Vampire Heart - 2. Rész

Író: Tia
Műfaj: Yaoi
Páros: YugBam (Got7)
Besorolás: +12; +16; +18
Tartalom: "Mindig is irigyeltem az embereket...úgy élnek ahogy akarnak. Felnőnek, vágyakoznak, célokat tűznek ki és sok egyéb, mi számomra lehetetlen, de amit leginkább irigylek az, hogy szeretnek. Szerelmesek, boldogok, együtt élik le a szánalmas kis életüket...és ő is ezt fogja tenni..."

Sziasztok! Itt is lenne a következő rész és remélem szeretni fogjátok! Talán kicsit elvontabb lesz, de ha kérdésetek támad, szívesen válaszolok! A félre értések elkerülése érdekében: a dölt betűs részek múlt időben játszodnak, ahogy visszagondol rá!

Bambam pov.

Itt állva, fekete íriszeit látva, egy olyan érzés kerít hatalmába, mi már egy éve egyszer sem. Még mindig ugyan olyan félelmetes, ahogy rám tekint, de látom szemeiben azt az éjszakát megcsillanni.

- Vigyázz magadra! – ad egy utolsó puszit ajkaimra, majd felöltözve és a lehető leggyorsabban lép ki a házból, így az életemből is. Én pedig csak magam köré tekerve a takarót: sírok. Sírok, mert bár tudtam nem maradhat itt, mégis reménykedtem benne, reménykedtem, hogy fontos vagyok neki, de tévedtem. Ismét tévedtem... Miért rosszabb ez, mint eddig valaha? Ő nekem többet jelentet, mint egy éjszakai kaland...

- Yugyeom, gyere-gyere vissza, kérlek! – ölelem magamhoz a párnát, min még érzem finom illatát.

Akkor este tényleg azt kértem, hogy akár öljen meg, csak jöjjön vissza. Később viszont már mást éreztem...

Két napja ki sem mozdultam szinte az ágyból, csak Yugyeomra tudtam gondolni. Vajon tényleg azért ment el, hogy ne bántson, vagy azért mert nem volt jó neki az éjszaka velem. Megbánta volna? Megbánta, hogy nem ölt meg? Megbánta, hogy lefeküdt velem? Miért is meséltem neki... - Yugyeom válaszolj! – folyik le egy újabb könnycsepp arcomon.

Ez a harmadik nap, hogy Yugyeom elment és nekem most már be kell mennem dolgozni, nem veszíthetem el a munkám, amiért annyit harcoltam! Nagy nehezen, erőt véve magamon emberi formát faragok magamból, a hangulatomhoz illő talpig fekete ruhában és a sírástól felduzzadt szemeimmel pedig végre el is indulok a könyvkiadóhoz. Lektorként nincs olyan nagy szerencsém, hisz naponta vagy öt-tíz író munkáit kell átnéznem, vagy épp kijavítanom. Mellesleg az én feladatom az is, hogy új írókat keressek a cégnek, olyanokat, akiknek már van valamennyi tapasztalata vagy olvasótábora. Végig gondolva az előttem álló napot ballagok a cég felé, de folyton úgy érzem, mintha követne valaki, de akár hányszor fordulok meg: sosem látok ott senkit – érzem a jelenlétét...csak képzelődnék?

A nap nehezen megy el, de végre véget ér én pedig még kevesebb életkedvvel mehetek haza – Bambam, mi a baj? Egész nap olyan furcsa voltál. – állít meg Jinyoung az ajtóban.

- Semmi, fáradt vagyok és mennék haza. – nézek a padlóra. Nem mondhatom el neki, hogy beengedtem egy vámpírt az életembe és így magamra hagyott...még neki sem kellek.

- Akkor haza kísérlek. – karol derekamra, majd kivezet az épületből – Hiányoztál a napokban. – néz rám nagy szemekkel, mosolyogva.

- Rosszul voltam. – nézek előre és örülök, hogy már csak két saroknyira van a lakásom.

- Bambam, gondolkodtam a múltkor történtekről. – fordul szembe velem a kapuban – Tudom, hogy megbántottalak, de tényleg nem akartam! Én csak nem voltam biztos benne, hogy mit akarok, de most már tudom. Tudom, hogy téged akarlak. – hajolna közelebb, de eltolom magamtól. Nem, nem akarom ezt többé!

- Nem Jinyoung, én ezt nem akarom! – sóhajtok, szemébe nézve – Nem vagyok játékszer, hogy kedvedre elővegyél és ha nincs rám szükséged, eltegyél a fiókba. Nem csinálom ezt tovább!

- De Bambam, komolyan mondtam. Tényleg szeretnék veled lenni. – simít arcomra, kedvesen nézve, amivel régen tényleg meghatót, de most nem. Most már nem...soha többé nem akarom, hogy hozzám érjen valaki más rajta kívül, főleg nem olyan, akinek csak szexre kellek. Elég volt ebből...

- Kellek? Mégis meddig? Amíg megint megdugsz és eszedbe jut mennyire szereted Jaebumot? Ne csináljuk ezt! Nem akarom ezt...

- De Bambam, én – kezdené, de szavába vágok. Nem hallgatok végig több monológot.

- Nem! Menj el Jinyoung! – lépek hátrébb tőle – Jó éjt! – írom be a kódot, majd a sikátor felé nézek és végül csalódottan, de bemegyek a házba.

Akkor éjjel eldöntöttem valamit, amihez most is tartom magam: soha többé nem fogok mással lenni, mert őt szeretem és soha többé nem hagyom senkinek, hogy kihasználjon!

Yugyeom kíváncsian néz, míg elé lépek és most olyan, mint akkor éjjel azzal a kivétellel, hogy nem félek tőle és most ő húzódik a falhoz – Fekete a hajad. – szólal meg, mikor már teljesen előtte állok alig pár lépésre – Jól áll. – néz szemembe.

- Illik a hangulatomhoz. – teszek még egy lépés felé.

- Bambam, ne gyere közelebb! – hunyja le pilláit – Távol kell maradnod tőlem!

- Akkor te miért követsz?