Párosok: YuMark, 2jae
Történet: Mark és Jaebum kapcsolata nem felhőtlen, ennek legfőbb oka: Jaebum érzelmei. Még mindig, lassan öt év távlatából is a szívét más bitorolja, az exe, akiért bármit megtett volna, de neki el kellett mennie.
Mark akaratlanul is más karjai közé menekül, de vajon ezuttal jó embernek adja szívét?
Yugyeom pov.
Mark szív verése egyre gyorsul, ahogy nyelvem végig szánt nyakán, majd fogaim lágy bőrébe mélyesztem, ezzel elérve, hogy kéjesen nyögjön fel, megremegve alattam. Elengedem kezét, mellkasánál össze gyűrőm fekete felsőjét, majd egy egyszerű mozdulattal tépem szét, ezzel feltárva tökéletes felső testét. Legutóbb nem ízlelhettem meg finom testét, de most azonnal mellkasára csókolok, ujjaim pedig egyik mellbimbóját kezdik kínozni. Mark nagykortyokban veszi a levegőt, így mellkasa vadul jár fel-le.
Ajkaimmal mellbimbóját kezdem csókolgatni, szívógatni, majd mikor nem figyel, erősebben harapok rá várva a reakcióját, de meglep: meglepedten, jólesően nyög fel, ujjait hajamba túrva.
Mosolyogva ismétlem meg ezt a másik mellbimbójával is, majd csipőjére ülve húzom fel magamhoz, hogy levehessem a megcibált felsőt.

- Ugye tudod, hogy ez a te pólód volt? - mosolyog rám, mivel jobb kedvre derít engem is.
- Valóban? - hajolok ajkaihoz - Van másik. - csókolom meg mélyen, elfektetve, csuklóit az ágyhoz szegezve. Merevedésem ágyékához nyomom és érzem mennyire felizgult ő is.
Elválva tőle megszabadítom nadrágjától és saját felsőmet is leveszem, majd éjjeli szekrényemből előveszek egy bilincset. Érdeklődve nézi, mit csinálok, de nem akarom még hogy lássa...így hátsó zsebembe teszem.

- Mit csinálsz? - piheg rám nézve kíváncsi szemeivel.
Nem válaszolok csak lábai közé térdelek és birtokba veszem édes ajkait. Lassan csókolgatom, majd ajkaim kulcsontjához ér és mélyebben harapok finom bőrébe. Megremegve nyög fel, nekem pedig támad egy gonosz ötletem.

- Mostantól nem beszélhetsz, nem nyöghetsz és nem mozdulhatsz. Ha ellenszegülsz mindent előlről kezdek, mindig nagyobb intenzitással. Megértetted? - nézek szemébe. Egyszerűen képtelen vagyok ellenállni annak az angyali fénynek mi megcsillan szemében. Most igazán örülök, hogy ennyire kíváncsi jellem!
Bólint én pedig ismét ajkaira hajolok, mélyen csókolva.
Bólint én pedig ismét ajkaira hajolok, mélyen csókolva.
Játszani akartál...akkor játszunk...
Nyelvem vadul gyűri le az övét, majd hagyom kicsit levegőt venni és mellkasát kezdem csókolgatni. Ügyesen visszatartja nyögéseit, így mellbimbóját kezdem szívógatni. Élesen szívja be a levegőt, de hangját még mindig visszatartja, így erősen harapok rá. Most sem reagál, csak össze szorítja szemeit és ajkába harap. Elmosolyodom ezen: hát jó, én benne vagyok.
Lassan csókolgatom végig teste minden szegletét, alhasához érve pedig ismét bőrébe mélyesztem fogaim, minek hatására ujjait hajamba kapja.
Lassan csókolgatom végig teste minden szegletét, alhasához érve pedig ismét bőrébe mélyesztem fogaim, minek hatására ujjait hajamba kapja.
- Megmozdultál. - hajolok vissza ajkaihoz és ravasz mosollyal kezdem előről édes gyötrését. Ügyesen bírja és most akkor sem mozdul mikor erősebben harapok alhasára. Láthatóan komolyan veszi szavaimat, ami igazán jól esik. Jól esik érezni, hogy bízik bennem.
Gondolataimból hangos nyögése és ismét hajamba futatott ujjai ránt ki, ahogy még a vékony boxeren keresztül kezdem szopogatni makkját.
Gondolataimból hangos nyögése és ismét hajamba futatott ujjai ránt ki, ahogy még a vékony boxeren keresztül kezdem szopogatni makkját.
- Egyszere két szabályt is megszegtél. Duplázuk az érintések intenzitását is? - mosolygok fel vágytól égő szemeit nézve, majd újra ajkaira hajolok, most már meg-meg rágcsálva alsó ajkát is. Végig nyalom testét és ujjaimat boxere korcába akasztom, végül lehúzom róla ismét ajkaihoz hajolva.
- Erre nincs szükségünk! - suttogom ajkaira, majd lehajolok lábai közé és lassan végig nyalok már-már vöröslő erekcióján - Látom tetszik a játék! - nézek rá vigyorogva és ahogy elpirulva, zavarban szorítja össze szemeit, megnyalva ajkait: elhalasztom kínzását. Tudnék most jobb dolgot is dús ajkainak - Állj fel! - suttogok füléhez hajolva, majd hagyom, hogy felálljon. Zavartan teszi, amit mondok és szerencséjére most nem kérdezősködik - Térdelj le! - szólok rá határozottan és bár habozva, de engedelmeskedik - Jó fiú! - mosolygok megszeppent tekintetét látva - Most vedd le a nadrágom! - turok szőke tincsei közé, nézve ahogy alig hozzám érve, zavarban van és próbál nem beszélni - Most a boxert is húzd le! - lassan akasztja ujjait boxerem korcába és a lehető leglassabban húzza le, de mikor megteszi én is kicsit fellélegezve sóhajtok és elővéve a bilincset a nadrágból, dobom az egyik sarokba a felesleges darabokat, majd az ágyra ülök úgy, hogy Mark pontosan férfiasságom előtt térdeljen. Nem mer rám nézni, így gondolom ritkán volt hasonló helyzetben, de épp eleget ittam ahhoz, hogy ez ne akadályozon meg a továbbiakban - Add a kezed! - szólok rá és megremegve, de kíváncsian felém nyújtja kezét. Összefonom ujjainkat, majd kezét merevedésemhez vezetem és mozgatni kezdem magamon. Mark egyre biztosabban mozgatja kezét, így hagyom hadd csinálja magától én pedig élvezem munkáját egy darabig, majd ujjaimat hajába futattom, amitől megremeg - Vedd a szádba! - nyögök bele mondatomba, ahogy makkomon simít végig, de csak zavartan pislógva néz rám - Azt ne mond, hogy még nem szoptál le senkit! - húzom fel szemöldököm. Gyanúsan elpirul és lesüti szemeit, míg megrázza fejét - Komolyan? - lepődöm meg és amióta a szobába jöttünk, most először érzem azt, hogy még sem jó ötlet ez - Abba hagyjuk? - nézek rá, őszinte aggódással.
Nem, nem erőltetheted rá Yugyeom! Szereted, nem teheted!
- Ne-nem! - mondja halkan és nem túl meggyőzően, így eltolom magamtól picit, hogy felálljak. Nem fogom erőltetni, fontosabb ennél nekem! Mégis egyre feszültebbnek érzem magam - Yugyeom ne! Ne hagyjuk abba! Akarom tényleg, csak ez új... Folytassuk! - néz rám azokkal a nagy szemeivel és képtelen vagyok ennek ellenállni. Visszaülök, Mark pedig édesen elém mászik, majd karjaival csípőm mellett támaszkodik, mintha csak azt akarná, hogy ne mehessek el - Akkor viszont - simítok tincsei közé - most meg kell tenned! - bólint, majd ujjait merevedésemre fonja és lassan hajol makkomhoz. Először csak egész picit nyal makkomra, majd újra és újra többet enged meg magának. Finoman megborzolom ticseit, mire szájába veszi makkom és szopogtni kezdi. Jól esően nyögök fel, ahogy egyre több részt vesz ajkai közé, ahogy egyre inkább bele éli magát, majd mikor már eléggé megőrjít, jobban magamra húzom és tovább tartom ott, de csak olyan erővel, hogy ha nagyon rossz neki, akkor eltudjon hajolni. Legközelebb már magától próbálja mélyebben magába fogadni péniszem, majd tovább is tartja ajkai közt én pedig ahogy megérzem torka kezdetét: elégedetten nyögök fel, haját simogatva. Megremeg - gondolom azt hiszi, megint lenyomom fejét -, de csak jól esően cirogatom meg. Pár perccel később viszont már nem tudom türtőztetni magam, így most lehúzom magamról, mielőtt idő előtt elélveznék.
Mark kipirosodott ajkain nyal végig, amin ott csillog előváladékom és akaratlanul is a földre lököm, birtokba véve ajkait, vadul táncoltatva meg édes nyelvét, míg kezeim csípőjére kulcsolom.
Mark kipirosodott ajkain nyal végig, amin ott csillog előváladékom és akaratlanul is a földre lököm, birtokba véve ajkait, vadul táncoltatva meg édes nyelvét, míg kezeim csípőjére kulcsolom.
- Élvezni akarlak! - harapok ajkára, majd nyakához hajolok - Meg akarlak dugni! - nyalok végig fülcimpáján - Erősen - nyalok végig ütőerén -, mélyen - mélyesztem fogaimat húsába, amitől élvezettel és fájdalommal együtt sikít fel -, kíméletlenül! - nyalok végig a sérült bőrén - De előbb - hajolok ajkaira finoman megpuszilva - jutalmat érdemelsz az édes ajkaid munkájáért! - simítok tagjára - Gyere! - állítom fel, mert azért még sem a legkényelmesebb a szőnyeg, aztán az ágyhoz vezetem és elfektetem rajta. Lábait terpeszbe húzom, majd közéjük feküdve: mélyen elnyelem nemességét, mitől hangosan nyög fel. Nem teszem még szóvá, mert majdnem biztos vagyok benne, hogy elfelejtette: nem beszélhet, nem nyöghet, nem mozoghat. Magamban mosolyogva várom mikor szegi megújra a játékot és őrülten vigyorogva hajolok fölé a bilincsel a kezemben, mikor hajamba kapva élvezkedik.
- Tudod Markie - puszilok ajkaira csípőjére ülve - megint megszegted a szabályokat! Viszont most nem fogom előről kezdeni csupán segítek betartani őket. - mosolygok rá és mintha picit megijedne, mikor felemelem a bilincset, de különösebben nem törődőm vele - Emeld fel a kezed! - szólok rá és mikor felém nyújtja rá kapcsolom az egyik karperecet, majd át fonva az ágy rácsán a másik csuklójára is rákatintom a karperecet. - Így nyugton fogsz maradni! - csókolom meg mélyen - És mit tegyünk azért, hogy csendben maradj? - mosolygok riadt tekintetén. Legszívesebben elő venném a szájpecket, igazán édes lenne azzal a kis piros golyóval az ajkai között, de nem tudom mennyit képes elviselni és félek, hogy nem tudná jelezni, hogy elég - Na mi legyen? Csendben maradsz magadtól? - suttogom fülébe, mit megnyalok. Bólint, míg megbilincselt kezeit nézi kíváncsian - Nem ártana kicsit bemlegítened! - erre már rám tekint, de csak perverzen elmosolyodom, míg a szekrényhez megyek és előveszek pár dolgot, ügyelve rá, hogy ne lássa. Nem akarom megijeszteni, mert biztos ez lenne. Csak remélem, ha lassan vezetem be őket, akkor élvezni fogja.
- Mit akarsz azzal? - néz a kezemben tartott szemmaszkra.
- Eltakarni a szemed. Nem fogsz látni csak érezni és hallani. Így fokozzuk az élményt. - mosolygok rá kedvesen - Persze ha nem akarod, tudod mit kell mondani. - bólint, így oda megyek hozzá - Emeld fel a fejed! - eleget tesz kérésemnek és felteszem a maszkot, majd megcsókolom.
Így, hogy nem látja a dolgaim vissza megyek az ágyba és magam mellé teszem őket. A síkosítót elkenem ujjaimon, majd az análfüzért is bekenem vele és visszahajolok, vöröslő péniszéhez - Ez most furcsa lesz, de nem fog fájni. - figyelmeztetem és mikor ajkaim közé veszem makkját, elmélyítem benne az első golyót. Halkan nyög fel ajkaiba harapva és arckifejezéséből tudom, hogy még sosem volt ilyennel dolga, de csak tovább nyomom benne. A második golyó már egy kicsivel nagyobb, de még nem sóhajt fájdalmasan, majd a harmadiknál sem, de a negyedik golyó már nehezebben megy fel, így egy határozott mozdulattal rántom ki belőle, erősen megszívva erekcióját, amitől felnyüszít. Elmosolyodom, azon az élvezettel teli elfolytott nyögésen, majd újra és újra eljátszom vele, amíg meg nem unom ezt a játékot. Kielégületlenül nyüszög, ahogy elválok férfiaságától és az análfüzért is kirántom belőle. Ne csüggedj cicám, élvezni fogsz...
Bekenen síkosítóval a pénis plugot és előváladékozó férfiaságát picit masszírozni kezdem, de úgy hogy véletlenül se élvezzen el - Ez most hideg lesz és különös, de bízz bennem, hamar megszokod! - várok míg bólint, majd óvatosan pénisze lyukába nyomom teljesen és rögzítem. Mark riadtan nyüszít fel, de nem hagyom, hogy a félelme felülkerekedjen rajta. Megcsókolva próbálom elterelni kicsit a figyelmét, ami sikerül is, így folytatom - Fordulj hasra! - utasítom, ő pedig habozva, de megteszi - Most térdelj fel! - teszi amit kérek én pedig mögé térdelek. Bekenem síkosítóval magam, majd csípőjére fogva mélyülök el forró, szűk testében. Elmém kikapcsol, ahogy megérzem a jól eső forróságot és füléhez hajolva kezdek mélyen lökni - Nagyon szűk vagy! - nyögöm, ahogy rám szórít.

- Váárj, ahh! - nyög fájdalmasan - Állj, állj meg! - könyörög.
Mark fájdalmasan nyöszörög, de ez most csak jobban felizgat és egyre gyorsabb a tempóm, ahogy eltalálom gyengepontját.
- Fájh Yu-Yugyeom! - síkit fel, így a maradék eszemmel még férfiasságára fogok, hogy kicsit enyhítsek rajta - La-lassíts, kérhlek... - nyöszörög és látom kifolyni egy könnycseppjét a maszk alatt.
- Lazíts! - csókolom végig hátát - Próbáld megszokni! - nyalok végig nyakán. Tudod, mit kell mondani, ha nem bírod!
- De akkor vége! - nyöszög meg-meg remegve, könnyezve.
- Igenh! - kérlek ne mond ki...csak most ne...
- Csak lassíts! - kérlel könyörögve - Yu-Yugyeom ne! - síkit fel...
- Cssshh, lélegezz! - lassítok le, próbálva kontrollálni magam, nehogy idő előtt el menjek - Csak egy picit, addig lazíts!
Minden egyes lökéssel úgy érzem kicsit meg könnyebbülök, múlik a feszültségem és akaratlanul is egyre gyorsabban mozgom megint, de most Marknak is könnyebb...
Minden lökésnél mélyen eltalálom gyengepontját és érzem, ahogy egyre jobban feszül, hamarosan elélvez.
Nyakát kezdem csókolgatni, majd erősen megfeszülve nyög fel, ívbe feszítve hátát. Kábultan nyög még, majd lassan kezd rájönni, hogy mire való a kis rúd a péniszében, amit megmosolygok.

- Yu-Yugyeom! - nyög, forgolódva, de nem állok le a lökésekkel, sőt egyre erősebben találom el - Ahh, ne! Állj! - kezd el vergődni, mitől én is átlendülök az élvezet határán forró testébe élvezve, tovább mozogva - Állj meg, ké-kérlek! Vedd ki! - könyörög, de tudom, hogy már biztosan nem fáj neki.
- Még rá érsz élvezni drágám. - lökök egy erőset testén, majd fenekére csapok és Istenem milyen felüdülés hallani azt az édes, kéjes nyögést - Tetszik? - suttogom megrágcsálva fülcimpáját és érzem, hogy szorosan körém fonódik.
- Hagyd abba, kérlek! - nyöszörgi mégis kéjes a hangja.
- Miért? Hisz élvezed! - lökök erősebben rajta.
- Ne-nem...nem akarom...vedd ki!....ahh! - próbálná összeszorítani lábait.
- Mond meg miért és ki veszem! - fogok péniszére, amit gyors ütemben kezdek verni.
- Ahh ne! - sikít fel - Pi-pisilnem kell! - nyögi ki, mire elmosolyodom...sejtettem.
Ahogy ígértem, kiveszem a kis fémrúdat, amitől élvezete azonnal a lepedőre csordogál és az utolsó cseppig masszírozom.
Ahogy ígértem, kiveszem a kis fémrúdat, amitől élvezete azonnal a lepedőre csordogál és az utolsó cseppig masszírozom.
- Állj meg Yugyeom, kérlek! - nyöszörög alig hallhatóan és nem tudom, hogy a hála miatt, amiért hagyta, hogy ezt tegyem vele, vagy a szeret miatt, amit érzek iránta, de lassan kihúzodom belőle és elő keresve a bilincs kulcsát: kiszabadítom karjait, majd a szemkötöt lehúzom róla és nem törödve az élvezetével a lepedőn: magam mellé fektetem és tekintetét keresem. Fáradtan pislog rám, mélyeket szusszantva - Szeretlek! - szuszogja mosolyogva.
- Én is Mark, köszönöm! - csókolok homlokára - Kell még pisilned? - kérdem kisimítva arcából izzadt tincseit. Bólint, így felkelek mellőle, de riadtan kap kezem után - Kicsim, ha ki kell menned segítek, mert most egy darabig egyedül nem fogsz tudni. - fogom karomba és elképesztően jó érzés a karjaim közt tudni. Át karol és a mosdóba viszem.
Együtt zuhanyzunk le és végig karjaim közt tartom, majd vissza viszem a szobába. Míg felhúz egy felsőt és egy boxert, addig lecserélem az ágyneműt és végre karjaimban fogva feküdhetek le vele...minden pillanatban egyre inkább érzem, hogy szükségem van rá, de ettől a bűntudatom is nö, hisz Jackson egyedül van, életveszélyben...
- Min gondolkodsz? - simít végig ajkaimon a megszokott kíváncsiságával.
- Hogy milyen ügyesen tűrtél mindent. - puszilok ajkamon járó ujjára, mitől elpirul - Köszönöm! - simítok arcára.
- Érted bármit meg tennék! - bújik mellkasomhoz, majd hamarosan meghallom édes szuszogását.
- Szeretlek Mark! - csókolom meg alvó ajkát, majd engem is elönt az álom.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése