Műfaj: Yaoi
Páros: YuMark (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Idővel próbált kedveskedni, de féltem. Sosem tudtam mikor borul el az agya és mikor támad fel benne újra az az éne, akitől félek..."
Sziasztok! Itt lenne az új rész, kellemes olvasást! *-*
Yugyeom pov.
Jaebum egész délelőtt Markkal volt a szobájában és eleinte igazat adtam neki, de így órák múlva már képtelen vagyok nem bemenni. Tudnom kell mi van vele!
- Jaebum, engedj be! – hajtom fejem az ajtólapra. Pár perc után viszont végre kinyílik az ajtó, de Mark nem néz rám. lesüti tekintetét, magára húzva a takarót, szinte teljesen elbújva Jaebum pulcsijában. Így is látom könnyáztatta arcát, harapást a nyakán – Sajnálom! – ennyit tudok ki nyögni, de most semmit sem jelent ez a kis szó, hisz elárultam, bántottam. Azt mondtam sosem fogom megalázni, így bánni vele…mégis megtettem – Mark, kérlek! – fogom meg remegő kezecskéjét. Fél tőlem, most is fél – Nézz rám, kérlek!
- Ne-ne érj hozzám! – szólal meg rekedten és látom, ahogy könnyei utat törnek hosszú pillái alól. Nemet mond, de mégsem húzza el kezét.
- Soha többé nem foglak bántani, ígérem! – térdelek az ágy mellé, de csak egyre jobban sír – Ne sírj, kérlek!
- E-engedj el! – sír, én pedig meg teszem, amit kér. Nem akarja, hogy hozzá érjek, akkor nem fogok! Nem veszíthetem el, muszáj bebizonyítanom, hogy tényleg szeretem és ha ez kell hozzá, ám legyen.
- Nem foglak bántani! – törlöm le könnyeit, de ez sem segít és lassan már egyáltalán nem merek hozzá érni – Rossz látni, hogy így sírsz.
- Te-tegnap nem érdekelt! Yugyeom, befejeztem! Ne-nem csinálom tovább! – suttogja továbbra sem nézve rám, nekem pedig ebben a pillanatban törik darabokra az életem. Nem, nem veszíthetem el!
- Mark, én – nem hagyja végig mondani. Szavamba vág, még sosem tette ezt.
- Én tényleg szerettelek. Megértettem azt is, hogy rossz volt elveszíteni Jacksont, megértettem, hogy nehéz időszakon mész keresztül. Nem szóltam, ha fájt, vagy rossz volt, mert azt hittem neked ettől jobb lesz, de képtelen vagyok ezt tovább csinálni! Nem bírom ezt tovább! – elhúzódik tőlem ezzel még jobban összetörve.
- Ne mond ezt! Kérlek Mark! Szeretlek, nem-nem veszíthetlek el! – hajtom fejem a takaróra. Nem hagyhat el! Nem veszíthetem el őt is!
- Nem Yugyeom, nem szeretsz. Ez kisajátítás, nem szeretet! – hangja halk, megtört…én törtem meg – Végeztünk Yugyeom! – mondja ki az ítéletet felettem és én nem tudok tiltakozni sem. Igaza van, mindenben igaza van!
Szörnyeteg vagyok, el kell engednem, mielőtt tönkre tenném! – Remélem egyszer találsz olyant, aki képes úgy megbecsülni ahogy azt valójában megérdemled! – állok fel, de nem nézek rá. Képtelen vagyok látni megtörve, rettegve…elveszítve – De csak, hogy tudd! – fordulok vissza még az ajtóban – Tényleg szeretlek, mindennél jobban szeretlek!
Nem fogok sírni, nem fogok összetörni. Nem akarom, hogy aggódjon értem, nem akarom, hogy bánkódjon! Szeretném, hogy boldog legyen, ha ehhez az kell hogy el tűnjek az életéből…rendben, elmegyek!
A kis szobában hamar összepakolom a cuccaim, kivéve azokat, amiket tegnap használtam. Soha többé nem fogom használni, soha többé nem akarok látni semmit, amivel megbántottam. Talán nem kellene, de mikor meglátom Mark táskájában az egyik közös képünk: elteszem a tárcámba. Emlékszem az nap olyan boldog volt. Elmentünk az állatkertbe és fagylaltoztunk. Minden apróságnak úgy örült, mint egy kis gyermek. Boldog volt…Remélem nélkülem minden jobb lesz szerelmem! Telefonom elő véve tárcsázom a taxit és amint megérkezik a lehető legcsendesebben távozom. Nem akarok búcsúzkodni senkitől, nem akarok nagyobb fájdalmat okozni. Jobb, ha szép csendben távozom mindenki életéből.
- Én mindig szeretni foglak Mark! – suttogom magam elé, majd mikor elindul az autó végig a kisházikót nézem – Így jobb lesz neked! – az taxi kifordul az autópályára, én pedig hagyom legördülni könnyeim… Viszlát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése