Vampire heart - 7. Rész

Író: Tia

Műfaj: Yaoi

Páros: YugBam (Got7)

Besorolás: +12; +16; +18

Tartalom: "Mindig is irigyeltem az embereket...úgy élnek ahogy akarnak. Felnőnek, vágyakoznak, célokat tűznek ki és sok egyéb, mi számomra lehetetlen, de amit leginkább irigylek az, hogy szeretnek. Szerelmesek, boldogok, együtt élik le a szánalmas kis életüket...és ő is ezt fogja tenni..."

Sziasztok! Itt lenne az új rész, remélem tetszeni fog! Azért ez nem az a megszokott (tőlem megszokott) +18-as rész, de szerettem volna hogy lássátok Bambam érzéseit. Kellemes olvasást! 

Bambam pov.

Nem bírom tovább nélküle. Közel akarom tudni magamhoz, azt akarom, hogy velem legyen és itt maradjon – Yugyeom – fonom karjaim nyaka köré, míg az ajtónak támaszkodva tart meg. Emlékszem, legutóbb mikor itt álltunk ez valahogy teljesen más volt, mégis ugyan annyira kívánom most is.

- Nem akarom, hogy félj! - suttog magához ölelve, ujjait összefonva hasamon én pedig nem merek megfordulni, nem akarom.

- Akkor már ketten vagyunk. - sóhajtok mélyen….

- Mit tegyek, hogy higgy nekem? - suttog tovább mély hangján, megharapva finoman fülcimpám és bár jól esik az érintése, megrémiszt.

- Ne-ne bánts! – szólalok meg halkan, ő pedig magához húz.

Most ugyan azzal a törődéssel ölel magához mégis távolabb érzem magamtól, mint eddig az egy év alatt bármikor.

- Yugyeom, mi a baj? – nézek szikrázó szemeibe. Tenyerével végig simít arcomon, amivel felpezsdíti testem. Lehunyja pilláit ajkaimra hajolva és bár érzem zavarja valami: tudom nem fogja elmondani, így inkább hagyom hadd csókoljon úgy, ahogy szeretné…hisz most én is ezt szeretném.

- Miért engedtél fel magadhoz, ha így félsz, hogy nem éled túl? – néz szemembe, de nem merek rá nézni.

- Nem tudom. – hunyom le szemeim - Félelmetes vagy, de-de talán – talán túlságosan vonz magához - nem tudom.

- Félelmetes? – lepődik meg, én pedig képtelen vagyok nem mosolyogni ezen.

- Talán még nem mondták? – csillogó tekintetében kezdek elveszni. Miért tetszik ennyire? Hiszen, hiszen meg akart ölni, talán csak most is játszik, én pedig hagyom magam, mint mindig…de ez most más. Ő teljesen más…

- Szex előtt még nem. – mosolyog szemtelenül - Maximum utána. - tol a falhoz és elég ijedt fejet vághatok, mert szabályosan kinevet, mégis kedvesen érint - Itt vagy a - szobában? – csókol ajkaimra olyan szenvedéllyel, ahogy még soha senki.

- Tudod most sem engedek a szobából. – húzom közelebb magamhoz, ő pedig pimaszul mosolyogva kezd el tolni a kis helység felé.

- Én pedig belőled nem engedek! – csókol meg az ágyra fektetve és ahogy végig simít oldalamon: megremegek a régóta nem érzet ingertől. Az a nap óta senkit sem engedtem közel magamhoz – pláne nem ennyire –, így minden érintése felüdülés testemnek. Végig csókol nyakamon bennem pedig akaratlanul is felrémlik amikor legutóbb tette ezt…mennyivel másabb mégis teljesen ugyan ilyen volt.

- Érdekes vagy! – szólal meg mögém lépve majd nyakamat kezdi csókokkal beborítani, míg ujjaival ingem gombolja ki. Megremegek, felsóhajtva karjaiban - Édes vagy – suttogja szavait bőrömre, mikor egyszerre csókol vállam és nyakam közé, ujjaival pedig ingem alatt játszik - és finom az illatod. – suttog tovább nedves bőrömre, kiráz a hideg.

- Ezt pedig én nem hallottam még. – pirulok el.

Félre tolja vállamon az anyagot és lágy puszikat lehel rá, mellkasomtól simítva egészen hasamig. Érzem ahogy minden izmom megfeszül tenyere alatt és egyre inkább vágyom rá, hogy érintsen meg máshogy is, mégis félek mit akar tenni velem.

Izmaim ugyanúgy megfeszülnek tenyere alatt, mégis más, mint akkor. Hiába kívántam minden érintését, őt…féltem tőle. Most nem félek, most tudom mit érzek és tudom mit érez. Ha nem számítanék neki már akkor megölhetett volna és nem vigyázott volna rám. De megtett mindent, hogy biztonságban legyek és ezért hálás vagyok… bár ne bujkált volna a sötétben…

Gondolataimból kiránt ahogy végig csókol testemen, lehúzva nadrágom és csak sóhajtozni tudok – Annyira hiányoztál! – csókol ajkaimra, míg megfosztom ruháitól és a szavai szívemig hatolnak.

- Nekem is hiányoztál! – nézek fekete szemeibe, mik most szinte ugyan úgy ragyognak.

csókol meg, majd szemembe néz – És elképesztően édes! – simít végig ajkamon, míg másik kezével csípőmre fog magamhoz húzva.

Ujjaival lassan húzza le alsóm, amitől az eddiginél is jobban zavarba esek és elpirulok – Miért vagy zavarban? –simít végig már meztelen testemen, fenekembe markolva, én pedig olyan hangon nyüszítek fel, ahogy még sosem.

- Talán mert egy vadidegen épp a fenekem fogdossa? – mosolygok rá, - hiszen mindig is csak erre voltam jó másnak…

- Ezt hogyan érted? – emeli fel fejem, de becsukom szemem. Nem tudnék most rá nézni és így is félő, hogy elsírom magam.

- Valahogy nem tudom elképzelni, hogy valakinek ne te legyél a legfontosabb. – suttogja, míg leül az ágyra ölébe húzva – Semmiképp sem vagy felesleges! – simogat kedvesen, ami bár jól esik, még sem tudom elhinni.

- Azért vicces ezt pont attól hallani, aki nem rég még megakart ölni… - sóhajtok, de inkább vetkőztetni kezdem.

Felesleges…mindig az voltam, ő mégis képes elhitetni velem, hogy érek valamit – Yugyeom – nézek rá, ahogy hasamon csókol végig és ravasz tekintettel mosolyog rám –, ha így nézel elájulok! – hajtom fejem a párnák közé. Annyira szexi így, hogy lassan szívrohamot kapok tőle, ha ezt folytatja – Egyszer fontos leszek neked? – hunyom le szemeim, nagyot sóhajtva. Szeretném elhinni, hogy egyszer tényleg az leszek neki, hogy egyszer szeretni fog, még ha én már nem is élem ezt meg…

- Nekem már nagyon régóta fontos vagy! – csókol ajkaimra, összekulcsolva ujjainkat – Mindig fontos leszel! Te vagy az egyetlen, ami még itt tart! – mélyül el testemben, én pedig úgy érzem most vagyok egész…pont, mint akkor éjjel.

- Ahh – nyögők fel, hátra vetve fejem, lehunyt pillákkal. Ahogy figyelmesen mégis élvezettel mozog teljesen elbódít. Szívem gyorsabban ver, ahogy ő is egyre gyorsabban mozog. Minden lökésénél erősebben szorítóm ujjait, hogy tudjam: ez tényleg a valóság, majd, amikor kényes pontot ér el képtelen vagyok vissza fogni magam – O-ott még, Yugyeom! – sikítok fel, eltalálja prosztatám és teljesítve kérésem erősebben és csak ezt a pontom célozva hatol belém újra és újra, amíg teljesen a vég szélére sodor. Lassabban, de pontosabban kezd lökni, mitől csak nyögni és sóhajtozni vagyok képes. Szorosabban fogom kezét, ahogy végig cikázik rajtam az élvezet és teljesen elvesztem magam felett a kontrolt.

Yugyeom karjai magához vonnak én pedig életemben először igazán nyugodtan merülök álomba…

- Yu- Yugyeom – próbálom szabályozni légzésem, ahogy ölelésébe bújok. Az emlék hatására csak erősödik az az érzés a szívemben, mit már olyan régóta tudok, de nem merek ki mondani. Félek, hogy nem így érez, szemei mégis azt sugallják: viszonozná…tényleg megtenné? Egy valamiben viszont teljesen biztos vagyok – Nem akarom az életet, ha te nem vagy itt velem!