Vampire Heart - 1. Rész (+18)

Író: Tia

Műfaj: Yaoi

Páros: YugBam (Got7)

Besorolás: +12; +16; +18

Tartalom: "Mindig is irigyeltem az embereket...úgy élnek ahogy akarnak. Felnőnek, vágyakoznak, célokat tűznek ki és sok egyéb, mi számomra lehetetlen, de amit leginkább irigylek az, hogy szeretnek. Szerelmesek, boldogok, együtt élik le a szánalmas kis életüket...és ő is ezt fogja tenni..."

Sziasztok! Itt lenne egy új YugBam OS és remélem tetszeni fog :) A félre értések elkerülése érdekében: a dölt betűs részek múlt időben játszodnak, ahogy visszagondol rá!

Kellemes olvasást!

     

Mindig is irigyeltem az embereket...úgy élnek ahogy akarnak. Felnőnek, vágyakoznak, célokat tűznek ki és sok egyéb, mi számomra lehetetlen, de amit leginkább irigylek az, hogy szeretnek. Szerelmesek, boldogok, együtt élik le a szánalmas kis életüket...és ő is ezt fogja tenni...

Lassan lépdelek új áldozatom felé, ki remegve dől a mögötte lévő falhoz reménykedve a szabadulásában...nem édes, ma te vagy a vacsorám! Ahogy a sötétben megvilágítja tejfehér bőrét a hold, igazán szépnek láttatja rémült remegő testét, mi minél közelebb érek, annál inkább a falnak préselődig.

- Mi-mi vagy te? - kérdi fojtott hangon.

- Vámpír édesem és - ujjaimat csípője köré fonom, míg másik kezemmel végig simítok arcán, mi most talán a hidegtől, talán a félelemtől, de jég hidegnek bizonyul - éhezem a véredre!

Hallom, ahogy egy csapatnyi ember közeledik felénk az utcán, így még nem teszek semmit, de amint közelebb érnek: mutató ujjam áldozatom vöröslő ajkaira teszem, míg közelebb hajolok arcához - Ugye csendben maradsz? - kérdem suttogva mélyen szemébe nézve. Félve bólint, majd míg a közelben lévők eltűnnek: csípőjéről derekára simítva hajolok nyakához, de most még csak lágy csókot lehelek rá. Érzem ajkaim alatt, hogy hol lüktet jobban vére, ha nem akarok nagy fájdalmat okozni, akkor itt kell átharapnom érzékeny nyakát. Mikor már nem hallom az embereket készülnék harapni, de riadt hangja megállít.

- Ké-kérlek, kérlek! - néz szemembe könnyes szemeivel.

- Mit kérsz? - tartom szemem tekintetén, de lehunyja pilláit, ujjaival pedig mellkasomra vezetve szorítja össze fekete felsőm görcsösen tartva.

- Ne-nem akarom, nem akarom! - potyognak könnyei, miket most letörlök orcájáról.

- Nem fog fájni! - suttogom felé, míg szorosabban tartom. Nem futna el, nem is tudna, de ezzel kicsit talán megnyugtathatom. Könnyei nyaldossák szép arcát, ahogy ismét nyakához hajolok - Fogd meg a kezem! - mondom, majd mikor megteszi összekulcsolom ujjainkat, ahogy ajkaim ismét bőrét érintik, de valahogy képtelen vagyok most megtenni - Hogy hívnak? - nézek fel arcára, szemeit szorosan összeszorítja, míg az esőtől nedves szőke haja homlokához tapad. Így meg nézve szép srác, inkább hasonlít egy angyalra ebben a fehér öltözékben, mint emberre. Mégsem válaszol... - Elvitte a cica a nyelved? - suttogom füléhez hajolva. Érdekelne, hogy egy ilyen kis szende srác, mit keres az éjszaka kellős közepén az utcán egyedül.

- Mi-miért? - kérdi bátortalanul, könnyei még mindig folynak, de már koránt sem annyira, mint az előbb - Csak-csak csináld... - hangja megtört és ez valamiért fájdalommal tölt el.

- Azt mondtad nem akarod- fogom két kezem közé arcát, de továbbra sem néz rám csupán felsőmbe markol - és én sem akarlak megölni! - vallom be magamat is meglepve. Valahogy úgy érzem képtelen vagyok megtenni, pedig lassan két hete nem szívtam vért és rettentően gyengülök. Szemeit ismét reménykedve, meglepetten veti rám és olyan érzés fut át rajtam, ami már nagyon régen nem - Áruld el a neved! - szólok most már rá erélyesebben.

- Bambam. - nyögi ki halkan tartva a szemkontaktust.

- Érdekes név. - suttogom elveszve tekintetében. Látom mennyire fél, de mégsem fut el, pedig most megtehetné. Ajkait szóra nyitja és meglep kérdése, a nevem akarja tudni...hm - Yugyeom - hajolok közelebb hozzá, ahogy hallok megint közeledni valakiket. Vonz a tekintete és akárhogy is, de képtelen vagyok mást tenni. Csak elmerülök gyönyörű fekete szemeiben és élvezem mennyire megremeg ahogy ujjaimat ismét végig húzom csípőjén fel egészen oldalán. Határozottan nem akarom most már megölni, teljesen máshoz van kedvem...vajon benne lenne?

- Mi-mit akarsz csinálni? - remeg meg hangja, ahogy ujjaim fehér inge alá bújnak lassan felfedezve milyen feszes hasa.

- Szerinted mit akarok? - búgóm fülébe, majd füle tövébe csókolok. Megfeszülve sóhajt, de nem lök el magától, nem mintha merne.

- Fé-félek. - sóhajtja, mikor ismét nyakára lehelek apró csókot, viszont most teljesen mástól vezérelve - Ne!

Hallom ahogy megint szipog picit, így szemébe nézek.

- Nem foglak bántani! Nem vagyok olyan gonosz, mint hiszed. Tudom, hogy megijesztettelek, de higyj nekem! Ha megakarnálak ölni, már megtettem volna! - próbálom megnyugtatni, de fogalmam sincs miért. Máskor sosem érdekelt az áldozatom és bár volt, akit ágyba vittem mégsem élte túl, most teljesen biztos vagyok benne, hogy tényleg nem akarom bántani és azt sem, hogy féljen.

- De meg-meg akartál - fakad sírva - N-ne - akad el szava, ahogy ajkaira hajolok és óvatosan megcsókolom míg letörlöm könnyeit. Ha a szavaimnak nem hisz, majd ennek fog - Miért? - kíváncsi hangja, ahogy elválok ajkaitól és őszintén, még egy emberrel sem élveztem ennyire a csókot.

- Fogalmam sincs. - felelek őszintén, letörölve könnyeit.

- És ha utána megint meg-megakarsz - kezdené, de szavába vágok.

- Akármit mondok úgysem hiszel nekem, akkor miért kérdezed? - mosolyodom el - Hol laksz? - azért akárhogy is tetszik és kívánom, nem itt az utcán akarom megdugni.

Oldalra néz én pedig követem tekintetét, ahol egy kis négy emeletes ház bújik meg. Ohh szóval haza felé tartott...

- Csak utánad! - suttogom fülébe, majd elengedem, hogy elindulhasson, de teljesen lefagyva áll a falnak dőlve - Gyerünk Bambam! - szólok rá, mire végre meg is indul. Mögötte sétálok és bár nem fut el, azért látom rajta, hogy rettenetesen fél.

Megáll, beírja a kapukódot és bár tényleg megtehetné, továbbra sem fut el, inkább megvár. Érdekes.

- Ugye tudod, hogy most simán elmenekülhettél volna? - húzom fel szemöldököm, ahogy megáll egy ajtó előtt és rám nem nézve keresi elő a kulcsait.

- Azt mondtad nem akarsz bántani, akkor miért meneküljek el? - nyitja ki az ajtót és egész konkrétan betessékel, majd utánam jőve bezárja az ajtót nagy sóhajtással karöltve. Fél, most is fél...

- Nem akarom, hogy félj! - suttogom a nyakába hátulról magamhoz ölelve, ujjaimat össze fonva vékony hasán.

- Akkor már ketten vagyunk. - sóhajt megint mélyen, de mondata meglep és mosolyra ösztönöz.

- Mit tegyek, hogy higgy nekem? - suttogom fülébe, megharapva finoman fülcimpáját.

- Ne-ne bánts! - remeg meg karjaim között.

- Ígérem! - csókolok nyakába, majd megfordítom karjaimban, hogy a szemébe nézhessek - Miért engedtél fel magadhoz, ha így félsz, hogy nem éled túl? - érdekel, komolyan.

- Nem tudom. - hunyja le pilláit - Félelmetes vagy, de-de talán - rázza meg fejét - nem tudom.

- Félelmetes? - vonom fel szemöldököm.

- Talán még nem mondták? - mosolyodik el hetykén, ami meglepően tetszik. Édes a mosolya jól áll neki.

- Szex előtt még nem. - mosolygok rá én is - Maximum utána. - tolom a falhoz és az a kis riadt tekintet, amit ezért kapok megnevett - Itt vagy a szobában? - hajolok ajkaira miket magamévá teszek és a lehető legmélyebben csókolom. Ismét meglep, mert a kezdeti sok után ugyan olyan hevesen csókol, mint én őt, de pár perc múlva elválok tőle, hogy levegőhöz jusson.

- Ne itt! - hajtja le fejét, míg nagy kortyokban veszi a levegőt - Gyere... - húz maga után, majd megilletődve megáll az ágy előtt, amin megint mosolyognom kell.

- Érdekes vagy! - jegyzem meg, majd mögé lépve kezdem el nyakát csókokkal beborítani, míg ujjaimat inge gombjaira futtatom és lassan ki gombolom az első pár gombot. Megremeg, mégis jól esően sóhajtozik - Édes vagy - bukik ki belőlem, ahogy felnyög mikor egyszerre csókolok válla és nyaka közé, míg ujjaim inge alá bújnak - és finom az illatod. - suttogom nyakára.

- Ezt pedig én nem hallottam még. - jegyzi meg elpirulva.

Végig gombolom ingét, de még nem veszem le róla. Félre tolom vállán az anyagot és lágy puszikat lehelek rá, mellkasától simítva egészen hasáig. Izmosabb, mint hittem, de így csak jobban tetszik. Minden izma megfeszül tenyerem alatt és érzem rajta, hogy nem hagyja magát, hanem valóban tetszik neki a helyzet, bár biztos nem vallaná be.

- Hi-hideg vagy. - sóhajt fel és próbálna megfordulni, de erősen tartom. Most még nem édesem - Yugyeom - ejti ki nevem olyan édesen, ahogy azt még senki sem tette.

- Még nem. - tudom mit szeretne, de még nem végeztem.

Végig cirógatom hasát és akaratlanul is észre veszem dudorodó nadrágját. Kicsatolom övét, így van annyi helyem, hogy éppen csak, de végig simítsak alhasán ő pedig édesen felsóhajt. Nem játszom sokáig, így lehúzom sliccét, leveszem nadrágját miután kilépet a cipőjéből és továbbra is mögötte állva kényeztetem nyakát és simogatom boxeren keresztül merevedését. Jól esően sóhajtozik, így tovább lépek és boxerébe nyúlva teljes valójában fogok nemességére, mitől megkapaszkodik karjaimban hátát hozzám simítva.

- Csak nem tetszik? - suttogom pimasz mosollyal fülébe. Nem válaszol, de látom mennyire elpirult – Illik hozzád a piros. – fordítom magam felé és most talán még az eddiginél is jobban elpirul – Nos, ezt most vegyük le. – húzom le fehér bőréről ingjét – Gyönyörű vagy! – hajolok ajkaira, mélyen megcsókolva – És elképesztően édes! – simítok végig alsó ajkán, míg másik kezem csípője köré fonom magamhoz húzva.

Ujjaim alsója korcába akasztom és szemébe nézve, lassan tolom lefelé. Tetszik mennyire képes zavarba esni, de felmerül bennem a kérdés, hogy miért, mert hogy meleg az biztos – Miért vagy zavarban? – simítom tenyerem már pucér fenekére, mibe bele markolok. Ettől pedig olyan édes hangon nyüszít fel, amit még sosem hallottam.

- Talán mert egy vadidegen épp a fenekem markolja? – mosolyodik el gonoszul, ami bár nagyon nem illik hozzá, tetszik rajta – Senki sem mondta még, hogy gyönyörű lennék – hajtja le szégyenlősen fejét – És ha jobban bele gondolok talán nem is véletlen, hogy engem találtál meg kint…

- Ezt hogy érted? – nyúlok álla alá, felemelve fejét, hogy rám nézzen, de lehunyja pilláit, na remek: szomorú.

- Sosem voltam az az ember, aki fontos volt valakinek, inkább csak amolyan „B” terv. – mosolyodik el keserűen – Az hogy pont engem szúrtál ki kint… talán tényleg felesleges vagyok.

- Valahogy nem tudom elképzelni, hogy valakinek ne te legyél a legfontosabb. – gondolkodom el, ahogy megfordulok vele és az ágyra ülök, ölembe húzva – Semmiképp sem vagy felesleges! – simítok végig arcélén. Rosszul esik szomorúnak látni.

- Azért vicces ezt pont attól hallani, aki nem rég még megakart ölni… - sóhajt fel. Na erre mondjuk nem tudok mit válaszolni… - Miért nem tetted meg? – kérdi míg elkezdi lehúzni rólam a felsőm.

- Ez egy jó kérdés és nem tudom. Túl aranyos vagy és nem volt szívem hozzá. – simítok végig alsó ajkán – Mellesleg nem vagyok gyilkos. Számomra ez létszükséglet és nem kedvtelés. Ha meg is teszem, akkor azt álltalában csak olyannal, aki megérdemli, te pedig nem tartozol ebbe a körbe.

- Akkor miért engem találtál meg ott? – faggatózik tovább, de amíg ujjaival kellemesen bejárja testem, nem igazán zavar.

- Egyedül voltál én pedig már vagy két hete nem jutottam vérhez… Miért akarsz erről beszélni? – próbálom elterelni a témát. Nem akarom elrontani sem a hangulatot, sem a kedvét elvenni, mert igen csak lelkesen kezdi el nyakam csókolgatni, míg édesen simogat.

- Nem akarok csak – gondolkodik el -, várj: két hét? Ez mit jelent? – ráncolja össze édesen a homlokát.

- Mindenkinek vannak szükségletei, csak ennyit. – édes, de azt nem fogom elmondani, hogy lassan gyengébb leszek akár nála is, nem! Később megoldom ezt a gondom, de nem vele, nem fogom bántani.

- Ez olyan mintha éhes lennél? – kérdi, míg ujjai övemmel babrálnak.

- Igen. – mosolyodom el, ahogy erősen próbálkozik az övvel, végül megszánva kicsatolom. Igen szívem, kissé becsapos… - Állj fel picit. – mondom, majd mikor feláll, leveszem a nadrágom. Mindjárt kényelmesebb.

- Akkor tulajdonképpen két hete nem ettél? – csodálkozik el, míg vissza ül az ölembe – Talán jobban jártál volna, ha mégis inkább megteszed. Most hogy fogsz… - gondolkodik el, de mielőtt újra megszólalna: ajkaira teszem mutató ujjam.

- Nem foglak bántani, már megmondtam! – csókolok ajkaira és nagyon remélem, hogy nem gondol erre többet. Ujjaimat végig húzom gerince vonalán, amitől édesen megremeg, majd fenekét megmarkolva jobban ölembe húzom. Vágyom a közelségére.

- De akkor is szükséged lesz rá. – húzódik el.

- Most rád van szükségem és lehetőleg kerüljük ezt a témát! – simítok végig édes arcán, ő pedig lehunyt pillákkal bólint. Éhesen kapok ajkai után, egyik kezemmel hátát, másikkal nemességét cirógatva és egyszerűen annyira édesen képes reagálni minden kis mozzanatra, hogy még a csókunk közben is elmosolyodom.

Ujjaim végig húzom vékonyka combján, térd hajlatánál megmarkolva és közelebb húzva magamhoz, így merevedése hasamhoz ér, megcsillantva vágycseppjeit. Hátra dőlök vele, így húzva magammal, majd megfordítom, hogy fölé kerüljek. Végig cirógatom oldalát, ahogy mélyen megcsókolom, de hamar elfogy a levegője, így inkább nyakán csókolok végig egészen válláig, itt-ott megszívogatva érzékeny bőrét. Kulcscsontján végig nyalok, mitől édesen felnyög, majd mellkasát kezdem csókolgatni, egyik kezemmel pedig meredező mellbimbóját kényeztetem, amíg fel nem lök csípőjével. Rámosolyogva – ami az elpirulásából ítélve kicsit túl perverzre sikeredet –, kúszok lejjebb egészen ágyékáig. Még alhasára adva egy-két csókot, ujjaimmal végig simítok mellkasától hasáig, majd egész lassan merevedéséig. Ajkaimmal követem ujjaim útját és egész aprót csókolok makkjára, mitől érzéki hangon felnyüszít, elveszve tekintetemben. Meg-meg remeg, ahogy ajkaimmal kezdem kényeztetni merevedését és mikor elmélyítem benne első két ujjamat, erősen megszívom mélyen torkomba engedve. Így talán kevésbé lesz kellemetlen neki…

- Yugyeom! – sóhajtja nevem, hajamba markolva. Magamban elmosolyodom, de most nem állok meg kényeztetésében, amíg nem érzem elég tágnak, majd mikor már negyedik ujjamtól is kéjesen nyög: kiengedem számból, vissza hajolva édes ajkaira.

- Elképesztően édes vagy! – csókolom meg, vörösre harapdált ajkait – Ugye van sikosítod? – lehelem bőrére. Szegényem, már most szét csaptam az agyát, mi lesz vele később?! Az éjjeli szekrény felé néz, így gondolom ott találom és igen, egy kis keresgélés után valóban meg van. Lehúzom boxerem, majd visszamászom lábai közé és eloszlatva magamon a zselés anyagot: közel hajolok arcához – mert látni akarom szemeit – és összefonva ujjainkat, elmélyülök forró testében.

- Ahh – nyög fel, kidomborítva mellkasát, hátra vetve fejét, lehunyt pillákkal. Lassan kezdek mozogni szűköségében és mikor már érezhetően kevésbé szorít: erősebben és mélyebben kezdek lökni, mitől olyan magashangon nyög fel, hogy azt még az operaénekesek is megirigyelnék. Ujjaival erősen szorítja enyéimet, így esélytelen lenne lenyúlni kettőnk közé, de ahogy érzem erre nem is igen lesz szükség, mert előváladéka már ott csillog vöröslő péniszén – O-ott még, Yugyeom! – sikít fel, mikor eltalálom prosztatáját és teljesítve kérését, erősebben és csak gyenge pontját célozva hatolok belé újra és újra, amíg meg nem érzem, hogy mindjárt elélvez, mert egyre sűrűbben szorul össze körülöttem. Lassabban, de pontosabban kezdek lökni, mitől élvezettel sikít fel azon az édes hangján, majd háta ívbe feszül, ujjainkat erősebben fonja össze, szemeivel pedig elveszik tekintetemben, ahogy kettőnk közé élvez a nevem sikítva.

Hogy ettől a lenyűgöző látványtól, vagy az izmai szorításától megyek-e el, nem tudom, csak abban vagyok biztos, hogy ilyent még sosem éreztem. Addig mozgok benne, míg ki nem élvezzük teljesen az orgazmust, majd kihúzódom belőle, ajkaira hajolva.

Remegve bújik hozzám, nyakam köré fonva karjait, hagyva, hogy úgy csókoljam, ahogy csak akarom. Érzem, hogy szinte teljesen elgyengültem, de képtelen vagyok most másra gondolni, minthogy magamhoz húzzam és addig-addig csókolgassam, míg el nem alszik karjaim közt.

Nem tudom meddig feküdhetek mellette, míg édesen bújik hozzám, fejét mellkasomon pihentetve, de igazán élvezem. Még sosem volt mellettem ilyen sokáig senki, bár még senkivel sem szeretkeztem így, mert igen ez nem csupán szex volt, valamit igen is kiváltott belőlem és igen is közel került hozzám.

Megpróbálok úgy felkelni mellőle, hogy ne ébredjen fel, de sikertelenül. Amint felülök édesen, laposakat pislogva ül fel mellém, kezemre fogva – Ne menj el! – szólal meg halkan, kissé talán bánatosan – Kérlek! – hajtja le fejét inkább a fehér takarót nézve.

- Muszáj Bambam. – nyúlok álla alá, hogy rám nézzen megcsókolnám, ha nem látnám szemében megcsillanni könnyeit. Kérlek édesem, miattam ne sírj, senki sem érdemli meg a könnyeid. Végig simítok arcélén, majd közelebb hajolok hozzá – Megígértem, hogy nem bántalak, de ahhoz minél előbb el kell mennem, hogy be is tudjam tartani a szavam. – suttogom szavaim ajkaira.

- Akkor ne tartsd be! – hunyja le pilláit mik alól egy apró gyémánt csepp szökik meg és végig fut szép arcán, egészen ajkáig – Nem akarom, hogy el menj! – kap ajkaim után és érzem mennyire kétségbe esett. Tényleg nem akar egyedül maradni, de muszáj elmennem, nem akarom veszélybe sodorni, mert az biztos, hogy én képtelen lennék bántani, de ettől még számtalan veszély venné körbe, ha mellette maradnék.

- Vigyázz magadra! – adok egy utolsó puszit vöröslő ajkaira, majd felöltözőm és a lehető leggyorsabban lépek ki a kis házból.

Azóta az éjjel óta csak is őt látom, csak is ő uralja elmém és mondhatni mindig az árnyékaként mozgok. Szeretném megvédeni, de anélkül, hogy ő erről tudna. Most is itt állok azon a helyen, ahol anno egyedül sétált és elkaptam, de valami más, mint az elmúlt egy évben bármelyik nap. Ma nem jött haza időben, nem találtam sehol és csak remélni tudom, hogy nincs semmi baja, egészen addig, míg meg nem hallok egy ismerős édes hangot mögöttem.

- Szia Yugyeom!