Vampire Heart - 3. Rész

Író: Tia

Műfaj: Yaoi
Páros: YugBam (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18

Tartalom: "Mindig is irigyeltem az embereket...úgy élnek ahogy akarnak. Felnőnek, vágyakoznak, célokat tűznek ki és sok egyéb, mi számomra lehetetlen, de amit leginkább irigylek az, hogy szeretnek. Szerelmesek, boldogok, együtt élik le a szánalmas kis életüket...és ő is ezt fogja tenni..."

Sziasztok! Itt is lenne az új rész, kellemes olvasást! :) A félre értések elkerülése érdekében: a dölt betűs részek múlt időben játszodnak, ahogy visszagondol rá!

- Bambam, ne gyere közelebb! – csukom be szemem – Távol kell maradnod tőlem! – rossz vagyok…

- Akkor te miért követsz? – lép teljesen elém, én pedig kinyitom szemem, elveszve íriszeiben.

Miért? Mert fontos vagy, mert féltelek, mert nem akarlak elveszíteni…de nem mondhatom el, akkor sem tehettem.

Egészen a kis házikóig követem őket és nem fér a fejembe, hogy ki lehet ez a fiú. Átkarolja, megöleli, de Bambam, nem úgy néz ki, mint aki vágyik a figyelmére. Megállnak a kapu előtt és hosszasan beszél a fekete hajú fiú, de hiába megyek közelebb, így sem hallom miről. Egyszer csak közelebb hajol Bambamhez, de mielőtt ajkaik összeérhetnének ellöki magától, nekem pedig hirtelen megkönnyebbül a megfagyott szívem, mit ez a csöppség lassan melenget… azonban most már hallom mit mondanak, mert Bambam láthatóan dühös és kiabál - Kellek? Mégis meddig? Amíg megint megdugsz és eszedbe jut mennyire szereted Jaebumot? Ne csináljuk ezt! Nem akarom ezt… - ahogy kiejti szavait egyaránt önt el a bűntudat és a méreg. Igen, lehet, hogy leléptem és egyedül hagytam, de csak megvédeni akartam, viszont ezek szerint ez a fiú játszott az érzéseivel…

Emlékszem amikor mesélt picit magáról „– Senki sem mondta még, hogy gyönyörű lennék … És ha jobban bele gondolok talán nem is véletlen, hogy engem találtál meg kint…” – akkor nem értettem, de talán nagyobb jelentőséget kellett volna adnom neki „- Sosem voltam az az ember, aki fontos volt valakinek, inkább csak amolyan „B” terv. Hogy pont engem szúrtál ki kint… talán tényleg felesleges vagyok.” – vajon ez a fiú miatt gondol így magára? Ő bántotta meg?

- Nem! Menj el Jinyoung! Jó éjt! – hallom meg édes, de most mégis szomorú hangját és eltűnik a kis ház rejtekében, én pedig minden gondolkodás nélkül eredek az ismeretlen fiú után…Nem bánthatja többé!

- Állj csak meg! – fogok karjára, mikor egy sikátor közelébe ér és behúzom annak sötétségébe.

- Mi-mit csinálsz? – néz rám ijedten, de nem hat meg. Bántotta Bambamet, bántotta ezért csak büntetést érdemel – Ki-ki vagy te? – most vörösen izzó szemeim rá vetem, így végre csendben marad és mikor megbizonyosodom róla, hogy itt egy lélek sem fogja hallani: közelebb sétálok.

- Mit tettél Bambammel? – tudni akarom mivel bántotta meg őt, tudni és megbosszulni.

- Mi? Én-én csak… honnan ismered Bambamet? – nem felel, így nyakára szorítom ujjaim.

- Válaszolj! – suttogom halkan élvezve a félelmét…megérdemli – Mit tettél vele? Mivel bántottad meg?

Ne-nem akartam bántani. – hajtja le a fejét – Mi csak lefeküdtünk…ő is tudta, hogy nem komoly és-és volt párom… – szavai meglepnek. Hogy az én Bambamem bele menjen egy megcsalásba? Nem, nem hiszem el. Akárhogy is, ő ennél sokkal jobb. Talán csak ez hazudik, vagy ő neki tényleg tetszett ez az alak, de nem akarna így megbántani senkit. Éreztem rajta, hogy nem ilyen…

- Ne hazudj! – lökőm a mögötte lévő vörös téglafalnak – Ő nem ártana senkinek, főleg nem így! – álok meg előtte felhúzva a földről, míg fájdalmasan feljajdul – Mit tettél vele?

- Már mondtam, csak lefeküdtünk, ennyi! Mégis miért, talán te vagy a barátja? – húzza fel a szemöldökét, nekem pedig elakad a szavam…barátja… Nem, sosem lehet az neki – Akkor ezért nem kért ma belőlem? Talán te már segítettél rajta? Ohh, ezért nem jött két napig dolgozni? Indulatos vagy, talán túl erősen dugtad? – röhög a szemembe én pedig a hirtelen gyűlt méregtől megfordítom, kezét háta mögé csavarva, testét a falnak passzírozva. Érzem ahogy keze egyre jobban feszül, ahogy hátra húzom és egyszer csak reccsenést hallok ő pedig felordít – Te barom, hagyd abba! – kiabál, de nincs szerencséje, itt senki sem hallja – Igaz is, szexre nem tud nemet mondani… - röhög fel, én pedig kedvesen kirúgom a lábát.

- Neked mégis nemet mondott! – mosolygok rá önelégülten, de örülök, hogy nem engedte fel magához. Én pedig gondoskodom róla, hogy többet ne is kelljen – Többé pedig látni sem fogod! – húzom elő a késem és időt sem hagyva neki: vakítom meg. Hangosan kiált és vergődik, de őszintén a legkevésbé sem sajnálom – Soha többé nem árthatsz neki! – vágom fel ereit, itt-ott pluszban megvágva és addig maradok mellette, míg teljesen ki nem véreztetem. Minden könyörgése, kérlelése egy-egy vágást érdemel, így hamar elvérzik, nekem pedig kezd visszatérni a józan gondolkodásom.

Megöltem egy embert, mert ártott neki? Még a vérétől is a hányinger kerülget, ahogy bele gondolok mit tettem…és a tudat, hogy egyáltalán nem bántam meg: még rosszabb. Meg kell védenem Bambamet, meg kell védenem, de legfőképp magamtól…

Még az nap éjjel visszatértem a kis házikóhoz, az utca másik oldalán elbújva. Bambam ablaka zárva volt, ahogy ő is…nem a gyilkolást bántam, hanem azt, hogy nem ismerhettem meg őt, őt ki most szemembe nézve várja válaszom, várja, hogy magyarázatot adjak, de képtelen vagyok.

Karjaimat dereka köré fonva, fejemet vállára ejtve szívom be rég érzett finom illatát – Honnan tudtad? – kérdem, míg megpróbálom magamba szívni minden kis rezdülését. Annyira szeretem ezt a fiút…