Vampire Heart - 4. Rész

Író: Tia

Műfaj: Yaoi

Páros: YugBam (Got7)

Besorolás: +12; +16; +18

Tartalom: "Mindig is irigyeltem az embereket...úgy élnek ahogy akarnak. Felnőnek, vágyakoznak, célokat tűznek ki és sok egyéb, mi számomra lehetetlen, de amit leginkább irigylek az, hogy szeretnek. Szerelmesek, boldogok, együtt élik le a szánalmas kis életüket...és ő is ezt fogja tenni..."

Sziasztok! Itt lenne az új rész, kellemes olvasást! A félre értések elkerülése érdekében: a dölt betűs részek múlt időben játszodnak, ahogy visszagondol rá!

Karjait derekam köré fonva, fejét vállamra ejtve vesz mély levegőt – Honnan tudtad? – kérdi, míg szorosan ölel magához.

- Éreztem, hogy ott vagy! – vallom be, lehunyva pilláim. Ölel, tényleg itt van és magához ölel!

Remek, 39 º-os lázzal feküdhetek itthon, ráadásul még Jinyoung sem válaszolt a levelemre napok óta, még dolgozni sem jött be. Talán ennyire megbántottam? Talán... Nem Bambam! Nem engedhetek meg bármit, hogy ne bántsam meg...eleve ezért feküdtem le vele és persze, hogy én sérültem. Nem érdekel többé egyik sem, nem kell kapcsolat, sem barátok! Magamban kell rendet raknom, magamat kell megismernem... – készítve egy finom, forró bögre teát leülök kivételesen a nappaliban a TV elé és találva egy ígéretesnek tűnő filmet: nézni kezdem. Furcsa, de olyan érzésem van, mintha folyton figyelne valaki, de akárhányszor nézek hátra, vagy ki az ablakon: nincs ott senki, legalábbis senki, aki figyelne. Vajon mi ez a különös érzés? Ő ott lenne? Egyáltalán mit csinálnak a vámpírok nappal? – elő véve a laptopom, akár mennyire is örültnek tűnők, de végig nézem az összes fellelhető cikket, képet, történetet a vámpírokkal és őszintén? Nem jutottam előrébb... Yugyeom nem volt sem démoni, sem ördögi teremtmény. Yugyeom...kedves volt. Oké, rémisztő és megakart ölni, de kedves volt, figyelmes és még senki sem figyelt ennyire rám szex közben „– Gyönyörű vagy! –" csókolt meg szenvedélyesen „– És elképesztően édes! –" simított végig alsó ajkamon, míg másik kezét csípőm köré fonta magához húzva és még sosem éreztem magam ennyire biztonságban, mint akkor annak a karjaiban, aki előtte megakart ölni. Rémisztő és mégis csodálatos volt minden, amit tett. Hiányzik, rettenetesen hiányzik akár csak a pillantása is – Yugyeom, gyere vissza, kérlek! – sóhajtok fel, le törölve a megszökő könnyeimet. Hogy hiányozhat ennyire valaki, akit alig pár óráig ismertem? Miért hiányzik ennyire? Becsapottnak, elhagyottnak kéne éreznem magam, de nem megy. Nem, mert nem hagyott el...érzem, tudom, hogy itt van valahol...Akkor miért?

Gondolataimból az kapu csengő ránt ki, ami miatt felhúzom a szemöldököm, de azért felveszem – Igen, tessék!

- Jó napot! Park Jihoon nyomozó vagyok és Kunpimook Bhuwakullal szeretnék beszélni. – szólal meg gépiesen egy idegen hang. Vajon mit akarhat tőlem egy nyomozó?

- Én vagyok, jöjjön fel. – engedem be és kíváncsi vagyok mi történhetet. Talán Yugyeom miatt? De mégis mi köze lenne ehhez? Miért mindig csak rá gondolok...ah – Üdvözlőm! – engedem be az idegent mikor megmutatja a jelvényét – azért csak úgy nem jöhet ám be senki...csak ő – És mi történt, hogy egy nyomozó van a lakásomban? – nyújtok egy bögre kávét az idegennek megvárva, míg leül.

- Találtunk egy Park Jinyoung nevű halott férfit pár saroknyira. Értesítettük a hozzá tartozóit és a munkahelyét, ahol azt mondták önnel távozott. – mesél ridegen, de nekem még a szám is leesik.

- Meghalt? Jinyoung meghalt? De hogyan, miért? Mi történt? – állok fel idegeségemben. Pár saroknyira innen? Akkor, akkor halt meg, mikor elment innen?

- Azt reméltem, hogy ön tudja. – néz rám rezzenéstelen arccal.

- Hogy én? Miért? – értetlenkedem, de amikor leesik megsértődőm kicsit – Azt hiszi én tettem? De hát én sosem bántanék senkit.

- Sajnálom, de ön látta utoljára élve, így – de nem hagyom neki végig mondani, ideges vagyok, mérges vagyok és-és Jinyoung...

- Így azt kell feltételezni, hogy én voltam? Mégis miért? Mi történt vele? – törlőm le könnyeim. – Ha beengedem nem halt volna meg, ha-ha nem küldöm el... Istenem, tényleg az én hibám. – fakadok sírva. Jinyoung sajnálom!

- Hé-héy, nyugalom, nyugodjon meg! – ölel át egy vadidegen. Mégis hova süllyedek, komolyan? – Ha nem ön tette – és biztos vagyok benne, hogy nem –, akkor semmi köze ehhez! Ne hibáztassa magát! – törli le könnyeim, ami most igazán jól esik, mert semmit sem látok tőlük.

- Mi történt vele? Miért? – hajtom fejem tenyerembe.

- Biztos tudni szeretné? – nyúl álam alá, hogy rá nézzek és bólintok, tudni akarom – Eltört pár csontja és kivéreztették. Kivégzés szerűen ölték meg, így biztosak vagyunk benne, hogy bosszú volt.

- Bo-bosszú? De miért? Jinyoung tényleg borzalmas ember volt, de ezt nem érdemelte. – kuporodom az idegen ölelésébe, de most jól esik. Bár elég gáz a magamnak tett ígéreteim után a szőnyegen kuporodni egy idegennel, de ez más. Fáj, rettenetesen fáj a tudat, hogy talán miattam halt meg.

- Ezt már többektől hallottuk. Magát is bántotta? – simogat kedvesen és most igazán apámra emlékeztett. Bólintok, de nem mondok semmit. Nem mondom el mit tett, mert az én hibám volt, én engedtem neki... - Értem, én most akkor megyek, ha jobban lesz. Ha szeretné értesíthetjük a fejleményekről, de nem hiszem, hogy egy hamar fény derül erre.

Úgy egy fél óra elteltével tényleg jobban vagyok és Jihoon is elmegy, miután számot cseréltünk.

Nem fér a fejembe, hogy mi történt Jinyounggal, de valamiért rossz érzésem van...Talán Yugyeomnak köze lenne ehhez? De miért tette volna? De ha ő volt, akkor nem képzelődtem: tényleg ott volt este...

- Te ölted meg Jinyoungot? – kérdek rá arra, mi már egy éve bántja a szívem. Szorosabban ölel és bólint, nekem pedig megered egy könnycseppem...tudtam, annyira tudtam... – Miért? Miért tetted ezt? – nem szívta a vérét, egyszerűen kivéreztette, így nem szükségletből tette. Hogyan is fogalmazott a rendőr? Bosszúból tették, kivégzésként.

- Bántott téged! Csak azt kapta, amit megérdemelt! – puszil nyakamra, amitől kiráz a hideg – Láttam, ahogy veszekedtél vele, hallottam, amit mondtál és később bevalót mindent. Mellesleg úgy beszélt rólad, ahogy azt sosem érdemelnéd meg, így nem tehettem mást...sosem bánthat többé, sem ő sem más! – szorít magához, mintha sosem akarna elengedni, mintha attól tartana elfutok. Nem Yugyeom, többé nem akarlak elengedni

- Miért mentél el, ha mégis mellettem maradtál? – kezdek el pityeregni, de egyszerre vagyok boldog, hogy végre itt van, szomorú, amiért bántotta Jinyoungot és hálás, amiért megakart védeni és tényleg mellettem volt végig.