megszökött könnycseppemet letörlöm és az iroda felé megyek. Nincs elég gond még ez kell, persze...

Jaebum pov.

Miután Youngjaevel utána néztünk minden kikapcsolódási programnak mindketten a faház mellett döntöttünk, ami nem messze van egy kis tó közelében. Két szobás, így kényelmesen elférünk azért páronként. Bár nem tudom, hogy Yugyeom képes-e Markkal aludni, így ügyeltünk rá, hogy legyen egy plusz helység arra az esetre, ha mégsem. Tudom, hogy anno azt mondta Mark nem zavarja, de nem tudom hányadán állnak most, hogy Yugyeom ilyen önpusztító lett...

Lefoglalva mindent már tárcsázom is barátom, aki pár csengés után méltóztatik felvenni ­– Szia Yugyeom! Youngjaevel foglaltunk egy kis házat két hétre, holnap reggelre pakoljatok és gyertek át, innen indulunk, nemet pedig nem fogadok el! – hadarom el gyorsan és nagyon remélem, hogy nem akar ezen vitázni, mert ebből tényleg nem engedek!

- Szóval akkor még egyszer és lassabban. – szól bele a telefonba én pedig mély levegőt veszek és újra elismétlem – Nem! Nem akarok semmi házba menni, semmi kirándulós marhaságot és főleg nem titeket hallgatni éjjel!

- Elhiheted, hogy én sem akarom az exem hallgatni a legjobb barátommal... aki mostanság inkább viselkedik egy idegenként.

- Jaebum – szólal meg kissé megbántodva, de nem érdekel. Nem fogom tétlenül nézni, hogy tönkre tesz mindent maga körül és eltaszít mindenkit – nem akartalak megbántani! – mondja olyan halkan, hogy alig hallom, de tudom, hogy komolyan gondolja és ez jól esik – Rendben menjünk, de kirándulni nem fogok! – szögezi le én pedig jót mosolygok ezen. Tudom, hogy utál túrázni...

- Köszönöm! – teszem le a telefont és elújságolom a hírt Youngjaenek, aki már kevésbé örül ennek, de Istenem az ötlete volt.

- Csak ígérj meg valamit! – néz rám komolyan, az ölemben ülve át karolva a nyakam.

- Mit szeretnél? – mosolygok rá és tudom, hogy megint féltékeny, de egyszerűen annyira édes ilyenkor. Bezzeg amikor régen én voltam féltékeny...

- Nem fekszel le Markkal! – úgy tudtam, hogy ezt mondja.

- Nem fogok, de akkor te is ígérj meg valamit! – simítok ki egy tincset szeméből – Bízz bennem! Szerintem sosem adtam okot rá, hogy féltékeny légy és igazán bánt, hogy ennyire nem bízol bennem. – vallom be és akár mennyire ciki, így van. Sosem én voltam az, aki lefekszik mással, míg ő már így kezdte a kapcsolatunkat is és utána sem én voltam az, aki ezt akarta.

- Igazad van, te nem adtál rá okot, de én adtam elég okot ahhoz, hogy bármikor lelépj az életemből és azt még egyszer nem bírnám ki! – bújik hozzám, nekem pedig megfájdul a szívem. Egyetlenem, ne hibáztasd magad... bár ki tudnám ezt mondani egyszer hangosan is, de képtelen vagyok rá, mert talán még haragszom rá ezért. Nem tudom, de remélem egyszer leomlik ez a fal köztünk!

Mark pov.

Végezve végre Yugyeom felé veszem az irányt eltökélten: tudni akarom, mit kezdett el mondani! A kocsihoz érve ki szál és megcsókol, ami furcsa, mert még sosem tette ezt ennyi ember előtt és még én is elpirulok zavaromban – Mit akart tőled? – kérdi mikor már beültünk és elindul a lakása felé. Bár nála lakom, sosem éreztem, hogy haza térnék, főleg, amikor lépten nyomon Jackson cuccaiba botlom. Mint megtudtam sok ruhája, apróbb dolgai voltak Yugyeomnál és természetesen nem mondom, hogy dobja ki, de fáj látni őket. Nekem is hiányzik a fiú, de ezt nem mondhatom el Yugyeomnak.

- Csak lesz egy kis szünetem, mert a csapataim vagy turnén vannak, vagy pihenőn. Még sosem volt, hogy konkrétan egy hónap szabit kaptam volna. – mesélek, közben próbálgatom magamban hogyan is kérdezhetnék rá, de nem merek.

- Az pont jó, ugyan is Jaebum szervezkedett és bár nem értettem hova megyünk, de legalább két hétre. – közli, mintha ez természetes lenne, de én egy pillanatig elfelejtek levegőt venni. Nem akarok Jaebummal és Youngjaeval együtt lenni, főleg nem két hétig!

- Hogy mi van? Erről engem esetleg nem kellett volna megkérdezni? – fordulok felé dühösen.

- Engem sem kérdeztek, csak közölték a tényeket! – mosolyog rám szelíden, de csak mert tudja mennyire nem akarom ezt – Nekem sincs kedvem menni, de talán nem lesz rossz. Adj neki egy esély! – fordul vissza azt utat nézve belőlem pedig akaratlanul ki szakad a megjegyzésem.

- Te sem adsz esélyt nekem, én miért adjak nekik?

Ray of Hope - 7. Rész (+18)

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: JiHope (BTS)

Besorolás: +12, +16, +18

Tartalom: Hoseok lassan harmincas éveiben járó író, ki már elveszítette élete célját, így csak sodródik a napok tömkelegéjével, de egy megszokott estéje során találkozik egy aprócska fiúval, kit meg kell mentenie. Hogy milyen hatással lesz a fiú az életére és mi is történt vele, amiért segítségre szorul? A részekből megtudhatod... ?

Jimin mellkasomon feküdve kérdezget összevissza az életemről és egyszerűen annyira édes, ahogy a legunalmasabb dologból is a legizgalmasabbat hozza ki… de aztán én is faggatóm egy picit pár dologról – Jimin, Sehun szokott bántani? – túrok fekete tincsei közé.

- Régebben igen, de mostanában már ritkábban. – bújik szorosabban hozzám – Tudod, ha megadod magad, már nem olyan rossz… - szomorodik el hangja.

- Sajnálom, beszéljünk másról? – fordítom magam alá, hogy szemébe nézhessek – Lemenjünk? – simítok végig arcán, ahogy elmosolyodik.

- Inkább csókolj meg! – pirul el, én pedig elmosolyodom, de teszem, amit kér. Olyan finom a csókja, ahogy óvatosan ízlelgeti ajkaimat és hagyja, hogy mélyítsem a csókunk. Mellkasa hevesen emelkedik fel-le, ujjaival hajamba kap, míg háta ívbe feszül, bennem pedig egyre inkább növekszik a vágy, ami nem igazán kellemes most, hisz nem tehetem meg vele… Nem, ezt lehet… Elszakadok ajkaitól és míg nagykortyokban veszi a levegőt, én végig cirógatva arcát: próbálok megnyugodni. Nem Hoseok, nem fektetheted meg! – Miért hagytad abba? – néz rám éjben fekete szemeivel és egyszerűen elakad a szavam, ahogy fellök csípőjével – Érzem, hogy akarsz, miért nem teszed meg?

- Nem lehet. – hunyom le pilláim és nyakába hajolok. Még a bőrének is olyan finom illata van.

- Akkor sem, ha akarom? – lep meg, amiért visszapillantok rá – Hoseok, fontos vagy nekem és szeretnék veled lenni! – néz rám olyan őszintén és zavarban, hogy képtelen vagyok ellen állni neki.

- Várj egy picit! – állok fel és kulcsra zárom az ajtót, nehogy Namék esetleg bejöjjenek, majd visszamászom Jiminhez – De, ha valami nem jó, akkor szólj! – bólint, én pedig magamhoz ölelve csókolom meg mélyen, most már kicsit magabiztosabban, míg ujjaimmal felhúzom picit a pulcsiját és felsimítok oldalán, majd ezt megteszem a másik oldalán is ő pedig édesen felkuncog – Annyira édes vagy! – csókolok nyakára, majd végig a kis sérülésein, mintha elmúlnának. Felhúzom hasán a pulcsit és most köldökébe puszilva kezdem simogatni puha bőrét.

- Ahh – nyög fel, ahogy végig nyalok alhasán. Felmosolyogva ülök csípőjére, míg lehúzom a felsőjét, majd egész felső testén csókolok végig, mitől édesen sóhajtozik alattam.

- Akkor most szabaduljunk meg ettől. – húzom le nadrágját, ő pedig huncut mosollyal emeli meg csípőjét, hogy letudjam húzni, de amikor vissza ülök megint fellök csípőjével, amitől már én is fel nyögők – Ezt még ne! – szólok rá, de csak édeses kezd el kacagni – Tudod, nagyon kis huncut vagy. – csókolom meg.

- És? Talán nem tetszik? – simít végig a pólóm alatt.

- De igen! – el sem hiszed mennyire tetszik…

Addig-addig kényeztetem, míg végül már én sem bírom tovább, ezért tovább lépve én is megválok ruháimtól és lehúzom boxerét. Nos a kis Jimin nem is olyan kicsi… Lábai közé furakodva kezdem el kényeztetni számmal, míg felkészítem a továbbiakra és mikor már kéjesen nyögdécsel és elég tágnak érzem, elválok férfiasságától és ajkaira csókolva összefonom ujjainkat, míg elmerülök benne. Elismerem, nem lehet számára ez most a legkényelmesebb, de próbálok mindenhogy segíteni, hogy élvezze és egy idő után már ő maga irányít hogyan jobb neki, majd mikor eltalálom prosztatáját: élvezettel sikít fel és kérlel még. Legszívesebben megenném annyira édes, ahogy felsikítva elélvez alattam én pedig pár lökéssel később követem.

- Szeretlek Hoseok! – bújik nyakamba meg-meg remegve karjaim közt és egyszerűen el sem hiszem, amit mond, de mégis muszáj meg csókolnom.

- Én is téged! – húzom magunkra a takarót és halom, ahogy kis idő múlva elszenderedik.

Szeretlek picurka, de vajon neked ez jó…?

Dependencia - Prológus

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: 2Jae (Got7)
Korhatár: +16, +18
Tartalom: "Emlék? Nem emlékszem semmire csak homályosan... Mark mellém bújik, Jinyoung az ágyhoz bilincsel és képszakadás. Később csak a saját zihálásom hallom, rettentő fájdalmat érzek..."

Sziasztok! Itt lenne egy új könyvecském a 2Jae párossal. Remélem tetszeni fog nektek és nem csalódtok benne!
Kellemes olvasást! 😘

Érezted már úgy, hogy bármit megtennél egy kis jó érzésért a szar napokon? Egy igazi kielégülésért a kimerítő teendők után?
Csak egy jó pillanatért, gond nélküli, félelem és fáradozás nélküli napért?

Hát én igen és mindent meg is tettem érte. Szó szerint bármit megtettem, elkövettem érte nem törődve senki és semmi mással.

Sikerrel jártam, megtaláltam a "hogyant"!

Legalábbis azt hittem, amíg nem találkoztam vele...Im Jaebummal...!

Mad in Love II. - 1. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: YuMark (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Idővel próbált kedveskedni, de féltem. Sosem tudtam mikor borul el az agya és mikor támad fel benne újra az az éne, akitől félek..."

Sziasztok! Itt lenne a második évad első része. Remélem tetszeni fog!

Kellemes olvasást! ❤

Mark pov.

Jackson halála után Yugyeom teljesen megváltozott. A temetést követően napokig nem tudtam elérni sem és nem jött vissza a lakásába. Pár nap múlva bedrogozva, részegen találtam rá és akár mennyire volt rossz: Jaebumhoz fordultam segítségért, de ez csak a kezdett volt. Bezárkózott, nem beszélt csak egy valamit akart és én képtelen voltam megtagadni tőle a szexet. Bár sokszor óriási volt a fájdalom és rettentően féltem tőle, utána mindig jobban lett, így már én sem bántam annyira. Idővel próbált kedveskedni, de féltem. Sosem tudtam mikor borul el az agya és mikor támad fel benne újra az az éne, akitől félek...

Most mégis, félév elteltével is itt fekszem mellette, minden porcikám fáj, de nyugodt, alvó arcát látva nem bánom, hogy engedtem neki. Akárhogyan nézzük; komoly depresszióban van és ő maga képtelen ezt bevallani. Annyira már sikerült megismernem, hogy tudjam: szexxel vezeti le a feszültséget, mégis a különböző eszközöktől néha sikítva rohannék el...de az biztos, hogy idővel és alkalmanként tényleg nagyon élvezetes - Jó reggelt! - csókolok ajkaira, ahogy nyitogatja pilláit.

- Neked is! - mosolyog rám, de látom, hogy nincs túl jól.

- Fáj a fejed? - simítok homlokára. Éjjel megint részeg volt, de reméltem, hogy ez reggel nem jön ki rajta. Sajnos tévedtem - Hozok gyógyszert! - puszilok ajkaira, majd nehezen, de felkelek és kibotorkálok a konyhába. Azt hiszem ennyi menetet többet nem vállalok...fújom ki magam. A francba is nekem ma táncom van és így hogyan fogom az új koreot betanítani?

- Sajnálom, látom te sem vagy jól. - veszi be a fájdalomcsillapítót és magához húz - Kérlek Mark, ne akkor próbálgasd a határaid, amikor képtelen vagyok figyelmesnek lenni! Ha fáj szólj és leállok! Nekem sem jó, ha így látlak! - puszil hajamba szorosan ölelve és simogatva. Ilyenkor annyira jó hozzá bújni, érezni a teste melegét, tudni, hogy még ott pislákol az a kis szerelem szikra irántam...de talán képzelem csak. Jackson halála óta egyszer sem mondta, hogy szeret, nem is akarom erőltetni.

- Nem akarlak leállítani. - bújok ölelésébe, de eltol magától, hogy a szemembe nézhessen.

- Miért nem? Hiszen, hiszen neked ez így nem jó... - néz rám szomorúan, de nem akarom így látni. Miért? Miért hagyom?

- Mert szeretlek Yugyeom. Szeretlek és ha legalább egy kicsit eltudom érni, hogy megnyugodj, vagy jobban érezd magad, akkor ez csekély ár érte. - hunyom le pilláim. Remélem lesz elég kitartásom hozzá...

- Annyira sajnálom kicsim! - szorít magához - Ígérem megpróbálok változtatni ezen! - simogat, ami most igazán jól esik fáradt testemnek - Gyere, egy masszírozás jót fog tenni! - csókol meg, majd hasra fektet.

- Ugye ehhez nincs semmi eszközöd? - nézek rá mosolyogva, habár azért tartok a választól.

- A babaolaj annak számít? - nyúl a fiókjához, minek a nyikorgása felhozza minden emlékem az ott rejlő érdekességekről. Akárhogy is: a testem igazán szereti azokat az "eszközöket".

- Abban a fiókban minden annak számít. - mosolygok rá, majd visszahajtom fejem a párnára élvezve, ahogy masszírozni kezd.

Jaebum pov.

Youngjae a reggelhez híven meztelenül kiterül az ágyban mellettem, én pedig csak mosolygok rajta. Mindig ezt csinálja, reggelre az összes ruhát leszedi magáról akár mennyire is van hideg - Nem hiszem el, hogy nem fázol! - takarom be és mikor fáradtan rám pislog, lágyan megcsókolom. Az utóbbi időben egyre kevesebbet tudtunk együtt lenni és elképesztően hiányzik a társasága. Mégis képtelen vagyok másra gondolni, csak Markra és Yugyeomra. Tudom, hogy már így a határait feszegeti, de fogalmam sincs meddig húzzák. Yugyeom teljes letargiába, depresszióba esett. Jackson halála után hetekig csak azt mondogatta, hogy ő ölte meg a fiút és azt hiszem ő tényleg így érzi. Pedig nem az ő hibája, sőt semmi köze ehhez, csak azok a suhancok és a szülei tehetnek róla. Persze ők is Yugyeomot okolták... Ha Mark is elhagyja, félek többet nem fog rendbe jönni.

- Megint rajtuk jár az eszed. Jaebum miért csinálod ezt? - öleli át csípőm hasamra hajtva fejét - Azt tudom, hogy Yugyeom magát hibáztatja, de te miért?

- Mark miattam szenvedett annyit és most, hogy belezúgott Yugyeomba... Tudod eleinte felesleges volt az aggodalmam, de amióta Jacks... - mondanám, de szavamba vág.

- Most már jogos az aggodalmad. Nézd, tudom mennyire rossz a bűntudat, de-de... - vesz mély levegőt - Mit szólnál, ha elmennénk négyesben valahova egy hétre? - néz fel rám mosolyogva. Tudom, hogy féltékeny Markra, így igazán jól esik, hogy képes ezen túl lépni.

- Ez egy jó ötlet! - csókolom meg lecsúszva hozzá az ágyban, szorosan magamhoz ölelve - Miért kell neked meztelenül aludni? - markolok fenekére, mitől felsóhajt.

Édesem...

Promise

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: YoonKook (BTS)
Besorolás: +16
Tartalom:"Emlékszel Yoongi, amikor te csináltad ezt: ne sírj kicsim! Ha te sírsz, a szívem is sír!"

Sziasztok! Itt lenne egy rövidke kis szösszenet YoonKook párossal. Remélem szeretni fogjátok, kellemes olvasást! 

Megígérted, hogy nem hagysz soha magamra! Megígérted, a mai napig emlékszem arra a percre, amikor megfogtad a kezem a színpad mögött és azt mondtad: „Nem lesz semmi baj, én mindig melletted leszek…”.

Én hittem neked, én bíztam benned, én elhittem, hogy velem maradsz örökké…most hol vagy Yoongi? Miért nem tartottad be a szavad? Egyedül hagytál a világban, mit tehetnék, hogy ne veszítselek el ennél is jobban?

Az idő csak múlik, az emlékeim meghomályosodnak és akár milyen sikert is érjek el…nélküled nem ér semmit. Nem érnek semmit sem a díjak, vagy dicséretek, ha te nem vagy ott. Már pedig nem vagy ott.

- Jungkook, gyere velünk, kérlek! – ül az ágyamra – illetve a te régi ágyadra – Jin hyung és bár tudom csak jót akar, mégis csak zavar az itt léte. Kevés a szabad időnk most, hogy új lemezünk lesz, így ezt a kevés időt veled, az emlékeddel akarom tölteni.

- Nem hyung, nem megyek! – ölelem magamhoz a régi párnád és bár már lassan két éve, de még mindig érzem az illatod rajta – Nem hagyhatom itt hyungot, így is elhanyagoltam már!

- Istenem Kook! – ölel magához Jin könnyes szemekkel, de el lökőm. Nem érhet hozzám, nem érhet hozzám senki sem! Csak te… - Kérlek, el kell fogadnod, hogy nem jön vissza! – érne megint hozzám, de elhúzódom. Hazudik! Hazudik, egyszer visszajössz hozzám! – Jungkook, mi mind nagyon szerettük Yoongit és most is nagyon szeretjük! Nekünk is hiányzik, de kérlek! Ezért ne tedd tönkre az életed! Yoongi – vesz mély levegőt – elment és már sosem jöhet vissza! Ő sem akarná, hogy ezt tedd magaddal!

- Nem igaz, hazudsz! Visszajön – kezdenek el potyogni könnyeim –, Yoongi visszajön hozzám! Megígérte…megígérte, hogy nem hagy el!

- Tudod Yoongi nagyon szeretett téged! Bármit megtett volna, hogy a szerelme boldog legyen. Szerinted, ő most mit mondana, hogy itt sírsz és nem engeded, hogy segítsünk? – lép be Namjoon a szobánkba, de nem akarom, hogy itt legyen!

- Me-menjetek el! – húzom magamra takarod, letörölve könnyeim – Yoongit akarom, csak vele akarok lenni! Én csak – nyelem vissza sírásom hangjait – csak azt akarom, hogy velem legyen. Utoljára azt mondja, hogy-hogy szeret…

- Mindig szeretni fog téged – guggol az ágy mellé Namjoon, míg letörli Jin könnyeit. Emlékszel Yoongi, amikor te csináltad ezt? „Ne sírj kicsim! Ha te sírsz, a szívem is sír!” –, ahogy mi is! – mosolyog rám és lassan két éve most először hagyom, hogy letörölje az én könnyeim is.

- Annyira hiányzik! – bújok karjaiba, mit már a temetésed óta nem tehettem meg…

- Tudom, nekünk is! De attól, hogy többé nem ölel át, még ugyan úgy szeret és szeretni is fog! – simít fekete tincseim közé. Fekete, mert neked ez tetszett a legjobban… - Aludj Jungkook, rád fér a pihenés! – takar be és a halálod óta most először vagyok képes azonnal elszenderülni magamtól…bár inkább a sok sírástól.

- Szia Kook! – hallom édes hangod, de nem látok. Nincs előttem semmi csak a sötétség. Meghaltam vagy talán álmodok? – Nyisd ki a szemed! – hallom, hogy közeledsz felém.

- Yoongi? Yoongi tényleg te vagy az? – ülök fel, ahogy megpillantalak magam mellett. Képzelődőm? Talán tényleg csak megörültem…

- Nem vagy örült. – nézel rám fekete szemeiddel, mik most angyalian ragyognak rám – Tudom mit teszel. – jelented ki egyszerűen, de nem értelek. Nem értem mit mondasz Yoongi – Tudom, hogy egyedül bezárkózol a szobánkba, látom ahogy magad kínzod, ahogy értem sírsz… Jungkook meg kell értened: nem mehetek vissza. – fogod meg kezem, nekem pedig ismét peregnek a könnyeim – Meg mondtam már, hogy ne sírj, mert akkor a szívem is sír! – húzod tenyerem mellkasodra, mi annyira valódinak tűnik.

- Mégis itt vagy. Ugye tényleg itt vagy? – hunyom le szemem, de azonnal ki is nyitom, mert rettegek, hogy újra eltűnsz!

- Csak egy kicsit lehetek itt. – törlöd le könnyeim. Egy kicsit? – Csak most utoljára… - ne kérlek, ne! Nem mondhatod ezt!

Szorosan vonsz karjaid köré, mégis félek tőle…nem akarom, hogy ez legyen az utolsó – Yoongi… - de nem hagyod végig mondani. Ajkaimra hajolsz olyan finoman, mint mindig és olyan szerelmesen…

- Akkor nem volt alkalmunk elbúcsúzni egymástól. – fektetsz el a zöld fűben, mi tökéletesen kiemeli fehér ruhád. Búcsú?

- Nem akarok búcsúzni! – bújok el karjaidban. Itt akarok maradni, veled!

- Muszáj, de nem örökre! – puszilsz homlokomra, mint régen és ugyan úgy megremeg a szívem – Egyszer még együtt leszünk! Együtt, boldogan, de addig is – csókolsz meg lágyan, szerelmesen… szeretlek Yoongi – ígérd meg, hogy boldogan fogsz élni! Túl kell lépned rajtam és beszélgetni a barátainkkal! Nekik legalább annyira fontos vagy, mint nekem! Elég volt nekik is egy barátot elveszíteni, még egyet ne kelljen! – mosolyogsz rám kedvesen és tudom, hogy igazad van, de még nem akarok elmenni!

- És te megígéred, hogy egyszer visszatérsz hozzám? – mosolyodom el én is, mert a közeledben képtelenség szomorúnak lenni.

- Ígérem! – csókolsz meg én pedig a felhők közt érzem magam.

- Akkor én is megígérem! – karolom át nyakad, vissza húzva magamhoz.

- Szeretlek kicsim! – simítasz tincseim közé – Szeretlek és itt foglak várni! – csókolsz meg ismét és érzem, hogy eltávolodsz, mégis jobban érzem magam.

- Én is szeretlek Yoongi!

Jungkook, ébredj! Nem sokára indulnunk kell! – hallom meg Jin kedves hangját és talán két éve most először mosolyogva fordulok a másik oldalamra.

- Hoztál fel reggelit? – ülök fel hozzá.

- Mindig hozok. – igen, ez igaz… de most befogom tartani az ígéretem.

- Veletek reggelizek! – kelek ki az ágyból – Szükségem van a családomra! – ölelem meg Jin hyungot.

Megígértem Yoongi, meg is tartom a szavam… Te is betartod az ígéreted?

Vampire Heart - 4. Rész

Író: Tia

Műfaj: Yaoi

Páros: YugBam (Got7)

Besorolás: +12; +16; +18

Tartalom: "Mindig is irigyeltem az embereket...úgy élnek ahogy akarnak. Felnőnek, vágyakoznak, célokat tűznek ki és sok egyéb, mi számomra lehetetlen, de amit leginkább irigylek az, hogy szeretnek. Szerelmesek, boldogok, együtt élik le a szánalmas kis életüket...és ő is ezt fogja tenni..."

Sziasztok! Itt lenne az új rész, kellemes olvasást! A félre értések elkerülése érdekében: a dölt betűs részek múlt időben játszodnak, ahogy visszagondol rá!

Karjait derekam köré fonva, fejét vállamra ejtve vesz mély levegőt – Honnan tudtad? – kérdi, míg szorosan ölel magához.

- Éreztem, hogy ott vagy! – vallom be, lehunyva pilláim. Ölel, tényleg itt van és magához ölel!

Remek, 39 º-os lázzal feküdhetek itthon, ráadásul még Jinyoung sem válaszolt a levelemre napok óta, még dolgozni sem jött be. Talán ennyire megbántottam? Talán... Nem Bambam! Nem engedhetek meg bármit, hogy ne bántsam meg...eleve ezért feküdtem le vele és persze, hogy én sérültem. Nem érdekel többé egyik sem, nem kell kapcsolat, sem barátok! Magamban kell rendet raknom, magamat kell megismernem... – készítve egy finom, forró bögre teát leülök kivételesen a nappaliban a TV elé és találva egy ígéretesnek tűnő filmet: nézni kezdem. Furcsa, de olyan érzésem van, mintha folyton figyelne valaki, de akárhányszor nézek hátra, vagy ki az ablakon: nincs ott senki, legalábbis senki, aki figyelne. Vajon mi ez a különös érzés? Ő ott lenne? Egyáltalán mit csinálnak a vámpírok nappal? – elő véve a laptopom, akár mennyire is örültnek tűnők, de végig nézem az összes fellelhető cikket, képet, történetet a vámpírokkal és őszintén? Nem jutottam előrébb... Yugyeom nem volt sem démoni, sem ördögi teremtmény. Yugyeom...kedves volt. Oké, rémisztő és megakart ölni, de kedves volt, figyelmes és még senki sem figyelt ennyire rám szex közben „– Gyönyörű vagy! –" csókolt meg szenvedélyesen „– És elképesztően édes! –" simított végig alsó ajkamon, míg másik kezét csípőm köré fonta magához húzva és még sosem éreztem magam ennyire biztonságban, mint akkor annak a karjaiban, aki előtte megakart ölni. Rémisztő és mégis csodálatos volt minden, amit tett. Hiányzik, rettenetesen hiányzik akár csak a pillantása is – Yugyeom, gyere vissza, kérlek! – sóhajtok fel, le törölve a megszökő könnyeimet. Hogy hiányozhat ennyire valaki, akit alig pár óráig ismertem? Miért hiányzik ennyire? Becsapottnak, elhagyottnak kéne éreznem magam, de nem megy. Nem, mert nem hagyott el...érzem, tudom, hogy itt van valahol...Akkor miért?

Gondolataimból az kapu csengő ránt ki, ami miatt felhúzom a szemöldököm, de azért felveszem – Igen, tessék!

- Jó napot! Park Jihoon nyomozó vagyok és Kunpimook Bhuwakullal szeretnék beszélni. – szólal meg gépiesen egy idegen hang. Vajon mit akarhat tőlem egy nyomozó?

- Én vagyok, jöjjön fel. – engedem be és kíváncsi vagyok mi történhetet. Talán Yugyeom miatt? De mégis mi köze lenne ehhez? Miért mindig csak rá gondolok...ah – Üdvözlőm! – engedem be az idegent mikor megmutatja a jelvényét – azért csak úgy nem jöhet ám be senki...csak ő – És mi történt, hogy egy nyomozó van a lakásomban? – nyújtok egy bögre kávét az idegennek megvárva, míg leül.

- Találtunk egy Park Jinyoung nevű halott férfit pár saroknyira. Értesítettük a hozzá tartozóit és a munkahelyét, ahol azt mondták önnel távozott. – mesél ridegen, de nekem még a szám is leesik.

- Meghalt? Jinyoung meghalt? De hogyan, miért? Mi történt? – állok fel idegeségemben. Pár saroknyira innen? Akkor, akkor halt meg, mikor elment innen?

- Azt reméltem, hogy ön tudja. – néz rám rezzenéstelen arccal.

- Hogy én? Miért? – értetlenkedem, de amikor leesik megsértődőm kicsit – Azt hiszi én tettem? De hát én sosem bántanék senkit.

- Sajnálom, de ön látta utoljára élve, így – de nem hagyom neki végig mondani, ideges vagyok, mérges vagyok és-és Jinyoung...

- Így azt kell feltételezni, hogy én voltam? Mégis miért? Mi történt vele? – törlőm le könnyeim. – Ha beengedem nem halt volna meg, ha-ha nem küldöm el... Istenem, tényleg az én hibám. – fakadok sírva. Jinyoung sajnálom!

- Hé-héy, nyugalom, nyugodjon meg! – ölel át egy vadidegen. Mégis hova süllyedek, komolyan? – Ha nem ön tette – és biztos vagyok benne, hogy nem –, akkor semmi köze ehhez! Ne hibáztassa magát! – törli le könnyeim, ami most igazán jól esik, mert semmit sem látok tőlük.

- Mi történt vele? Miért? – hajtom fejem tenyerembe.

- Biztos tudni szeretné? – nyúl álam alá, hogy rá nézzek és bólintok, tudni akarom – Eltört pár csontja és kivéreztették. Kivégzés szerűen ölték meg, így biztosak vagyunk benne, hogy bosszú volt.

- Bo-bosszú? De miért? Jinyoung tényleg borzalmas ember volt, de ezt nem érdemelte. – kuporodom az idegen ölelésébe, de most jól esik. Bár elég gáz a magamnak tett ígéreteim után a szőnyegen kuporodni egy idegennel, de ez más. Fáj, rettenetesen fáj a tudat, hogy talán miattam halt meg.

- Ezt már többektől hallottuk. Magát is bántotta? – simogat kedvesen és most igazán apámra emlékeztett. Bólintok, de nem mondok semmit. Nem mondom el mit tett, mert az én hibám volt, én engedtem neki... - Értem, én most akkor megyek, ha jobban lesz. Ha szeretné értesíthetjük a fejleményekről, de nem hiszem, hogy egy hamar fény derül erre.

Úgy egy fél óra elteltével tényleg jobban vagyok és Jihoon is elmegy, miután számot cseréltünk.

Nem fér a fejembe, hogy mi történt Jinyounggal, de valamiért rossz érzésem van...Talán Yugyeomnak köze lenne ehhez? De miért tette volna? De ha ő volt, akkor nem képzelődtem: tényleg ott volt este...

- Te ölted meg Jinyoungot? – kérdek rá arra, mi már egy éve bántja a szívem. Szorosabban ölel és bólint, nekem pedig megered egy könnycseppem...tudtam, annyira tudtam... – Miért? Miért tetted ezt? – nem szívta a vérét, egyszerűen kivéreztette, így nem szükségletből tette. Hogyan is fogalmazott a rendőr? Bosszúból tették, kivégzésként.

- Bántott téged! Csak azt kapta, amit megérdemelt! – puszil nyakamra, amitől kiráz a hideg – Láttam, ahogy veszekedtél vele, hallottam, amit mondtál és később bevalót mindent. Mellesleg úgy beszélt rólad, ahogy azt sosem érdemelnéd meg, így nem tehettem mást...sosem bánthat többé, sem ő sem más! – szorít magához, mintha sosem akarna elengedni, mintha attól tartana elfutok. Nem Yugyeom, többé nem akarlak elengedni

- Miért mentél el, ha mégis mellettem maradtál? – kezdek el pityeregni, de egyszerre vagyok boldog, hogy végre itt van, szomorú, amiért bántotta Jinyoungot és hálás, amiért megakart védeni és tényleg mellettem volt végig.