Sziasztok! Itt lenne az ígért kis különkiadás. Így talán jobban megértitek Yugyeom miért döntött így akkor este...
Yugyeom pov.
Egyedül vagyok, teljesen egyedül a világban, barátok, szerettek nélkül. Nincs miért, vagy kiért harcolni, nem is tehetem. Rejtőzködés, gyilkolás, vér a sorsom…örökké.
megaláz, a lányok pedig még szoba sem állhattak senkivel engedély nélkül – nem mintha akartak volna. Azt hittem ennél rosszabb nem lehet, hogy a fájdalom, mi szét repesztette mellkasom, a visszafolytot könnyeim, a magány…azt hittem ennél a pokol is jobb. Tévedtem? De még mekkorát!
Megakartam halni, végett akartam vetni ennek. Csak békét akartam, csendet…
- Mért halnál meg, ha élhetnél örökké? – fordult felém izzó, vörös szemeivel. Szívem sosem vert még ilyen ütemben, de tudtam miért vagyok itt, tudtam mit akarok…meghalni!
- Nem akarok örökké élni, nem akarok egy perccel sem tovább maradni!
- Legyen hát! – mondta, majd közelebb lépet. Egyszerre rettegtem és boldog voltam. Azt hittem vége, tényleg vége…ismét tévedtem!
Évszázadok állnak mögöttem és immár tudom, hogy amit akkor pokolnak éreztem, megsem közelíti a fájdalmat, a magányt, mi örök létre kárhoztat. Halottként létezni fájdalmasabb, mint bármi bántó szó, mit akkor kaptam. A kétségbe esés, mi nem ereszt, a létsúlya, mit örökké kell cipelnem…akkor nem tudtam értékelni az életet, most pedig már csak külső szemlélőként vágyakozhatok rá.
Addig a percig csak sodrottam, próbáltam elfogadni a világ változását sikertelenül. A sötétben rejtőzve, a lehető legkevesebb gyilkolással próbáltam valamilyen szinten könnyíteni fájdalmaimon. Addig, míg nem jött ő…
Bambam ártatlansága, őszintesége, tisztasága megdobogtatta nem létező szívem. Szeme csillogása maradásra késztetett. Ő képviseli mind azt az erényt, mi még szép és értékelhető a világban! Ő az az ember, aki tényleg jobbá teheti a világot! Ő az, akit igen is megfogok védeni magamtól…a gonosztól!
Ha itt lehetnél velem, ha magamhoz ölelhetnélek, ha csak egy kicsit is, de boldog lehetnék veled…mindent feláldoznék érte.
Képtelen vagyok bármire is gondolni, csak is rád, csakis arra, mennyi fájdalmat élsz át miattam. Minden éjjel sírsz, minden éjjel engem szólítasz…de nem tehetem, nem mondhatom el neked mit érzek.
A francba is…vámpír vagyok, nem érezhetek! Tönkre teszel, megváltoztatsz! Bambam, kérlek engedj el!
De én sosem foglak tudni elengedni!
Akkor éjjel olyant éreztem, amit még sosem…fontos lettél nekem. Kívánlak, akarlak, örökké magamhoz láncolnálak…
De nem lehetek önző!
Az én lelkem már elkárhozott, veled nem tehetem ezt! A pokol csak rám vár, hívogat, az ördög magához szólít…téged nem engedhetlek erre a sorsra jutni!
Minden kioltott élet után, én is meg halok kicsit, minden könnyed után én is sírok egy kicsit. Minden percben rád várok, talán egyszer még újra találkozunk…de ezt csak álom, egy édes álom!
Kétségbe estem Bambam. Mit tegyek most nélküled?
Megrémültem édesem. Hogy engedhetnélek el?
Félek, félek, hogy egy reggel nem jössz ki azon az ajtón. Félek, hogy egyszer már nem hallom édes hangod. Félek, hogy téged is elnyel a sötétség, majd többé már nem lélegzel…
Tudom, hogy szenvedsz, tudom mennyire fáj. Tudom, hogy, hogy elakarsz tűnni. El vágyódsz innen, csak békét akarsz. Azt hiszed mindenki csak kihasznál, mindenki csak tárgyként kezel, de ez nem igaz. Nekem igen is sokat jelentettél, nekem igen is te vagy a világon a legfontosabb!
Azt mondtad ne tartsam be a szavam…miért? Nem ölhetlek meg és főképp nem válhatsz olyanná, mint én…egy szörny vagyok.
Szörny vagyok, te pedig az angyalom…Kérlek segíts! Mond meg mit tegyek?
Tudom, hogy szenvedsz, de ez semmi ahhoz képest én mit érzek!
Bárcsak ember lehetnék, akkor gond nélkül mondhatnám, hogy maradj velem. Talán még közös családunk is lehetne…ez is egy álom, egy gyönyörű álom!
Szeretlek szerelmem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése