Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: 2Jae (Got7)
Korhatár: +16, +18
Tartalom: "Emlék? Nem emlékszem semmire csak homályosan... Mark mellém bújik, Jinyoung az ágyhoz bilincsel és képszakadás. Később csak a saját zihálásom hallom, rettentő fájdalmat érzek..."
Sziasztok! Itt is lenne az első rész, remélem tetszeni fog nektek! Kellemes olvasást! ❤
Youngjae pov.
Mint minden este: most is itt vagyok a bárban Bambammel, mondhatni a legjobb barátommal. Akárhogy is, de rengeteget köszönhetek neki. Mindig ott volt nekem a legrosszabb pillanatokban is és nem állított meg akkor sem, amikor a számára már "durva" eszközökhöz folyamodva próbáltam ellazulni, miben a nem rég meg ismert új barátom igen csak segítségemre volt - Hol van Mark? - ránt ki gondolataimból az éppen most érkező Jinyoung. Tulajdonképpen Markot is nem rég, talán egy két éve ismertem meg Jinyoungnak köszönhetően.
- Még van félórája ide érni. Elhoztad a cuccot? - nyúlok kabátja zsebébe, mire édesen felemeli kezét mosolyogva, de Bambam csak szokásosan rám szól.
- Haver, ne rontsd el a kedvét! - szól vissza Jinyoung én pedig örömmel veszem tudomásul, hogy igen itt van, amire egész nap vágytam - Mellesleg tartogatok valami újdonságot estére! - csókol ajkaimra vadul, mibe bele remegek. Istenem, csak érjünk már odáig!
- Nem akarom elrontani a kedvét, de nem neked kell összeszedni reggel miután kiütitek magatokat! Kezd elegem lenni belőle, hogy - folytatná, de szavába vágok, nem akarom ezt hallani.
- Senki sem kért meg rá Bambam! Senki! - fordulok felé dühösen és tudom hálásnak kéne lennem, de egyre többször vágja ezt hozzám és most már sok volt belőle!
- Hát bocs, hogy aggódok érted! Bocs, hogy nekem fáj látni, amikor ezekkel és vadidegenekkel dugsz úgy, hogy lábra sem tudsz állni egyedül, hogy kórházban végzed heti egyszer! Bocs, hogy nem akarom egyszer majd a rendőröktől hallani, hogy túl adagoltad magad! Igazad van, nem kérte senki! Talán itt sem kéne lennem, hisz már nincs Senki, akinek fontos lenne a barátságom! - fordul el tőlem, majd kisétál az ajtón és talán az életemből is.
- Bamie - állnék fel, hogy utána menjek, nem hagyhatom, hogy elmenjen, de Jinyoung a karomra fog és visszahúz magához.
- Hagyd megnyugodni! Visszajön! - puszil homlokomra és én tényleg nem tudom mit tegyek. Csak-csak elakarok feledni mindent, kielégülni és csendet, békét magam körül. Olyan nagy kérés ez? Annyira lehetetlen? - Gyere fel hozzám, Markot is oda hívom!
- Inkább hozzám menjünk...most nem igazán lenne, aki haza vinne. - hajtom le a fejem.
- Ahogy akarod! - csókol meg, majd fizetve kézen ragad maga után húzva - majd mikor beérünk házam ajtaján piszkos mosollyal fordul felém - Ne aggódj, felvidítalak! - csókol meg mélyen a bejárati ajtónak tolva, nyelve nyelvemet éri, míg ujjai felsőm alá tolakodnak és egek ura: már most várom mit tartogat mára - Milyen kis vágyakozó valaki. - simít férfiasságomra nadrágomon keresztül én pedig felnyüszítek az érzésre - Legszívesebben helyben magamévá tennélek! - nyal végig nyakamon, fenekemre markolva, ölébe húzva.
- Tedd meg! - markolok hajába lehunyva pilláim - Kérlek!
- Nem, még nem! - csókol meg - Még Mark sincs itt és ki is akarok próbálni veled, veletek valamit... - mosolyodik el gonoszul és érzem fájni fog, de valahogy így mindig elérem azt a kielégülést, amit akarok...amire most a legjobban vágyom.
Félóra múlva már egy szál fekete boxerben nyitok ajtót Marknak sörrel a kezemben, majd felé is nyújtok egyet. Mark mindig is inkább az volt, aki csendben meghúzza magát, amíg mi hülyék vagyunk, de pár pohár után és egy löket után már megered a nyelve. Igazából nem bánom, mert vele lehet beszélgetni, érdekes mennyire okos, talpra esett és mégis itt van köztünk. Neki csak egy támaszra lenne szüksége és ettől mindig bűntudatot ébreszt benem. Nekem meg van a támaszom, a megmentőm Bambam személyében, de mindig csak semmibe vettem a kérését, a segítségért.
Mark és köztem nincs sok különbség, egy mégis szakadékot von közénk: ő szabadulna, ha tudna. Én tudnék, de nem akarok... Sajnálom Bamie!
- Mi tartott eddig édes? - húzza közénk a még megszeppent fiút és megcsókolja, míg én előkészítem az adagokat. Az injekcióval pontosan lehet mérni az adagot és erősebb is, talán ezért a kedvencem a sok közül, mit Jinyoung hozni szokott - Akkor kezdődjék a játék! - szúrja belém az adagom - magamnak sosem merném belőni -, majd Marknak és magának is ugyanezt teszi én pedig percről perce jobban élvezem az estét. Mark az ölembe mászik, Jinyoung előveszi a játékait - megjegyzem az a kis új bilincs a kedvencem - és felvon minket a szobámba.
Bár sose érne véget ez az éjszaka!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése